Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

HTML

Kóczy játékelmélet blogja

Tudomány, gazdaság, játékelmélet

Hirdetés

Friss topikok

Lisszaboni kilátások

2010.09.15. 08:33 Kóczy László

Semmi sem illusztrálta jobban az Európai Unió tehetetlenségét, mint az Eyjafjallajökull vulkán kitörése után kialakuló légiközlekedési káosz. Talán egy kicsit erősnek tűnik a Miniszterek Tanácsának működését ezzel közvetlen összefüggésbe hozni, pedig a probléma ugyanaz: az EU egy hiperdemokratikus államszövetség, ahol senki sem járhat pórul, ezért adott esetben inkább húzzuk-halasztjuk a döntést. A Lisszaboni Egyezmény ezen (is) próbál segíteni.

Kezdetben vala 6 ország: három nagy, két közepes és egy kicsi. Bár a döntéseket többnyire egyhangúlag hozták, kialakítottak egy súlyozott többségi szavazási rendszert. A nagy országok 4-4-4, a közepesek 2-2, a kicsi (Luxemburg) 1 szavazatot kapott. Ha valaki azt hiszi, hogy ezzel Luxemburg még egész jól járt... nos téved. Egy javaslat akkor került elfogadásra, ha legalább 12 szavazatot kapott.

Mielőtt továbbmennénk, tisztázni kell, hogy mire is való egy szavazat. Mire jó? Az irodalomban viszonylagos egyetértés van atekintetben, hogy egy szavazat arra jó, hogy döntéseket hozzunk, megváltoztassunk. Luxemburg ezzel az 1 szem szavazatával legfeljebb egyetértési jogot kapot, a döntésekbe nem szólhatott bele (az igazolást az olvasóra bízom).

A bővítések után Luxemburg már nem nullajátékos, de sok új probléma jelentkezett. Az országok befolyása, konkrétan: népessége helyenként jelentősen megváltozott. A német egyesítés ebből a szempontból még nem is jelentette a legnagyobb változást: Hollandia az évek alatt 16 milliós országgá nőtte ki magát szemben a 10 milliós Belgiummal, amivel egészen a közelmúltig egyformaként kezelték. Jogosan merült fel az igény, hogy a megnövekedett népességet tükrözzék a szavazati súlyok is. Erre a bővítések révén végül adódott is lehetőség, bár általában a súlyok igazítása kényes egyensúlyt borít fel. Egyes országok beleszólási jogát ugyanis úgy határozták meg, hogy se a nagy országok a kicsik, se az északiak a délik, se a keletiek a nyugaitak, stb stb ellenében ne tudjanak döntéseket hozni. Ez eredmény az, hogy ma már szinte senki nem tud döntést hozni, 50 országcsoportból mindössze 1 felel meg a minősített többségi szabályoknak, ellehetetlenítve a döntéshozást.

A Lisszaboni Szerződés részben orvosolja ezt a problémát. Megszűnt a szavazati súlyok finomra hangolt, de mégiscsak önkényes rendszere, a jövőben, 2014 után a döntéseket bármely országcsoport jóváhagyhatja, ha létszámban és összalkosságban is bizonyos minősített többséget tud felmutatni. Bár a korábbi szabályok között is említésre kerülnek a népességadatok, szerepük szimbolikus, az új mechanizmusban övék a főszerep. A közelmúltban megjelent tanulmányomban (Kóczy, 2010) az Eurostat népességi előrejelzései alapján a bevezetéskori és a következő 10-20-50 évben várható hatalmi viszonyokat is felmértem. Egyszerre két hatást vizsgáltam. Egyrészt az új mechanizmus némileg átrendezi a hatalmi viszonyokat, másrészt az országokban várható, erősen különböző demográfiai trendek hatása a változásokat helyenként erősíti, helyenként semlegesíti.

Igazságosabb-e ez, mint a korábbi, önkényes rendszer? Penrose (1946) igazolta, hogy amennyiben az ország szavazatait egy demokratikusan, többségi szavazással megválasztott kéviselő adja le, úgy a szavazati súlyoknak nagyjából a népesség négyzetgyökével kellene arányosnak lenniük. Két lengyel fizikus kezdeményezte a Penrose négyzetgyök szabály alkalmazását, de ez a Jagellói kompromisszumként ismertté vált javaslat nem igazán talált visszhangra az uniós vezetők körében. Bár az új rendszer egy jó irányban tett lépés volt, egy kicsit átlendültünk a ló túloldalára. Míg korábban a nagyobb országok (elsősorban Németország) jelenléte az igazságosnál némileg kisebb volt, a reformmal a nagyok túlságosan jól jártak (érdekes módon a szabályok kialakítása éppen a német elnökség idejére esett).

Minden ilyen változásnak vannak nyertesei és vesztesei. A fenti kartogram (ahol az országok területét a Shapley-Shubik indexük változásával arányosan növeltem) a Shapley-Shubik indexek relatív változását mutatja. Minél zöldebb egy ország, minél "kövérebb" annál többet nyert, minél pirosabb, minél soványabb, annál többet vesztett.

Mondhatjuk, persze, hogy az egész EU nyertes, hiszen ezentúl mintegy hatszorosára, kb. 1:8-ra változik a döntési képesség. Mégis vannak vesztesek is, akik ugyan gyakrabban hozhatnak majd döntéseket, de még gyakrabban születnek nélkülük döntések. Ezek a vesztesek a közepes, fogyatkozó népességű országok: Bulgária, Csehország és Magyarország. No, de ez megér egy külön mesét...

Hivatkozások:

Kóczy, L. Á.  (2010): "Prospects after the voting reform of the Lisbon Treaty," Working Paper Series 1012, Óbuda University, Keleti Faculty of Economics.

Penrose,  L.  S. (1946):  “The elementary statistics of majority voting,” Journal of the Royal Statistical Society, 109(1), 53–57.

(Kép: Kilátás Belém Toronyból. Régen itt vettek búcsút az Amerikába, az ismeretlenbe induló hajóktól.)

 

2 komment

Címkék: eu szavazás lisszabon belgium lisszaboni szerződés luxemburg hatalmi index műhelytanulmány eu miniszterek tanácsa súlyozott szavazás

A bejegyzés trackback címe:

http://koczy.blog.hu/api/trackback/id/tr462296897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Juhat · http://borozunk.hu 2010.09.15. 09:47:33

Ez kicsit off, remélem azért nem harapod le a fejem. Nagyon szeretem a blogod. Csak így tovább!