HTML

Kóczy játékelmélet blogja

Tudomány, gazdaság, játékelmélet

logo

Friss topikok

  • Prof. Mózes: @Sprickoló Tömegek: Igen vannak nagy események, mint a meteorok becsapódása, áramlások megfordulás... (2017.06.20. 20:47) Trump potyázik?
  • Neruo: Helyes link (de érdemes ám a fenti linkre is kattintani :) ): bconnelly.net/2013/10/creating-colo... (2017.05.30. 23:38) Így írj sikeres TDK dolgozatot!
  • Kóczy László: @Prof. Mózes: Jajj, ne, most hogy fogok dolgozni? (2017.01.04. 10:59) Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet!
  • Prof. Mózes: Ez tényleg így van Magyarországon? Nem alkotmány ellenes? És minden más országban is így van? Seho... (2017.01.03. 23:39) Kavics a zűrben
  • ppppalika: @Kóczy László: :DDDDDD (2016.10.02. 10:56) Fekete, fehér, igen, nem

Open Access: drága és felesleges

2012.11.21. 08:51 Kóczy László

open-access-logo.jpg.pngGombamód szaporodnak az Open Access publikációs lehetőségek: pár száz, vagy pár ezer euró befizetése esetén a közölt cikkhez mindenki szabadon hozzáférhet. Jól hangzik, de ha megnézzük kik a plusz olvasók, kiderül, hogy a lehetőség drága és igazából felesleges. 

Néhány éve még rendben ment minden. Voltak a klasszikus lapok, aki akart, vagy akinek az egyeteme akart, előfizetett. Az előfizetési árak elkezdtek emelkedni, méghozzá elég csúnyán és erre válaszul megjelentek a nonprofit, vagy kifejezetten ingyenes hozzáférésű lapok. Megszoktuk, hogy az internet ingyenes, de persze ez csak a felhasználókra igaz, valamiből egy weboldalt is fenn kell tartani és erre a szokásos reklám-alapú üzleti modellek nem működnek. Van egy kis bizalmatlanság a múlt és impakt faktor nélküli online lapokkal szemben, de ezt most tegyük félre. Alapvetően, finanszírozás szempontjából az alábbi modellek léteznek:

  1. A szerző ingyen leadja a cikket, az olvasásért az olvasó fizet (jellemzően cikkenként €30, vagy előfizetésként évi €500-1000).
  2. A szerző fizet a cikk leadásáért (€200), az olvasó fizet, de kevesebbet.
  3. A szerző a cikk elfogadása után kifizetheti a szabad hozzáférés jogát, ekkor az olvasó ingyen olvas.
  4. A szerző fizet a publikálásért, az olvasó ingyen olvas. 

Vegyük sorra az előnyöket hátrányokat:

1. Ez a klasszikus modell, a legtöbb rangos lap ezt csinálja. A lapnak nyilván érdeke, hogy jó cikkeket fogadjon el, hiszen ebből származik jövedelme. Mivel a cikkek leadása ingyenes, nagy a merítés, adott a lehetőség a színvonal fenntartására. Mivel ezekben a lapokban voltak/vannak a kiadók igen magas és növekvő díjakat kérnek a hozzáférésért, ráadásul a díjak folyamatosan és meredeken emelkednek. Úgy vélem az inflációnál meredekebb áremelkedés magyarázható a gazdagabb szolgáltatással (online hozzáférést az összes korábbi cikkhez), illetve azzal, hogy ezek a lapok még mindig az X legjobb cikket közlik, csak korábban Y cikk készült, ma meg 50Y. Ezzel együtt a magas előfizetési díjak a sötét középkorba taszítják a harmadik világ és az (harmadik világ felé??) átmeneti országok kutatóit. 

2. Egyes (komoly!) lapok valamilyen egyesületi tagsághoz kötik a cikkek befogadását, mások egyszerűen kezelési díjat kérnek, ami 100-200 euró körül alakul. Ha a cikk már bírálat nélkül elutasításra kerül, néha visszaadják. Elvileg a díj a bírálat költségeit fedezi, de mivel a bírálók nem szoktak pénzt kapni a bírálatért (kivétel pl. az European Economic Review, ahol egy időben könyvutalványt adtak), valószínűleg a cél inkább a komolytalan pályázók kiszűrése. Nem véletlen, hogy a top lapok közül egyre több alkalmaz ilyen szűrőt. A pénzért az ember bírálatot kap, az elfogadást nem érinti, ugyanakkor a lapnak érdeke a magas színvonalat fenntartani, hiszen így vonzó a lap, így fognak sokan 100-200 eurókat befizetni.

3. A Springernél, de talán másutt is lehetőség van a cikkek szabad hozzáférését megvásárolni. Ekkor a cikk, noha a folyóirat általában fizetős, szabadon hozzáférhető, letölthető, sőt a szerzői jogok is a szerzőnél maradnak.   A menőbb egyetemeknek "bérlete" van, így pl. a maastrichti éveim alatt szerzett cikkek automatikusan szabad hozzáférésűek. Nekem eddig egyszer merült fel, hogy élnék ezzel a lehetőséggel amióta itthon vagyok. Mint kiderült szerény €2000+áfa=€2540 befizetése mellett tehetem elérhetővé az amúgy hozzáféréssel nem rendelkező kutatók számára a cikkemet. A 2000-t még valahogy összeszedtük, de a 27%-os áfa már nagyon fájt (gondolta volna valaki, hogy a magas áfa révén is hátrányba kerül egy magyar kutató külföldi társaival szemben?), így a cikk csak előfizetéssel érhető el. Ez a konstrukció nem rossz abból a szempontból, hogy a bírálati folyamat során pénzről nincs szó, a szerző az elfogadás után nyúlhat zsebbe. Érdekes, hogy jó sok cikk jelenik meg OA licensszel, de az előfizetési díjak nem csökkentek. Még érdekesebb, hogy ki az, aki a szabad hozzáférésnek köszönhetően tölti le a cikket. 

4. Nagyot robbant a Plos One, hasonló a SpringerPlus - ezek teljesen szabad hozzáférésű online lapok, melyek témától függetlenül bármilyen cikket befogadnak és villámgyors bírálati ciklus után a bírálók támogatása és a publikációs díj (jelenleg $1350, illetve $1080) befizetése esetén közölnek. Mivel ezeknek a lapoknak a bevétele kizárólag a publikációs díjakból származik érhető, hogy ezek az összegek magasabbak, mint a 2. kategóriában. A gond nem is ezzel van. Mivel itt a szerző biztosan fizet ha elfogadják a cikkét, a lap anyagilag érdekelt abban, hogy minél több cikket fogadjon el. Talán ezzel is magyarázható, hogy a Plos One rövid idő alatt a világ legnagyobb lapjává lépett elő, bár ők a siker kulcsaként azt emelik ki, hogy náluk mindegy, hogy egy cikk érdekes-e, lényeg, hogy legyen helyes. 

pubs per country.jpg

Mielőtt euró ezreket költünk egy publikációra, a kérdés az, hogy ki fogja olvasni. Mivel alapkutatással foglalkozom, az olvasóim maguk is publikálnak és remélhetőleg hivatkoznak is rám. A fenti képen jól látható, hogy kik publikálnak. Megjegyzem, ezek a számok az összes tudományterületre vonatkoznak; a SCImago oldalán a közgáz-ökonometria listán már Magyarország is benne lenne a top 40-ben. A SCImago adatokból kiszámítható, hogy a publikációk bő 90%-át az első világ adja, olyan országok, ahol egy valamirevaló kutatónak van hozzáférése a fizetős lapokhoz. A szabad hozzáférés tehát legfeljebb a gazdag országok félhivatásos kutatóinak szólhat (akik pl. nem egyetemhez, kutatóhelyhez kapcsolódnak), illetve a szegényebb országok kutatóinak. Elméleti témában nagyon ritka az előbbi, a szegény országok kutatóinak hozzáférését pedig nem biztos, hogy Magyarországnak kell megoldania. 

Szívtelen vagyok? Azért annyira nem. Léteznek ugyanis working paper sorozatok, létezik a RePEc, az SSRN, esetleg az ArXiv, illetve léteznek a tudományos világ számára is közösségi oldalak, ahova a balatoni nyaralás képei helyett a publikációkat töltjük fel. A ResearchGate-en van kifejezetten egy gomb, amivel kérni lehet egy cikk teljes szövegét. Élek ezekkel a lehetőségekkel és ha valaki kéri, szívesen elküldöm a cikkemet. De 2540 euróból 2-3 konferenciát is megjárok, ebből pedig több olvasóm lesz, mint a cikk szabad hozzáféréséből valaha. 

3 komment

Címkék: rangsor open access publikáció publikálás

A bejegyzés trackback címe:

http://koczy.blog.hu/api/trackback/id/tr834916029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

G. M. E. · http://duplapluszjo.hu 2013.07.04. 13:34:31

Én azt nem értem, hogy miért bírálnak az emberek ingyen? Hogy miért nem névtelenül küldik a bírálónak a cikkeket bírálatra?

Egyébként meg az a véleményem, hogy a legtöbb tudományágban a publikációk színvonala nagyon lesüllyedt. Még csak az alapvető tudományosság normáit sem érik el a szememben. Nyilván több a tudós, és egy olyan rendszert alakított ki a társadalom, hogy publikálni kell, ha munkát akarsz, ezért tömegével jönnek a cikkek, amiket a bírálok nyilván nem bírnak rendesen elbírálni és öngerjesztő módon már nem is tartják érdemesnek alaposan átrágni, főleg akkor, ha még pénzt se kapnak, és mivel ők maguk is ugyanebben a rendszerben keresik a kenyerüket, az ő mércéjük is folyamatosan süllyed lefelé. De mire jó ez?

Neruo 2013.07.07. 02:45:13

@G. M. E.:

1: ez jó kérdés, nem annyira találtam választ erre sose magam sem. Az elv alapvetően az nyílt, ingyenes tudás (tudomány lenne): én sem kérek semmit, te sem kérsz semmit, megvitatjuk a dolgokat, és abból valami jó lesz. De persze ez nem így van.

2: Mert semmi értelme. Ha ismert az illető úgyis megsejthető, és amúgy is a working paper verzió fönn van valahol a neten (legalábbis jó, ha fönn van), konferenciákon előadják, stb. Hogy jó dolog-e? Nyilván sok cikk eladódik olyanok által akiknek csak a neve nagy, de azért ez talán nem általános. Jó lapok szerkesztői maguk is komoly, jó nevű emberek, és bár lehet egy konkrét cikk szerzője a doktorandusz bíráló személyes hőse, azért a végső szó a szerkesztőé.

3. Nem tudom, mekkora lehet merítésed, de én ezt alapvetően nem gondolom a saját merítésem alapján. A tudományosság normáit -- ha formai követelményekről beszélünk -- nyilván mindenki betartja. És nagyon sok folyóiratban kötelező mellékelni a programokat, adathalmazokat, amire éppen csak az utóbbi évtizedekben adódott a lehetőség. A "publikációs iparág" manapság az útját keresi a megváltozott környezetben, és ilyenkor majdhogynem törvényszerű, hogy a káoszban még egy nyilvánvalóan hoax cikket is el lehet adni (thatsmathematics.com/blog/archives/102), de a helyes, új út majd kialakul.

Abban lehet, hogy igazad van, hogy ugrásszerűen megnövekedett a publikációk száma, és így az átlagos színvonal (teljes egészében) esett, ugyanakkor a jó és a még jobb cikkek száma nem változott. Az meg lényegében a te felelősséged, mint kutató / értelmiségi / érdeklődő / tudatos fogyasztó, hogy ki tudd szűrni, mit tartasz jónak, ill. helyesnek. És ebben valószínűleg nem fogsz megegyezni minden kollégáddal. De ez a tudomány, nem?

Sokszor érv, hogy a bírálónak nem feladata kijavítani a cikket. Sőt, alapvetően nem kéne, hogy konkrét szerepük legyen. Inkább a bírálóktól való félelem az, ami a rendszer magvát alkotja.

(Amúgy milyen konkrét dolgokra gondolsz amikor azt írod, "Még csak az alapvető tudományosság normáit sem érik el a szememben."?)

Neruo 2013.07.07. 02:58:26

Plusz, a tudományok magas fokú specializációjából nyilván adódik az, hogy sok esetben nem tudod megítélni egy konkrét cikk érdemét, és ezért fölösleges zagyvaságnak tartod. Ettől függetlenül lehet, hogy van benne egy úttörő lemma, amit a szűk kör felismer, és amitől valóban jó a cikk. Épp játékelméletben, közgazdaságtudományban pár évtizede még mindenki értett mindenhez, ma meg már pl. a kooperatív játékokról (kis túlzással) jó, ha hallottak azok, akik amúgy valóban játékelmélettel foglalkoznak.

Szóval biztos a cikkben van a hiba, és nem abban, hogy nem értünk már ahhoz mélységében, amiről a cikk szól?