Célkeresztben a Körvasút
2023. május 07. írta: Kóczy László

Célkeresztben a Körvasút

osszekoto.pngA Déli Körvasút ötlete egyidős Budapesttel: összekötni a számtalan kisebb-nagyobb pályaudvart, hogy átszállás nélkül lehessen Vácról Pécsre, Győrről Szolnokra, vagy Debrecenből Siófokra jutni. Mint Vitézy Dávid írásából kiderül, az ötlet lassan a megvalósulás útjára léphet, konkrét tervek vannak: a fejlesztés révén új vasúti megállókat alakítanának ki, hangszigetelő falak épülnének. Mindez főleg brüsszeli pénzből. Aztán ismét elkaszálták a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét...

Mivel a XI. kerületben éltem le életem legnagyobb részét és számtalanszor mentem el a vasút hídjai alatt; személyesen is érdekel a projekt. Kerületi fórumokon persze megjelentek a helyi "fanyalgók", akik nem szeretnék, ha a házuk alatt menne el a Keleti pályaudvar teljes forgalma. Pedig milyen büszkék lehetnének, hogy megvalósul egy bő száz éves terv! Igaz, akkor a házuk még nem állt ott, hiszen a város nagyjágól a Szt Gellért térig tartott. Jó nagyban idemásolom a Vitézy Dávid által is idézett térképet ( a hivatkozások megtalálhatók VD cikkében), ahol jól látható, hogy a körvasút az eredeti tervek szerint nagyjából olyan messze kerüli el a várost, mint ma az M0-s.

48703272_49daa5d534a65f86bb3cb8920dd07cfa_wm.png

Nem vitatom a terv kidolgozóinak jó szándékát. Kis pénzből szerettek volna érzékelhető fejlődést produkuálni. Ugyanakkor nem véletlen, hogy az autók számára megépült az M0 elkerülő út is.

Először néhány laikus észrevétel:

1. Laktam közvetlenül vasút mellett is, szinte még ma is hiányzik, de más egy-egy elzakatoló szerelvény és más, ha a vonatok egymást érik.

2. Klassz, ha az ember közvelen vonattal jut el Debrecenből Siófokra, de vajon az-e a legjobb útvonal, ha bevisszük a vonatot a fővárosba, majd nyolc helyen megállunk a körvasút mentén? Vagy jó, akkor nem, de akkor miért is lenne jó a körvasút a helyieknek? Brüsszelben egy alagúttal kötötték össze az Északi és a Déli Pályaudvart; Antwerpenben is azért volt évekig feltúrva a város, hogy a gyorsvasútnak ne kelljen tolatnia a pályaudvarnál. Inkább egy hosszú alagutat fúrtak, gyorsabbá is, lakos-barátabbá is téve a vonat közlekedést. Mondjuk az alagútfúrás Magyarországon nem pár éves, inkább pár évtizedes elfoglaltságot jelentene az építőmunkásoknak.

3. És egy utolsó kérdés: tehervonatok vajon merre járnak? Merthogy róluk nem sok szó esik. (Gondolom ugyanerre, csak több vágányon.)

Ezek eddig egy laikus észrevételei, viszont van egy olyan szempont is, ami valahogy elsikkadt az eddigi írásokban és ami kapcsolódik kutatásaimhoz.

4. Az Északi Áramlat második vezetékének építéséről írva már hangsúlyoztam a szállítások koncentrációjának veszélyét. Normál esetben ugyanis Magyarország elsősorban Ukrajna és Ausztria felől kapja a gázszállítmányokat. Attól féltem, hogy az Északi Áramlat bővítésével az Ukrajnán keresztüli szállítások megszűnnek és szinte az összes gáz Ausztrián keresztül jön hozzánk. A baumgarteni elosztóponton pedig pár éve már volt egy olyan tűz, ami egy - mai szemmel nézve komolytalan - energiaválságot okozott Olaszországban. Ha ezután bármi történik az Északi Áramlattal, komoly bajban lehetünk. De mi is történhetne az Északi Áramlattal, kérdezték anno... 

vt_2013.jpg

Ha ránézünk Magyarország vasúti térképére, középen van egy jókora gubanc: Budapest. A kinagyított képen látható, hogy a szűk keresztmetszet a déli összekötő vasúti híd. Ez a híd annyira összeköt, hogy ha ezt elvágnánk, gyakorlatilag két részre hullana a vasúti közlekedés. (Jó, nem teljesen, mert Bajánál is van egy híd, igaz, 200 km-re Budapesttől.)

Tóth Bence (CEJOR, 2021) már pár éve rámutatott cikkében (The effect of attacks on the railway network of Hungary) arra a teljesen nyilvánvaló tényre, hogy ha bármi történik a déli összekötő vasúti híddal, akkor nagy bajba kerül a vasúti közlekedésünk. Mi ezt a kérdést nem elemeztük, de az biztosnak látszik, hogy ha a gázhálózatokra alkalmazott módszerünket lefuttatjuk a magyar vasúti hálózatra, az összekötő vasúti híd kiesésére katasztrofális következményeket találnánk. 

Nem, nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, de mondjuk ha egy közeli építkezésnél egy jókora bombát találnak, és a hatástalanítás idejére, úgy pár órára leáll a hídon a vasúti közlekedés, az önmagában napokig tartó késéseket eredményezhet. Jelenleg Magyarországon háborús veszélyhelyzet van, így érthetetlen, hogy senki sem gondol a katonai sérülékenységre. Puff, egy dróntámatás a hídra és a dunántúlon parkoló tankok majd 4-es metróval mennek a keleti határra? 

Mi lenne a megoldás? Szóljon a körvasút arról, ami a cukormáz a tetején: gyors tangenciális összekötés a városon belül, a jelenleginél kevesebb, könnyebb szerelvénnyel. A bővítésre szánt forrásokból pedig vigyük az áthaladó forgalmat - a teherforgalomat is - sokkal délebbre, például a szintén tervezett V0-ás vasútvonalon Ráckeve magasságában. Na, azt elhiszem, hogy arra gyorsabb lenne egy Debrecen-Siófok utazás. 

A bejegyzés trackback címe:

https://koczy.blog.hu/api/trackback/id/tr6518118670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mesterséges Geci 2023.05.08. 14:10:01

"...büszkék lehetnének..."
Anyád.
Aludj te a vágányok mellett, életed végéig!

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2023.05.08. 19:24:55

A harmadik Duna híd be is volt tervezve, tavaly már tárgyaltak az oroszokkal, nyilván ebből most nem lesz semmi. De egyértelmű, hogy szükség van rá. Viszont a körvasút is kell, azzal a fránya harmadik vágánnyal, főleg ha már le van hozzá zsírozva az EU támogatás. Már csak a Pestre szállított áru miatt is kell, ha ki akarjuk váltani a kamionos szállítást. Az orosz gáz leválasztásával Európa úgy két évet visszaesett, ennyivel fog minden tolódni.

gigabursch 2023.05.10. 13:46:09

Értem én, hogy mindenkinek minden kell és mindenki minden ellen tiltakozik, viszont vannak olyan helyzetek, amikor sajnos-nem sajnos, de nincs jobb megoldás.
Én sem örülök a falunkon átvezető több mint durván nagy forgalmú kétszámjegyű főútnak, ugyanakkor nem állítom azt sem, hogy ne lehetne együttélni vele és azt se, hogy a kikerülési lehetőségek ésszerű határokon belül nem megoldhatóak. Pedig jó lenne, bár ehhez olyan szintű húzás kéne, hogy - teszem azt - a 84-es és a 67-es össze legyen kötve egymással a Balaton alatt. Szóval realítás totáélis elkerülésre (ami meg másnak fájna) egyelőre a Holdban...

Nos
Az ott élő(?) fanyalgók és hipiszupi 'zöld' szervezeteknek (akik nem uborkák, hanem dinnyék), sose lesz semmi jó, mert épp nem tudnak lopni más pénztárcájából.

Amúgy a vasúti ágyazat sokféle módon halkítható és rezonanciamenessé tehető, lásd a Krakkói 2-ről 4 vágányra bővítést, teljesen analóg szituban.
Igenis, ezeket a hang és rezonanciagátlásokat ki kell alakítani és meg kell építeni.
Ennyi.

Mesterséges Geci 2023.05.10. 15:42:07

@gigabursch: javasolnám, hogy költözz egyszer egy forgalmas vasúti pálya mellé! Utána lehet pofázni. A Ferihegy környékén panaszkodókat is csak addig nem értettem meg, míg pár napja nem mentem ki a reptér mellé, oda, ahol a gépek felszállnak. A leszálló gépekkel nincs gond, de felszállókat korábban nem hallottam. Iszonyatos nagy hangja van még egy A310-nek is...
Vasút mellett volt szerencsém lakni egy rövid ideig. Soha többé...

gigabursch 2023.05.11. 07:54:56

@Mesterséges Geci:
Javasolnám, hogy utasítgatás helyett előszőr tájékozódj!
Elhiszem, hogy te vagy a helikopter és te szellented a passzátszelet, de esetleg előfordulhat, hogy nem vagy kellően tájékozott vagy csak éppen olyan kérdésről teszel ex catedra kinyilatkoztatást, amiről másnak van kellően sok tapasztalata.
Persze azt is tudomásul veszem, hogy ezt még csak feltételezni sem tudod, hogy ez így történt.

Amúgy alig pár kőhajításnyira nőttem fel a Kelenföldi Pu-tól, így van némi rálátásom. s emellett gyermekkorom egy jól mérhető részét mégis volt szerencsém egy kicsiny kis falauban eltölteni, amit mára sajnos ellepett a kiránduló emberhorda.

S még valami.
Pofázás kifejezéssel óvatosabban is bánhatnál.

Csók!
(kár volt téged is levenni a szűrőről, ugyanakkora kioktató tapló barom maradtál, mint ami voltál, ugyanannyi kézzelfogható, valós ismeret nélkül. Mész is vissza. Jó találmány az u-block)

Mesterséges Geci 2023.05.11. 21:34:16

@gigabursch: seggfej. Hogy a bátyád anno megbaszta anyàdat és abból lettél te,az csak a belterjes szaporodás ártalmait bizonyítja. Takarodj a vasút mellé te szarházi, onnan ugass!
süti beállítások módosítása