Ritka helyzet, hogy a leadott szavazatszámok ismeretében is vita van a szavazás eredményességéről. A Sargentini-jelentés elfogadása kapcsán pont ez a helyzet és ez nem feltétlenül a kormány akadékoskodása, vagy az eltérő szavazási kultúrák miatt van. A szakirodalomban ugyanis kétféle tartózkodást különböztetünk meg: a távolmaradást és a semleges szavazatot. A kettő között különbséget teszünk a szavazatok számolásakor. 

 Tehát kétféleképpen tartózkodhatunk és ez a kétféle tartózkodás valójában mást jelent. 

Felsenthal és Machover (1997) vezette be a ternáris szavazási játékokat, ahol egy szavazó eldöntheti, hogy támogatja a javaslatot, ellenzi, vagy nem foglal állást. A tartózkodás itt egyértelműen egy köztes, semleges szavazatot jelent. Ha a szavazás ternáris, persze a döntés is lehetne az: elfogadásra kerül a javaslat, elutasításra kerül a javaslat, vagy nem születik érdemi döntés és így például később újra visszatérnek rá. 

Braham és Steffen (2002) ezt a modellt nem tartják kielégítőnek, szerintük az igazi tartózkodás valójában távolmaradás: a szavazó eldönti, hogy foglalkozni kíván-e a kérdéssel, vagy sem és csak a pozitív döntés után foglal állást a kérdésben. Ez azt jelenti, hogy egyébként teljesen hidegen hagyja, hogy milyen döntés születik - valójában nem is gondolja végig, hogy mit szeretne. 

Laruelle és Valenciano (2012) kvaternáris szavazásról beszél, ami a két modellt összevonja. A szavazó először eldönti, hogy kíván-e foglalkozni a kérdéssel, majd pozitív döntés esetén állást foglal támogató, semleges, vagy ellenző szavazattal. Ennek megfelelően érthető, ha a távolmaradókat teljesen figyelmen kívül hagyjuk a számolásnál - feltételezve, hogy szándékos a távolmaradás, s nem akadályoztatásról van szó -, míg a ténylegesen leadott tartózkodó szavazatokat semleges, se nem támogató, se nem ellenző szavazatnak tekintjük. 

(A gyakorlatban kicsit bonyolultabb a helyzet, hiszen ha az Országgyűlés szavazási jegyzőkönyveit megnézzük, valójában ötféle kategóriába kerülnek a képviselők: vannak a támogatók, az ellenzők, a tartózkodást szavazók (= semleges szavazat), a gombot nem nyomók (=tudatosan távolmaradók) és a ténylegesen távolmaradók (itt a szándékosság kérdéses).)

A kétféle tartózkodásnak más a hatása. Általában a semleges szavazat "nem"-ként fogható fel, míg a távolmaradás az elfogadást segíti, de bizonyos országokban (pl. Franciaországban) a kétféle tartózkodást összemossák, Laruelle és Valenciano (2012) tárgyal olyan választási helyzeteket is, amikor a távolmaradás érvénytelenné teszi a szavazást, így a leghatékonyabb eszköz a döntés megakadályozására. Ugyanakkor a semleges szavazat is lehet támogató, ha a szavazónak amúgy vétójoga lenne: erre klasszikus példa a Szovjetúnió tartózkodása 1950-ben a koreai ENSZ BT 82. határozatában. 

Mit jelent mindez a Sargentini-jelentés elfogadásával kapcsolatban? Itt négyféleképpen szavaztak a képviselők:

 Összesen tehát 693 képviselő szavazott és adott le támogató, semleges, vagy ellenző szavazatot, ebből 448, azaz 64,6% volt támogató, ami az irodalomban elfogadott megközelítést tekintve nem teljesíti a kétharmados feltételt. 

Ez lenne a logikus eredmény, ha nem is ez a törvényes. Nem kell Brüsszelbe mennünk egy logikus de nem törvényes vagy törvényes, de nem logikus példáért. Azt hiszem itt már csak az a kérdés, hogy szavazatnak számít-e az, amikor valaki olyan szavazógombot nyom, ami mellett történetesen a "tartózkodom" felirat áll. 

Hivatkozások/irodalom

Braham, M.–Steffen, F. [2002]: Voting Power in Games with Abstentions. Megjelent: Holler, M. J. és szerkesztőtársai. (szerk.): Power and Fairness. Jahrbuch für Neue Politische Ökonomie 20. Mohr Siebeck, Tübingen, 333–348. o.

Felsenthal, D. S.–Machover, M. [1997]: Ternary Voting Games. International Journal of Game Theory, Vol. 26. No. 3. 335–351. o.

Kóczy Á. L.–Pintér M. [2011]: Az ellenzék ereje – általánosított súlyozott szavazási játékok. Közgazdasági Szemle, LVIII. évf. 543–551. o.

Laruelle, A.–Valenciano, F. [2012]: Quaternary Dichotomous Voting Rules. Social Choice and Welfare, Vol. 38. No. 3. 431-454. o.