A XX. század második felében született európainak egy európai háború szinte elképzelhetetlen. Az orosz támadás kapcsán többen keresték - utólag - az előjeleket, mások hibáit. Azt már kevesebben vetették fel, hogy a "speciális hadműveletnek" éppen a stratégiailag elhibázott - és esetenként erkölcstelen - uniós energiapolitika ágyazott meg.
Európa hatalmas energiaéhségét nem tudja saját forrásokból fedezni; a közeli olcsó termelő Oroszországot és a fizetőképes uniós keresletet pedig látszólag a Jóisten is egymásnak teremtette. Az olcsó orosz gáznak köszönhetően Európa versenyképes maradt, a lakosság jólétben élt.
Közben, a minimálisan elvárható diverzifikációs erőfeszítések helyett (tisztelet a kivételnek, pl. Lengyelország) egyes hangok a diktatorikus, antidemokratikus közép-ázsiai, észak-afrikai és öböl menti országokból (pl. Irán, de persze Szaúd Arábia nem) származó import visszaszorítását sürgették a politikai kiszámíthatatlanság csökkentése és ezáltal az ellátásbiztonság növelése érdekében. Így került háttérbe minden olyan gázvezeték-projekt, ami az Uniót a Balkánon keresztül látta volna el (Déli Áramlat, Nabucco) és maradt meg az Északi Áramlat.
Egyáltalán miért épült az Északi Áramlat (ÉÁ) és pláne annak a második kötete? A hivatalos ok az ismétlődő orosz-ukrán gázvita (2008, 2009, 2014). Európa finoman szólva ideges volt, amikor hetekre leállt a gázszállítás, az oroszoknak pedig fájt a kiesett jövedelem. Az ukrán vezetékek amúgy is öregek, az újak hatékonyabban, tehát még olcsóbban tudják szállítani a gázt - mondták. Azt hiszem, ezen a ponton volt először figyelmetlen pár döntéshozó: miért gondolták, hogy a kiépülő csilli-villi vezeték mellett szükség lesz az ezeréves, rozsdás Testvériségre? Nem mindegy, hogy az ÉÁ bővíti vagy kiváltja a meglevő szállítási kapacitásokat. Naivitás azt hinni, hogy egy nagyhatalom döntései mögött nincs stratégiai megfontolás és azért költ dollármilliárdokat, hogy a németek ne legyenek néha se idegesek.
A kiváltás nagyon rossz hír nem csak Ukrajnának, de az egész közép-kelet-európai régiónak. Egyrészt sokkal hosszabb útvonalon, tehát drágábban jönne a gáz, a régió elesne a tranzit díjaktól és... ránézett valaki a térképre? Az orosz gáz így - jó nagy kerülővel - Németországon keresztül jönne. A holland gáz - már amennyi van - szintén. A norvég gáz is. Esetleg némi észak-afrikai gáz csordogálhat Olaszországon és Ausztrián keresztül felénk, de ez is nyugatról. Engem inkább ez, a beszerzési útvonalak koncentrációja tesz idegessé. Mi van, ha megtörténik az, ami egy éve még elképzelhetetlen lett volna: megsérül egy kritikus vezeték? Vagy mi van, ha "Brüsszel" vagy "Berlin" elkezdi porciózni a gázt és nekünk kevesebb jut? Ez nem olyan, mint a vakcinák, hogy majd Szijjártó hoz repülőn pár milliárd köbméter gázt kínai (vagy itt inkább türk) barátainktól.
2015-ben elindult az EU Energia Unió projektje, aminek elsőként kiemelt célja az energiaellátás biztonsága, a szolidarítás és a bizalom. Itt megint figyelmetlen volt valaki és a szolidarítás egy picit háttérbe szorult. A német kormány 2018-ban Kelet-Európa érdekeit figyelmen kívül hagyva adta meg ÉÁ2 engedélyeit. Az oroszok persze jobban beleláttak a saját lapjaikba és megéptették a Török Áramlatot, illetve a törökök a nagy barátság ellenére is hisznek a diverzifikációban és bővítették a Transz-Anatóliai vezetéket (TANAP), amivel már lett értelme a Transz-Adriai vezetéknek (TAP) is. Sajnos ezek a vezetékek kapacitáskorlátaik miatt nekünk már keveset segítenek.
A sztori végül nem a forgatókönyv szerint alakult. A skandináv országok, elsősorban Dánia, sokat késleltette a projekt befejezését és a végén a németek is eszméltek. Az ÉÁ2 nem kapta meg az engedélyeket, az oroszok megunták a várakozást, bevonultak Ukrajnába. Közben az ÉÁ1 - sajnos - meghibásodott és az oroszok "csak az ÉÁ2-n" tudtak volna elég gázt küldeni, miközben azért Ukrajnán keresztül továbbra is csordogált a gáz. Hogy a németek gondolkodtak-e az engedélyezésen, most már mindegy, hiszen valaki pontot tett a német - évszázados -maszatolás végére és felrobbantotta a vezetékeket. Talán egy kortárs Búvár Kund.
A napokban megjelent cikkünk szabadon letölthető:
Kóczy, L. Á., Csercsik, D., & Sziklai, B. R. (2022). Nord Stream 2 : A prelude to war. Energy Strategy Reviews, 44(November), 100982. https://doi.org/10.1016/j.esr.2022.100982
