Publikálj, vagy pusztulj! Így hívják Anne-Wil Harzing hivatkozás-vadász szoftverét. Pedig helyesebb lenne Publikálj okosan, vagy pusztulj!-nak nevezni. Hiába jó egy eredmény, erről a közönséget is meg kell győzni és ebben a publikálás módjának nagy szerepe van.

Játékelméleti konferenciákon legfeljebb egy programfüzet készül, konferenciakiadvány nem. A cikkekből először műhelytanulmány lesz, ami biztosítja az elsőséget (pl. a RePEc révén), az ismertséget, de bírálat hiányában ez nem publikáció.

Egy olyan területen (játékelmélet), ahol a hivatkozások átlag több, mint 10 évvel a megjelenés után keletkeznek, a kiadó is megszűnik, mire egy cikk/könyv eladja magát. Csak olyan forma juthat el az olvasók tömegeihez, amit a tartalomra való tekintet nélkül megvesznek. Ilyen, ha egy Nobel-díjas ír egy monográfiát, de a mezei kutatónak kizárólag folyóiratpublikációra érdemes fordítania energiáját; talán nem véletlen, hogy sok nyugati egyetemen a kutatók értékelésénél szinte csak ezek számítanak.

Az eredetiség, elérhetőség és az ellenőrizhetőség tesz egy írást publikációvá. Szintetizáló, összefoglaló kutatás is számíthat, bár itt nehezebb újat felmutatni. Columbus a már ismert Indiába akart más úton elljutni, de végül egy új kontinenst fedezett fel, tehát ezt mindenképpen elfogadjuk. Sajnos Bolyai János (halálának 150. évfordulójáról épp a napokban emlékezünk meg) hiába fedezte fel Lobacsevszkij előtt a nem-euklideszi geomteriát, mivel eredményeit évekig nem publikálta, neve csak kötőjelesen került a tankönyvekbe oly sok más magyar tudóssal együtt. Több ezer oldalnyi jegyzetét pedig - benne több forradalmi eredménnyel - csak halála után dolgozták fel. Végül, Fermat sejtésének bizonyítása egyszerű (habár a margóra nem fért ki), de sajnos az elmúlt 345 évben még senkinek sem sikerült reprodukálnia. Így egyre valószínűbb, hogy még ha a sejtés igaz is, az öreg tudós nem igazolta.

A folyóiratok az elvárásokat kielégítik. Minden cikket szigorú bírálati folyamatnak vetnek alá. Az úgynevezett peer-review rendszerben anonim bírálók - kutatótársak - olvassák át az írást és eredetiség és helyesség szempontjából is ellenőrzik. Ugyanakkor az előfizetők biztosítják a széles közönséget, továbbá a folyóiratok többsége referált.

Ezek a feltételek kevésbé teljesülnek monográfiák és cikkgyűjtemények esetében. A folyamat során könnyebben sérül az anonimitás, és az sem tiszta, ki vállalja a felelősséget. A neves folyóiratok szerkesztőbizottságában ott ül az egész kutatói elit, ők mégsem adhatják a nevüket egy laphoz, ami zöldséget publikál! A folyóiratokat olvassák, keresik, stb., a könyvek meg a könyvtárakban porosodnak. Az viszont tény, hogy egy folyóiratpublikációt  jó, ha ingyen meg tudunk úszni, könyvekkel akár pénzt is lehet keresni. Ez is lehet szempont.

(fenti fotó: AEA)