A játékelmélet különösen nehéz problémái közé tartoznak azok, ahol sok játékos viselkedésének összehangolt megváltoztatására van szükség a társadalmilag - és hosszú távon egyénileg is - kedvezőbb egyensúly eléréséhez. A jellemző módszer ilyenkor valamilyen koordinációs eszköz alkalmazása. Ha az egyéni érdek rövid távon a jelzés követése ellen szól a deviancia megfelelő büntetése biztosíthatja a megfelelő viselkedést.

A koordinációs eszköz sokféle lehet. Az országúton az információs táblák forgalmi zavar, vagy nagy zsúfoltság esetén korlátozzák a megengedett sebességet. A nagyobb odafigyelés, a koordinált állapotváltás összességében gyorsabb előrehaladást tesz lehetővé, mintha az autósok között vegyesen lennének a padlógázzal hajtó és a megváltozott körülmények miatt lassaban haladó autósok, hiszen a sok fékezés önmagában is okozhat dugót.

Vagy vehetjük akár az angol királynőt, II. Erzsébetet is. Még diákkoromban, egy fogadáson találkoztam Károly herceggel és emlékszem, egy kisebb hadsereg követte. Feltételezem, hogy a királynő udvartartása legalább ekkora, irányításuk nem könnyű feladat - és itt jön a képbe a királynő táskája. Viszonylag közismert, hogy a női retikül megszokott funkciói mellett kommunikációs eszközként is használja (Dampier-Walton, 2007). Az üzeneteket nem csak a személyzet, de a gyorstalpalón felkészített vendégel is olvassák, a köztük való további kommunikáció nem szükséges, a királynő táskája koordinál.

Mindig mondom, hogy az esküvő sem csak a "papírról" szól (pedig az is fontos, játékelméleti szempontból is, de arról máskor), hanem a látványos esemény egy koordinációs eszköz. Az esküvő után mindenki párként tekint a házasultakra, ami segítheti kapcsolatuk külső stabilitását, illetve a társadalomban való új helyük elfoglalását.

Ezt a néhány példát azért szedtem össze mert úgy érzem a közéletben gyakran alábecsülik a koordinációs eszközök jelentőségét. Két, külön-külön is sok érzelmet felszínre hozó példát is tudok említeni. Az első a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. A sztori ott kezdődik, hogy 89 körül összeomlott az egypártrendszer. Azóta az egyén szinte azt csinál, amit akar, miközben sokan még mindig nem érzik sajátjuknak az országot ("a kommunisták emelik a kenyér árát"). Míg korábban legfeljebb lopogatni lehetett, most - ki-ki a maga szintjén - úgy igazán szétlophatja az országot. A nyilatkozat, meg úgy általában a kormány kommunikációja azt sugallja, ha nem is mindig világosan, hogy a rendszerváltásnak vége, miénk az ország, most aztán tessék ré vigyázni. Könnyű Romániának, ahol ténylegesen kivégezhették a diktátort, a diktatúrát - nálunk semmi hasonló koordinációs eszköz sem adta magát. (Ilyen lehetett volna Nagy Imre újratemetése, de a még de facto hatalmon levő régi garnitúra túlságosan együttműködő volt, hiteltelenné téve az eseményt, megtörve a katarzist. (Vizy, 2005)) A Nyilatkozat ezt a hiányt pótolhatná: tessék mától rendesen dolgozni! Tessék rendesen dolgozni, mert mindenki más is fog éshanem... (kinézik a többiek, stb.). Sajnos a hatást rontják a fanyalgók, a játékrontók, akik mintha azt mondanák: lopjuk tovább az országot, én mindenesetre nem fogok szólni.

A másik, hogy én sose értettem azt a kereszteshadjáratot, amit a mindenkori kormány vív az előző jegybankelnök ellen. Persze egy jegybank érdekei bizonyos értelemben ellenkeznek a kormányéival, (ezen az alapon minden ügyvédet is le lehetne mondatni) és lehet rosszul lavírozni a kamatokkal (mást nem is nagyon csinál a bank) de szerintem a jegybank működésénél sokkal fontosabb, hogy mi törénik az elnökkel. Itt az elnök a koordinációs eszköz. Lehetne akár Karcsi bácsi is, a hetedikről, csak az a fontos, hogy mosolyogjon minden reggel. Mert a buta amerikai befektetők, akik azt sem tudják, hogy Magyarországot eszik, vagy isszák (a neve nyilván inkább evésre utal) csak azt figyelik, aszerint adják, vagy veszik a forintot, hogy az elnök nem ideges-e véletlenül. Az elnök pedig persze, hogy ideges, mikor minden módon megpróbálták lapátra tenni, majd finom utalásféleképpen negyedelik a fizetését. De lemondani nem fog. Mert az mond le, akinek vaj van a fején, akkor persze az egész MNB és így a forint körül is kell lennie valaminek. Szóval egy lemondás szükségszerűen hoz egy legalább átmeneti zavart, amit a forint meg fog sínyleni és ezzel együtt minden forintban tartott befektetés is. Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha ezek még mindig Cipruson lennének!

Irodalom

Dampier, Phil and Walton, Ashley. What’s In The Queen’s Handbag: And Other Royal Secrets. Brighton, England: Book Guild, 2007)

Vizy, Anita. The role of public celebrations and reburials during the democratic transition in Hungary. Diplomamunka. Leuven, Belgium: Leuveni Katolikus Egyetem, 2005.