Hiába a szép eredmény, ha nem jut el senkihez. Hiába a cikk, ha nem olvassák. Hiába az olvasás, ha nem értik. A publikálás fontosságáról, a megfelelő helyen való publikálásról már írtam; legutóbb pedig az olvasó figyelmének megragadása és megtartása volt a téma. Ezzel el is jutottunk a cikk lényegi részéhez. Ezt könnyű írni, hiszen a szerző a saját pályáján mozoghat. A hirtelen tempóváltás elsöpri az olvasót; az alapos előkészítés, gondos tálalás itt ugyanolyan fontos.

Ez a lényegi rész alapvetően három, vagy négy részből fog állni. Az első ezek közül az alapokkal, a második, opcionális rész az adatokkal, a harmadik az új eredményekkel foglalkozik. A dolgozatot egy értékelés/összegzés zárja.

Alapok

Míg a bevezetésben az olvasóközönség megragadása a cél, előbb-utóbb rá kell térni a lényegi dolgokra, akkor is, ha ez egy kicsit fájni fog. Az elmúlt évtizedekben világosan kirajzolódó trend szerint közgazdasági munkát nem lehet matematikai modellek nélkül publikálni. A jobb lapokban biztosan nem. Még talán a közepesekben sem. Azt szokták mondani, hogy az American Economic Review ma azért nem a (magasan) legjobb közgazdasági lap, mert egy időben szerkesztői nem támogatták a formális modelleket alkalmazó cikkeket, és a legjobb eredmények más lapokhoz kerültek, így például az Econometricához. Ma persze már az AER is beáltt a sorba (és azért továbbra is a legjobbak közé tartozik).

Ha matematikai modellt használunk, a fogalmakat, jelöléseket be kell vezetnünk. Az ember azt hinné, hogy a matematikában minden egyértelmű. Ez így is van - miután megfelelően definiáltuk. Ügyeljünk arra, hogy ne legyen olyan fogalom, ami definíció nélkül marad, ne legyen olyan jelölés, amit nem magyaráztunk meg. Persze azért ezt is ésszel kell csinálni. A kisebb jelet (<) valós számokra nem kell definiálnunk - vektorokra már lehet, hogy igen. Mindenki tudja, hogy mi egy TU-játék, azért minden cikk elején el kell mondani, például a jelölés miatt, vagy hogy vajon az üres halmazon értelmezzük-e a játékot (ilyenkor a játék értéke 0), vagy sem. Már az is kérdés, hogy az üres halmaz koalíció, vagy sem. Itt nincsenek egyértelmű válaszok, van, mikor ez, van mikor az a praktikusabb. Éppen ezért közölnünk kell döntésünket.

Ügyeljünk a jelölésekre! A legcélszerűbb a téma nagyjaitól kölcsönözni a sémát, így sokkal könnyebb eligazodni. De ez sem egy örökérvényű szabály. Épp a múltkor panaszkodott nekem valaki, hogy egy témában a jelölés borzasztó nehézzé teszi bizonyos eredmények felírását. Nos, ilyen, indokolt esetben váltani kell. William Thomson könyve egyébként a jelölések kiválasztásánál is nyújt némi segítséget.

Bár alapokról van szó, nem közismert, vagy feltétlenül egyszerű dolgokról van szó. (Szinte) minden ide tartozik, ami nem új eredmény. Így ha egy már ismert tételt használunk, és szeretnénk részletesebben bemutatni, ez általában egy alkalmas hely.

Adatok (opcionális)

Ha a cikk empirikus részt is tartalmaz, fontos az adatok bemutatása. Szemben a sarkkutatókkal, a kutatóknál az az eredmény, amit utána "bárki" utánuk tud csinálni. Elméleti eredmények esetén kellően részletes, kövehető bizonyítás kell - ezen kell tudni végigmenni, - míg empirikus munka esetén az ugyanazon adatokon elvégzett vizsgálatnak kell ugyanazt az eredményt hoznia. Lehet, hogy nem sokan élnek az újraszámolás lehetőségével, de egy picit más vizsgálathoz is szükségük van az adatbázis pontos ismeretére.

Ez jelentheti a nyers adatok közlését (lehetőleg egy mellékletben), ha ezek saját adatok, más esetben a forrás megadását illetve az adatok feldolgozásának, például tisztításának minden lépését. Nem elég, hogy a hiányos adatokat eltávolítottuk, meg kell adni, hogy mi volt hiányos, sőt esetleg azt is, hogy ezeket miért nem tudtuk használni. Ha az adatok feldolgozása kellően részletes, akkor az olvasó úgy érzi, a szerzőknek nincs titkolnivalójuk, az adatkezelés tiszta és átlátható.

Eredmények

Az eredményeket tartalmazó szakasz a dolgozat legfontosabb része, tulajdonképpen a cikkírást itt kellene elkezdeni, minden más ennek támogatására, csomagolására szolgál. Világossá, egyértelművé kell tenni, hogy mi a saját munka gyümölcse, szép magyar szóval mi a saját kontribúció.

Mire ideér az olvasó, már ismeri a jelöléseket, a modellek alapjait. Olvasóként gyakran érzem - komoly lapokban is, - hogy a szerző úgy érzi, ő a bevezetővel felkészítette az olvasót, most már szaladhat a szekér. Mivel a saját területén van, otthon érzi magát és ilyenkor a szerző egy kicsit elfeledkezik arról, hogy ami neki egyértelmű, az az olvasónak nem biztos, hogy az. Sőt. Sokat dolgoztunk, hogy az olvasó eljusson idáig, de most meg kell tartanunk, sőt, meg kell jutalmaznunk hűségét. Valami érdekeset ígértünk, most az ígéretet teljesíteni kell. Nem elég elélökni egy sereg adatot, vagy egy bonyolult egyenletet, az eredményeket értelmezni is kell. Nagyon szomorú, ha a szerző a saját eredményét nem tudja megfogalmazni, értelmezni.

Elemzés

A tudománnyal az a baj, hogy az elméleti eredmények nagyon lassan jutnak el az alkalmazásokhoz. Persze mindenki a másikra mutogat, de szerintem mindkét fél hibás. Az alkalmazó azért, mert nem olvas az alkalmazásainál elméletibb folyóiratokat, ahol az alkalmazható modellekkel találkozhatna. De végülis ez a kutató hibája, hiszen aligha várhatja, hogy az alkalmazó ért az alkalmazáshoz és az elmélethez is. Ha alkalmazásokat szeretne, legalább a fele utat neki kell megtennie és erre ez az utolsó rész ad lehetőséget.

Az elemzés célja, hogy perspektívába helyezze az eredményeket: hasonlítsa össze rokon tételekkel, mutasson irányt további kutatáshoz, lehetséges alkalmazásokhoz. Mivel az ördög a részletekben rejlik, az összehasonlítás gyakran szakkifejezéseket, sőt akár matematikai jelölést igényel: ezek pedig a bevezetésben nem állnak rendelkezésünkre. Itt már igen, itt már bejártunk egy utat a saját eredmények okán, egy hasonlót most már könnyű lesz. Persze a fordított felállás is működhet, mégse javaslom: ha a bíráló azt látja, hogy a 15 oldalas cikkből 3 oldal a saját eredmény, akkor felmerül benne, hogy ezt nem lehet-e 6 oldalon leírni.

Az irodalmi áttekintés tehát a perspektívába helyezés része kell, hogy legyen, de nem a cikk befejezése után kell nekiállni az irodalom feltérképezésének! A cikket visszafelé kell megírni: először az irodalmat ismerjük meg, kidolgozzuk az eredményeket, kigyűjtjük a jelöléseket, fogalmakat, amiket használtunk, végül írunk hozzá egy frappáns bevezetőt!

Most pedig gondoljunk azokra az olvasókra, akik felületesen, a nehezebb (esetleg éppen izgalmasabb) részeket átugrova jutottak ide. Egyetlen reményünk az lehet, hogy megnézi kmire is vezetett mindez. Éppen ezért indokolt lehet egy összefoglalást biggyeszteni a dolgozat végére.

Van aki ezt elutasítja, mondván, hogy annak semmi értelme, hogy az absztraktot a cikk végére is odategyük. Valóban, ennek semmi értelme. De ne feledjük, hogy itt az olvasó már - elvileg - ismeri a fogalmakat, jelöléseket, így sokkal pontosabban meg tudjuk fogalmazni a cikk üzenetét. Itt nincsenek olyan szűk terjedelmi korlátok sem, már nem kell a motivációval bíbelődni, végre foglalkozhatunk a lényeggel.

Talán ezért aztán érdemesebb az összefoglalót az absztrakt előtt megírni, azt egy nyers/őszinte változatként kezelni, amiből aztán sok-sok munkával készülhet egy absztrakt.

A cikkből már csak a hivatkozások hiányoznak - legközelebb erre is sor kerül.