Mostanában sok olyan előadáson vettem részt, amit doktoranduszok tartottak. A minőség persze egy igen széles skálán mozog és így néha felmerül az emberben, hogy valóban mindenkiből doktor kell-e hogy legyen ha felvételt nyert egy doktori iskolába. Egy doktori képzést esetleg abba lehet hagyni, fel lehet adni, no de megbukni? Az lehetetlen!

Ahány ház, annyi szokás; amikor Leuvenben a nyilvános védésemre készültem, megnyugtattak, hogy itt már csak úgy bukhatok meg, ha a védés előtt jól leiszom magam és részegen elkezdem inzultálni a zsűri elnökét. (Nem ezt a stratégiát választottam így aztán a védés sikerült.) Komolyra fordítva: egyre több szó esik a "minősítettek" arányáról és ha nagyjából megvalósulnak a felsőoktatási törvény vitaanyagában felvázolt tervek, akkor pár év alatt hihetetlenül sok új doktorra lesz szükség. Így talán mondhatjuk, hogy össznemzeti érdek, hogy aki egyszer rászánja magát, sikerrel el is jusson a doktori védéséig. Íme 10 mód arra, hogy elbukjunk egy doktorit - Matt Might újabb szellemes írása nyomán.

1. Kurzusokon jeleskedni

Senkit nem érdekelnek a doktori képzésben szerzett jegyek. Az ideális átlag meghatározásához az alábbi képletet használhatjuk:

ideális átlag = legkisebb szükséges átlag + epszilon

Ha ennél jobb osztályzatot sikerült szerezni, az azt jelenti, hogy a doktorandusz több időt is tölthetett volna kutatással (a tanulás kárára).

2. Túl sokat tanulni

Egyesek azért jelentkeznek doktori iskolába, mert tanulni akarnak.

Félreértés ne essék: a doktori képzés során sokat kell tanulni, de a tanulás nem öncélú. A doktori célja végülis az, hogy a jelölt valahol valami újat mutasson fel és ehhez elsősorban a kutatási terület szűk környezetét kell megismerni, de azt nagyon.

3. Túl sokat tanítani

A magyar rendszer rákfenéje, hogy sokan munka, rendszerint tanítás mellett írják a doktorijukat. Ismerek egy tanítás-fetisisztát, aki hónapokat tölt egy kurzus makulátlan kidolgozásával, hosszú fogadóórákat és rendszeres külön konzultációkat tart. A tanítás múlandó, a publikáció örök - mondhatnánk. Hogy valaki 2 éve milyen értékelést kapott a hallgatóitól arra már senki sem emlékszik. A védésen sem ezt fogják kérdezni. Hanem azt, hogy mivel töltötte az idejét ahelyett, hogy ezt, vagy azt jobban kidolgozza.

Ha megvan a PhD, akkor már van értelme jól tanítani (megfelelő szinten): hallgatókat kutatásba bevonni legkönnyebben a jó, a hallgatók érdeklődését felkeltő tanítással lehet.

4. Mr Nice Guy

Egy doktorandusz ne akarjon a népszerűségi verseny hősévé válni. Nem mondom azt, hogy közútálat tárgyává kell válni, de meg kell tanulni nemet mondani. Egy doktorandusz ne készítsen órarendet, egy doktorandusz ne legyen kari tanács tagja, ne vállaljon helyettesítéseket, általában kerülje a pluszfeladatokat. Ezeket senki nem fogja figyelembe venni az előmenetele értékelésekor; megint az a kérdés merül fel, hogy mivel foglalkozott akkor, amikor kutatással kellett volna. 

Egy ismerősöm, ugyan nem doktoranduszként, de határozott idejű szerződéssel dolgozott és remélte, hogy az előre meghatározott idő leteltével majd véglegesítik. A véglegesítés egyáltalán nem volt automatikus, rögzítettek bizonyos minimumfeltételeket. A lényeg, hogy marha rendes srác volt, a társasági élet központja, a kollégák, hallgatók rajongtak érte. Amikor egy idősebb kolléga hosszabb betegállományba kényszerült, természetesen ő vette át az órái jelentős részét.

Aztán eljött az a bizonyos nap és mivel kis híjján ugyan, de nem teljesítette a minimumkövetelményeket, nem véglegesítették. De hát ő annyit segített, amikor kellett - ez nem ér semmit? Dehogynem, jött a válasz, nagyon szeretik és becsülik ezért. Remélik örökké barátok lesznek, de sajnos állást nem tudnak adni.

Ne járjunk ugyanígy a PhD-vel.

5. A tökéletesre törekedni

Maximalistának lenni rettenetes csapás és a legszörnyűbb az egészben az, hogy éppen a legjobbakat sújtja. Tökéletes cikk, tökéletes disszertáció csak határértékben létezik. Ha egy cikk az n-edik átnézésre már alig-alig változik, akkor itt az idő új fealadat után nézni.

6. Doktori, mint iskola/munka

A doktori iskola se nem iskola, se nem munka. Leginkább a szerzetesek életéhez hasonlít. Szó nincs nyolc órás munkáról. Az új eredmények kidolgozása, leírása - a bírálók számára is elfogadható szinten - folyamatos, elkötelezett munkát igényel nappal, éjjel és a hétvégéken. A doktori képzés rendszerint automatikusan gondoskodik a szegénységi fogadalom betartásáról is.

Aki azt hiszi, hogy 9 és 5 között fogja megírni a doktoriját az rendszerint legfeljebb az abszolutóriumig viszi.

(Megjegyzem, hogy bár éjjel és nappal a kutatással kell foglalkozni, nem minden egyes másodpercben. Összességében nem tudom éreztem-e, vagy érezni fogom-e magam valaha olyan szabadnak, mint doktorandusz koromban.)

7. A bizottságot figyelmen kívül hagyni

Előbb, vagy utóbb kialakul, hogy kik döntenek a doktori cím odaítéléséről. Magyarország kis ország, így a szóba jövő tudósok köre már eleve viszonylag szűk. Még ha velük nem is találkozik olyan gyakran az ember, mint a témavezetőjével, alkalmanként lehetőségük van a disszertáció, vagy a cikkek valamelyikéről véleményt mondani. Minden észrevételt figyelembe kell venni, de a bizottság (potenciális) tagjaiét különösen.Ha a védésen valaki egy váratlan kérdéssel áll elő, elháríthatjuk azzal, hogy majd megvizsgáljuk. Ha azonban a kérdést már korábban feltette, joggal várja a választ. És a bizottság tagjai nem felejtik korábbi észrevételeiket.

8. A minimum PhD

Ha a hallgató az iskolában kiosztott leggyengébb PhD szintjét célozza meg, az egyrészt garantálja, hogy nem lesz versenyképes a munkapiacon (szerencséjére Magyarországon ilyen nincs, de erről majd máskor), másrészt ez egy megalázó, de látványos bukáshoz vezethet. A leggyengébb, de még sikeres doktor valószínűleg nem erre a címre törekedett: a kutatás egy erősen sztochaszikus folyamat, egyszer fenn, egyszer lenn. Pár szerencsétlen fordulat pillanatok alatt romba dönthet egy amúgy ígéretes kutatási tervet. Ha a témavezető jól ismeri a területet, akkor kisegítheti a hallgatót, de a történet vége nem mindig happy end.

Nekem aránylag szerencsém volt, mikor egy konferencián valaki felhívta a figyelmemet arra az apró tényre, hogy amit egy év alatt bebizonyítottam, leírtam, stb, azt vagy tíz éve már publikálta valaki, igaz egy kicsit furcsa lapban. Szerencsémre ugyanis a kivitelezés sokban különbözött, és az én modellem jobban működött. Kisebb a szerencséje egy ismerősömnek, aki egy projektre szerződött doktorandusznak és mikor bemutatta, hogy a legfőbb eredmény, amit igazolnia kellett hamis, akkor a témavezető elvesztette az érdeklődését az egész témában, beleértve a doktoranduszt is.

Ha valaki eleve a minimumot célozza meg, akkor egy kis turbulencia végzetes lehet.

9. A maximum PhD

A PhD egy komoly vállalkozás, de egy tudományos karriernek csak a kezdete. Jó, ha már a doktori disszertáció is komoly eredményeket tartalmaz, de az elsődleges cél az, hogy meglegyen. Ráér az ember nagy dolgokkal foglalkozni ha már megvan és sikerült egy jó állást találni. A legkönnyebb olyan témát válasszunk, ami a témavezető szerint még elég érdekes.

10. Átsiklani a lényeg felett

A doktori iskola szabályzata részletesen leírja, hogy milyen követelményeket kell teljesíteni: hány tárgyat kell felvenni, miből mikor kell vizsgázni, milyen részbeszámolók vannak, stb stb. A lényeg nem ez, hanem, hogy legyen meg a három-négy publikálható cikk.

A sok egyéb előírás csak arra való, hogy kiszűrjék a tévedésből felvett hallgatókat. Aligha tartozik ebbe a csoportba az a doktorandusz, akinek már van jó (publikálható) cikke. A második cikk már kijelöli a kutatási irányt és nagyjából meghatározza a kutatási tervet. Ha megvan a három cikk, a jelölt meggyőzően igazolta, hogy képes a kutatómunkára képes publikálható cikkeket írni. Kell még egy téma, ami tartalmilag és egy jó erős tűzőgép, ami fizikailag összekapcsolja a cikkeket és kész is a disszertáció. Matt Might - mint írja - arról fantáziál, hogy egyszer lesz egy ipari tűzőgépe, ami képes három cikket összetűzni; hátán a felirat: A Disszertátor.

Három publikáció nem a világ. Ahhoz kevés, hogy valaki igazán tudósnak nevezhesse magát, de egy PhD megszerzéséhez éppen elég.

(Nem tudom, hogy a magyarországi doktori iskolák meghatározó kutatói túl kisemberek ahhoz, hogy meg tudják ítélni a cikk publikálhatóságát, vagy túl nagyok ahhoz, hogy erre ráérjenek, mindenesetre sok helyen előírás a publikáció. Természetesen publikálható cikk alatt nem a mindenféle alibi konferenciakiadványban és folyóiratban megjelent cikket értjük. Ha megvan a három cikk, abból lehet annyi spinoffot írni, amivel ez az elvárás is rendszerint kipipálható.)