A Fidesz nem ment el az esztergomi ülésre - olvasom a hírek között. A távolmaradás a szavazás egy formája. Jelen esetben a 15 képviselő közül mindössze 5 jelent meg, így a közgyűlés határozatképtelen maradt, nem választották meg egy bizottság tagjait, ami a város adósságrendezését indította volna el.

Ha azt hinnénk, hogy egy szavazás igen és nem szavazatokból áll, nagyot tévedünk. A legtöbb szavazási helyzetben megjelenik a tartózkodás és a távolmaradás is. Ez természetesen szándékos távolmaradást jelent szemben az akadályoztatással, amit Pintér Miklóssal közösen jegyzett tanulmányunkban vizsgáltunk. Érdekes, hogy ezek különböző szavazási helyzetekben más és más szerepet kapnak.

Míg az igen és a nem szavazat nem túl izgalmas, a tartózkodás tulajdonképpen bármit jelenthet. A Magyar Országgyűlésben a tartózkodás nem más, mint egy gyáva nem: a szavazatok összeszámolásánál csak az igenek számítanak, hogy a többi nem, vagy tartózkodás, az tulajdonképpen lényegtelen. Ez nem feltétlen rossz, egyszerűen így alakították ki a szavazás rendjét. Így egy kicsit nehezebb döntéseket hozni, de ha egy javaslat a tartózkodásokon bukik el, azaz a többségi kormánykoalíció sem támogatja, az talán nem is érdemes a támogatásra. Mondanom sem kell, ez nem az egyetlen lehetőség. Skandináv országokban a sikerhez elég, ha a támogatók száma meghaladja az ellenzőkét. Bizonyára vannak további feltételek is, de így előfordulhat, hogy egy (pár)száz fős országgyűlésben kemény vita után két igen szavazat elegendő legyen a győzelemhez. Úgy nyilván könnyebb döntéseket hozni és így a kormányzatnak nincs feltétlen szüksége a többségre. Egy ilyen rendszerben egy csekély kisebbség céljai is megvalósulhatnak, ha nem ütköznek a többség érdekeivel.

Talán némileg meglepőbb, hogy a tartózkodás lehet igen is. Erre talán a legismertebb példa a Szovjetúnió tartózkodása az ENSZ BT-nek a korai beavatkozásról szóló határozatával kapcsolatban. Vétója révén, a támogató szavazatoktól függetlenül meg tudta volna akadályozni a döntést, így azonban nem használta vétóját.

A népszavazások kapcsán a sajtó gyakran él a szófordulattal, hogy a nép a lábával szavazott, utalva arra, hogy kevesen mentek el szavazni. Első hallásra őrültségnek tűnik, mikor egy-egy párt otthonmaradásra szólítja fel a szavazóit. Mivel Magyarországon nem kötelező szavazni (pl. Hollandiában az otthonmaradásért büntetést kell fizetni - persze érvénytelen szavazatot így is le lehet adni), az ilyen pártok mindig számíthatnak az otthonmaradók magas százalékára. Lehet ebből is politikai tőkét kovácsolni, az ilyen kampánynak mégsem ez a célja. Ha a szavazás csak viszonylag magas részvétel mellett érvényes, hiába magas a kérdés támogatottsága, távolmaradással könnyen eredménytelenné tehető egy népszavazás (l. még Laruelle & Valenciano, 2010). Persze ez másutt is működik. Tegyük fel, hogy a kormánytöbbség sovány, és a kormánypárti képviselők közül többen hiányoznak - elegendően ahhoz, hogy az abszolút többség ne legyen meg. Ekkor még úgy is megbukhat a javaslat, ha amúgy az ellenzék kisebbségben van. Ez annak ellenére is így van, hogy csupa nem szavazattal nem járhatnának sikerrel: ha ugyanis távolmaradnak a szavazástól, akkor határozatképtelenség okán a döntést el kell napolni. Ennek orvosolására javasolja Maniquet és Morelli (2010), hogy a szavazás érvényességét is a leadott támogató szavazatok alapján kellene meghatározni.

A lábbal való szavazásnak nincs túl sok gyakorlati jelentősége a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett, bár helyi önkormányzatokban lehet szerepe. Esztergomban persze nem erről, hanem inkább a közvetlenül megválasztott polgármester és a közgyűlési többség ellentétéből származó obstrukció nem túl elegáns, de látványos manifesztációjáról lehet szó.

Hivatkozások

Kóczy, László Á. - Pintér, Miklós P. (2010): Az ellenzék ereje - Általános súlyozott szavazási játékok , KTI, MT-DP 2010/25.

Laruelle, Annick - Valenciano, Federico (2010): Quaternary dichotomous voting rules, IKERLANAK 201041, Universidad del País Vasco - Departamento de Fundamentos del Análisis Económico I.

Maniquet, Francois - Morelli, Massimo (2010): Approval Quorums Dominate Participation Quorums, EUI Working Paper 2010/13.