1. Lemondott Kopits és ezzel -legalábbis- átmenetileg megszűnt a Költségvetési Tanács. Elnök hiányában a KT nem tud összeülni, az pedig kérdés, hogy talál-e a Köztársasági Elnök alkalmas személyt erre a posztra. 2. Nyílt levélben keltek az MTA tiszteletbeli tagjai a filozófusok védelmére. A két hír ugyanarról szól: mennyit ér a kutatás?
Vannak tudományok, ahol egy jó szóló végig a pályán elég a sikerhez. Laikusként úgy gondolom, hogy egyes mérnöki területek lehettek ilyenek akár pár évtizede, vagy egyes nagy filozófusok és matematikusok lehetnek képesek arra, hogy a fejükben teljesen új világot építsenek. Mégis a legtöbb tudomány csapatmunkát igényel és a közgazdaságtan mindenképpen ezek közé tartozik. Nem húszfős laborokra kell gondolni: 3-5 főre, akivel napi szinten meg lehet beszélni az elképzeléseket, modelleket. Akik egy jelenséghez új magyarázatot javasolnak, vagy felhívják a figyelmünket eddig mellőzött hatásokra.
Nagyon bízom benne, hogy az idő rámcáfol, de szerintem nincs az a közgazdász, aki vállalhatná a KT elnökségét. Aki alkalmas lenne erre a posztra, az nem maga fogja a regressziókat tologatni, aki meg tologatná... nos, az még nem biztos, hogy kéne. A KT titkársága rendelkezett a kutatáshoz szükséges kritikus tömeggel, három fő, akik közül kettő külsős - nyilván nem.
Elhangzottak számok, hogy hány millióból hány tanulmány született - pár napja pedig arról írtam, hogy sok pénzért jól dolgoznak a kutatók (hiszen a titkársaág alapvetően kutatókból állt). Akkor mi a gond? Ha megnézem a RePEc oldalán a magyarországi kutatóintézetek toplistáját, a KT-t csak az MTA-KTI, a CEU, a Corvinus, az MNB és a Pécsi Tudományegyetem előzi meg. A RePEc rangsora nem mindenható, sok ott az "apróbetű," de, mint a tudományra való kihatás mérője, valamit azért jelez. Tehát - függetlenül attól, hogy ez az országnak használt-e vagy sem - sok, vagy jó eredmény született sok pénzből. Nem tudom etekintetben a mezőny többi tagja jobb vagy rosszabb náluk.
A kutatás egyébként meglepően drága dolog. Azt szokták mondani, hogy egy Science, vagy Nature publikáció egymillió euró. A félreértések elkerülése végett ezt az összeget nem a szerkesztő zsebébe kell csúsztatni - körülbelül ennyibe kerül (bér-, anyagköltség, stb.), mire egy olyan színvonalú cikk elkészül. A társadalomtudományokban laborosra, vegyszerekre nincs szükség, viszont sok időre, sok előadásra, sok konferenciára - és sok kollégára igen.
Ez mind pénz. Amikor először olvastam a "filozófusok ügyéről" engem is mellbevágott az összeg. Fémilliárd forint sok pénz - ha azt vesszük, majdnem két Science publikáció. Ennyi pénzből csodákat lehet művelni. Nem, nem mondom, hogy Hellerék olcsón dolgoztak. De tudomásul kell venni, hogy a kutatás drága dolog. Meg azt is, hogy olyan, mint a sport, vagy a művészetek. Ha nincsenek őrült pénzek a csúcson, keveseknek érdemes belefognia. Talán nem szerencsés, ha ekkora összegekről dönthet egy -potenciálisan- belterjes kör, de ugyanígy az sem, ha laikusok akarnak a tudomány felett ítélkezni. Ma az MTA több tiszteletbeli tagja nyílt levélben kéri az MTA elnökét, egy a filozófusokat támogató állásfoglalásra. Az Akadémia korábban közleményt adott ki, amiben nem zárja ki, hogy pályázatoknál visszaélések történtek, de a nyilatkozat nagy része nem a múlttal, hanem a jövővel foglalkozik. Itt az ideje, hogy lépést váltsunk? Jöhet a számonkérés, de előbb ki kell alakítani egy olyan rendszert, ahol nincs lehetőség a visszaélésre. A sajtó és a szakma meg inkább azon törje a fejét, hogyan lehet mérni a kutatást, a tudományt, mikor eredménytelen, és mikor eredményes egy kutatócsoport, vagy egy hivatal.
