Pár hete megjelent bejegyzésemre sok visszajelzést kaptam. Ebből az derült ki, hogy a társadalomtudományokban egyszerűen a kutatói emberanyag nem kiegyensúlyozott és ha a kutatók között 90% baloldali, akkor tulajdonképpen az az igazságos, ha a kutatóintézetben is ez az arány. A jobboldali sajtóban levő űrt könnyedén kitölti kis számú grafomán jobboldali professzor, de belőlük nem jut minden kutatóintézetbe. Minek köszönhető ez az aszimmetria?
Az első ok történelmi. Az elmúlt évtizedek egyik legismertebb magyar közgazdásza, Kornai János nemrég elhangzott előadásában részletesen kitért pályaválasztására: eredetileg a szocialista rendszert akarta építeni, ennek révén került kapcsolatba a közgazdaságtannal és végül ez vezette el a rendszer kritikai vizsgálatához, amivel aztán nemzetközi hírnévre tett szert. Másrészt tény, hogy az Egyesült Államokban hasonló arányokat találunk. (Ismerek egy jónevű republikánus profot, aki állítólag személyesen ismerte Busht és rettentő nagy koponyának tartotta - a konferenciákon úgy mutogattak rá, akkora kuriózum volt.)
Hol vannak a jobboldali közgazdász-publiciszták? Egy jobboldali ismerősömnek is feltettem a kérdést majd pár percen át csendben ballagtunk. Ugyanis van aki rendkívül termékeny, de -publikációk híján- valószínűleg egy makao nevű kártyajátékon nyerte professzori címét, van aki pártpolitikus lett, azaz saját véleménye nincs (vagy majd visszavonják), vagy van akinek az álláspontja sokakat érdekelne, de ő meg visszahúzódóbb. Összességében pár névvel ki is merül a repertoár.
Ugyanis -ismerten- jobboldali emberek nem foglalkoznak közgazdaságtannal. Nem csak a közéleti személyiségek, hanem az átlag állampolgár sem. Hogy is foglalkozna ilyesmivel, hiszen iskolában nem tanulta, az általa fogyasztott médiában pedig műkedvelők tollából olvashat csak elemzéseket. A kormány felvonultat pár gazdasági szakembert, az intézkedések homályos gazdasági megalapozottságából (ld. nyugdíj-rendszer átalakítása) úgy tűnik sokan vannak, de nem elegen, a gazdasági intézmények elleni támadásokból pedig arra következtethetünk, hogy a gazdasági szférát nem érzik megbízhatónak, magukhoz közel állónak. Ugyanez látszik a jobboldali sajtóban is; egyes írásokat olvasva úgy tűnik, hogy aki közgazdász, az már eleve a New York-Tel-Aviv tengely körül pörög. Nyilván a pénz és minden, ami vele kapcsolatos, egyenesen az ördögtől való. Így eshet az, hogy értelmiségi emberek, tudósok, professzorok valami félelmetes tudatlansággal és naivitással beszélnek gazdasági dolgokról. Félelmetes, mert ők formálják a közvéleményt. És persze mert így szavaznak.
Ezzel nem csak az ő szavazatuk áll -finoman szólva- ingatag lábakon (egymillió új munkahely, mi?), de az ellenzéki kritikáról sem lehet tudni, hogy mikor szakmai, mikor pártos (húszmillió román bevándorló?). Mert ha lenne jobb és baloldali kommentár és alkalmanként ezek ugyanazt mondanák, akkor a szkeptikus is elfogadná, hogy a kritika szakmailag megalapozott. Mindez akkor működne igazán, ha nem csak az lenne közgazdász, aki sok pénzt akar keresni, hanem az is, akinek van hozzá való esze, ha egyáltalán tudnák az emberek mit csinál egy közgazdász, vagy pláne ha már az alapfokú képzésbe beleférne egy kis alapozó közgazdaságtan.
Talán akkor nem is lenne ennyi devizahiteles...
Disclamer: Ez a cikk nem egyes pártok gazdaságpolitikáját, pláne nem egy egész oldalét kívánja minősíteni, a cél kizárólag a szakmailag hiteles, tudományos publicisztikák körüli állapotok elemzése.
u.i. Érdekes kiegészítés Greg Mankiw blogbejegyzése arról, hogy miért lesz egyre jobboldalibb az, aki közgazdaságtant tanul.
