"Az Eurofound adatai szerint a munkával töltött órák száma csak Romániában és Lengyelországban magasabb, mint Magyarországon," írja az MTI-re hivatkozva a HírTV. Többet dolgozunk, mint mások és mégis kevesebbet kapunk? Ezért:
Hollandiában egy prof reggel 9-re jár be dolgozni. Biciklivel megy, mert siet. 20 perc az út, esőben, hóban kicsit több. Épp elég a felébredéshez, konditeremre, kávéra sincs szükség. Védett bicikliúton teker, nincs stressz, útközben tud gondolkodni. 9-től 5-ig dolgozik. Magyar kollégája 10-re szervezett megbeszélést. Mikor negyed 11-kor telefonál, hogy sajnos dugóban áll és még 10 percet késni fog, addigra a holland kolléga már átnézte valamelyik vezető impakt faktoros folyóirat legutóbbi számát, amiről magyar kollégája még csak nem is hallott. Végül bő fél óra késéssel érkezik meg: addig a meetingre hívott féltucat kolléga szó szerint nem csinált semmit, míg a szóban forgó tanár egy sofőr munkáját végezte (mint ezt TheElf egy régebbi posztnál hozzászólásában megfogalmazta).
Ha a holland prof találkozót szervez, a találkozó nélküle is lefolyhat. A találkozó célja világos a döntésekhez szükséges információk rendelkezésre állnak és a legkisebb PhD hallgató javaslata is elfogadásra kerülhet, ha jó. A magyar meeting egyelőre áll, hiszen a 3 programponton túl senki nem tud semmit, a vezető hatalmának része az információ birtoklása. A holland meetinget gondosan előkészítik: inkább dolgozzon valaki plusz egy órát, semhogy 10 ember fejenként negyedórát feleslegesen értekezzen. A magyar kissé elhúzódik, ebédig már nem is lehet nagyon mit csinálni. A holland prof közben másfél órát kutat, elintéz pár szakmai emailt, konferenciára jelentkezik, szállást foglal, repülőjegyet vesz. Ha a magyar prof szeretne utazni, ezeket egy asszisztens intézné, pontosabban leülne a prof és az asszisztens a gép elé és nagyjából fél délután alatt sikerülne, ami a holland kollégának 20 perc. A feltételes mód indokolt, hiszen pénze úgysem lesz utazni. Másrészt még délután fogad egy-két kollégát, akik valami apróságot akarnak kérdezni, de a végén másfél órás beszélgetés kerekedik belőle. A beszélgetés szakmai, de azért hamar előkerül a politika, meg a régi sztorik. Hamar elmegy a nap, ha ilyen sok a munka.
Amikor a holland prof tanít, egy 15 fős csoporttal dolgozik, a hallgatók felkészültek, odafigyelnek, az órán kétirányú a kommunikáció, a hallgató okosabban megy haza. A használható tudást megfizeti a munkapiac és így a holland hallgató nem sajnálja a vaskos tandíjat sem megfizetni. A magyar oktató egy 50 (vagy 200) fős csoportot tanít. Az előadástól egyik fél sem vár sokat, ennek megfelelő a hozzáállás, ennek megfelelő a hozzáadott érték. Óra után még rögzíti az elektronikus tanulmányi rendszerben a jelenléti statisztikákat és a minőségbiztosítási rendszer előírásainak megfelelően összegzi, hogy miről is volt szó az órán. A holland prof ilyen értelemben nem adminisztrál. Igaz, időről-időre neki is kommunikálnia kell, hogy mit tanít, de a tematikát csak egyszer kell megírnia, a következő évben az adminisztrátor névre szólóan előkészíti a doksit, hogy csak az esetleges változásokat kelljen jelezni.
Ha esetleg valami eszközre lenne szüksége, a holland prof megveszi, a blokkal, vagy bankszámla-kivonattal igazolja, hogy ő fizette, kitölt egy kb 3 soros nyomtatványt és ezzel készen is vagyunk. A magyar prof-ha egyáltalán van rá pénze,- kezdheti a harcot a gazdaságisokkal. Mivel csak áfás számla fogadható el, magyar cégnél vegyem-e a szakkönyvet, vagy fele áron külföldről, netán tizedáron külföldről használtan? A holland a legolcsóbbat választja (miért ne?), a magyarnak nem egyértelmű a helyzet. Ismertem valakit, aki az Amazonról akart könyvet rendelni, de a kari gazdaságis lebeszélte, ugyanis nem biztos, h az Amazon a magyar számviteli törvénynek megfelelő számlát állít ki. És tény, hogy jómagam vagy kétszáz eurót (nem vicc!) buktam már számlák formai hibái miatt. Ha mégis megtörtént a "baj," már csak 1-2 nyomtatványt kell kitölteni, a számlát lefordítani magyarra, hogy egyáltalán lássák, hogy miről is van szó, majd pár fontos emberrel aláíratni. Fontos szempont, hogy akik tudják, mire ment el a pénz, azoknak az aláírása nem elegendő, az utalványozónak rendszerint halvány lila gőze nincs arról, mit is ír alá. Hollandiában nem kell semmit lefordítani, egyrészt mert az asszisztens pár nyelvet (pl angol) biztos beszél, másrészt mert furcsa módon abból indulnak ki, hogy a prof nem akarja ellopni az egyetem pénzét, nem neki kell igazolnia, hogy a felhasználás indokolt, hanem esetlegesen az egyetemnek, ha nem az. Más szóval, a profnak joga van a munkájához szükséges eszközökhöz, míg itthon ezekért adott esetben könyörögnie kell.
Amikor a holland prof kutat, célja új eredmények elérése, a világ jobbá tétele. Csak vezető lapokban publikál. Publikációs listája rövid, de tartalmas. A magyar kollégának nem sok ideje van a kutatásra, hiszen a tanítás, meg a sok adminisztráció erre nem ad lehetőséget, ennek ellenére évente megjelenik vagy tucatnyi cikk a neve alatt. Hiszen ekkora ember elvárhatja, hogy volt és jelenkori doktoranduszai beírják a szerzők közé. Mivel a szóban forgó cikkekről esetleg csak az MTMT-ből értesül, a minőséget ne is firtassuk. Szerencsére a magyar értékelési rendszerek a mennyiséget preferálják, így ezzel nincs is gond.
A holland prof 5 órakor felpattan a biciklijére, hogy otthon népes családjával is foglalkozhasson, kikapcsolódhasson, hogy másnap ismét frissen mehessen dolgozni. A magyar profnak ekkor még rengeteg elintéznivalója maradt. Ráadásul másnap nincs órája és ilyenkor egy másik egyetemen tanít - valamiből meg is kell élni.
Míg tehát egy holland prof kutat és tanít és döntően egy magasan kvalifikált ember munkáját végzi, a magyar prof munkaidejének fele-kétharmada az, amit tágan értelmezve munkának nevezhetünk. Maradék idejének jelentős részében egy titkárnő, kifutófiú, sofőr, vagy éppen egy TV-készülék munkáját végezte - nem meglepő tehát, hogy a fizetése ezt a szintet tükrözi.
Nem minden holland és nem minden magyar prof ilyen. Az angolt jól beszélő, nemzetközi szakmai körökben otthonoson mozgó, vezető lapokban rendszeresen publikáló magyar kutatók között nem egy jól - holland kollégájához hasonlóan jól - keres, hiszen a szaktudást azért itthon is értékeli valamennyire a piac. Általánosan is elmondhatjuk, hogy nem remélhet rendes fizetést az, aki csak ékes anyanyelvünket beszéli, nincs élő szaktudása és nem mobilis. Az számíthat nyugati fizetésre, aki Berlinben, Londonban, Brüsszelben is kapna munkát.
"Természetesen a két karakter fantáziám szüleménye, létező személyekkel való bármiféle hasonlóság csak a véletlen műve lehet."
