Sok szó esik manapság a felsőoktatásról és a felvételi közeledtével vagy százezer fiatalnak az egész életét meghatározó döntést kell hoznia. A döntés során a személyes preferenciák, családi nyomás és a valós képességek mellett a várható érettségi eredmények és a megcélzott szakok finanszírozása is dönt.
Úgy gondolom, hogy a felsőoktatás két célt szolgál: egyrészt lehetőséget ad a hallgatóknak az önmegvalósításra, a kiteljesedésre, másrészt ellátja az országot szakemberekkel. Szerencsés esetben a kettő találkozik, de a divatszakok esetében erősen kérdéses a megszerzett diplomák társadalmi haszna. Úgy gondolom, hogy az államnak nem feladata az állampolgárok önmegvalósításának finanszírozása. Ha szeretnék megtanulni jól írni, beiratkozom egy újságíró-tanfolyamra, természetesen zsebből. Persze elmehetek média-kommunikáció szakra is, ahol sok, számomra felesleges dolog mellett az írást is megtanítják (gondolom én). Ha jók a jegyeim, akár az állam pénzén.
Nem állítom, hogy nincs szükség média-kommunikáció szakemberekre. Még azt sem állítom, hogy nincs szükség több száz fő oktatására ahhoz, hogy évente kikerüljön 3, aki igazán érti a dolgát. Viszont azt gondolom, hogy a társadalom nagy árat fizet azért, hogy sokan divatszakokra fecsérelik az idejüket és az állam pénzét. Fizikatanárnak menni nyilván nehezebb, jobb képességeket, több munkát igényel és elsősorban az állam dolga lenne a tanári pályát vonzóbbá tenni (Merné most megtenni, rögtön kapna egy taslit az IMF-től!). Ehelyett bizonyos szakokon drámaian korlátozták az államilag (rész)finanszírozott helyek számát.
Ez időnként igen drámai módon hívja fel a figyelmet arra, hogy bizonyos szakemberekre nincs, vagy jelenleg nincs szükség. Hogy a végzősök a munkanélküliek hosszú sorának a végére állnak majd, vagy mehetnek egy új, használható diplomáért. Egyszerűbb lenne azt a 3-5 évet nem elvesztegetni, hanem rögtön valami hasznossal foglalkozni. [Persze, aki gazdag az azt csinál, amit akar, de ettől még nem lesz értékes diplomája. Ennyi erővel eltölthet 3 évet a Kanári-szigeteken is.]
Más szakoknál épp ellenkező a hatás: a végzősök várhatóan jól fizetett állásokba kerülnek, így a képzésüket nem kell az államnak finanszíroznia. Persze attól, hogy valaki gazdag lesz, még nem következik, hogy most is az, de a diákhitel egyik célja, hogy a jövőbeni magas jövedelem egy részét a jelenbe átcsoportosítva finanszírozható legyen a képzés.
Hogy tehetünk különbséget a kettő között? Mielőtt az ember szakot választ nem árt tájékozódni, hogy milyen kilátásai vannak az adott diploma birtokosainak. A betöltetlen állások nem csak biztos jövőt ígérnek, de nem mellesleg társadalmi hasznuk is van. Egy betöltetlen állás ugyanis azt jelenti, hogy hiányzik egy fogaskerék a gépezetből, ami így csak áll, nem termel, nem fizet adót, stb.
Most az tegye fel a kezét, aki jelentkezéskor megnézte, hogy az iskolája végzősei milyen arányban helyezkedtek el és mondjuk mennyit keresnek! Nos, elnézve a tavalyi felvételi ponthatárokat, az idei gólyák közül sokan ezt nem tették meg. Ha valamilyen oknál fogva sokan jelentkeznek zabhegyezőnek, a zabhegyező szak felvételi ponthatára igen magas lesz, míg, mint tudjuk, zabhegyezőre nem lesz nagy szükség, így lehet, hogy a sok zseni a végén állás nélkül marad. Ugyanakkor egyes mérnökszakokra minimális pontszámmal is be lehet jutni, holott mérnökökre szükség van és lesz.
Sajnos ma Magyarországon nem divat munkával pénzt keresni. Egy uniós tanulmány szerint (a hivatkozás nincs meg) a magyar fiatalok kevés munkával, de gazdagok szeretnének lenni; példaképüknek a lottónyerteseket, a valóságshow-hősöket tekintik. Lottónyertes szak nincs, bohóckodhat valaki a médiában, de erre nem lehet egzisztenciát építeni. Vannak sikeres média-személyiségek, sikeres üzletemberek, sztárjogászok, de ott vannak a kulizó tömegek is. Persze mindenkinek más a hasznossági függvénye és a pénz nem minden, de érdemes a diplomák birtokában viszonylag nagy biztonsággal elvárható minimális egzisztenciát alapul venni a szak választásakor. És bizony az értékes tudás nehezen megszerezhető.
Egy kicsit átírva az ismert monda üzenetét, hamar meghálálja magát, ha a királykodás helyett a munkát választjuk. Amikor tehát szakválasztásra kerül a sor: a kardot válaszd!
