Több korábbi bejegyzésben is elítéltem a plágiumot, mint a lopás tudományos formáját. Nem akartam a köztársasági elnök plágiumügyéről írni, amíg ki nem derül az igazság, de úgy tűnik erre még várhatunk.
A HVG szerint Schmitt Pál az egyetemi doktorijának jelentős részét egy pár évvel korábban, franciául megjelent munkából fordította szinte szó szerint. Nem akarom elítélni az érintettet, amíg nem születik "ítélet" az ügyben, bár kétségtelen, hogy meggyőzőbb védekezést várt volna az ember.
Ha a plágium vádja igaz, természetesen lopásról van szó. Ugyanakkor attól azért óva intenék bárkit, hogy ebből messzemenő következtetéseket vonjon le, vagy hogy már el is kezdje keresni az új elnököt.
Elnökünket eddig sem tudományos teljesítménye, eredményei, vagy akár esze miatt szerettük. Egy kitűnő sportolóról van szó, aki megnyerő modorát sikeresen kamatoztatta a sportdiplomáciában. Megfordult mindkét politikai oldalon, így pro forma tökéletes jelölt egy elvileg pártsemleges, alapvetően súlytalan közjogi méltóságra. Az egyetemi doktori mellesleg valóban nem egy tudományos fokozat. Nem ekvivalens a PhD-vel és ahogy egy jogász, vagy egy orvos Dr előtagot szerezhet ha nem rúgatja ki magát az egyetemről, más területeken egy kis pluszmunkával elérhető volt ugyanez. A kisdoktorinak nem is kellett feltétlenül jelentős eredeti anyagot tartalmaznia, egy jó fordítás nagyjából meg is felelt. A PhD-nál persze mások az elvárások, de akkor még más világ volt.
Annyiban nem változott a világ, hogy egy kisdoktorinak is volt témavezetője. Egy doktori dolgozat minősége elsősorban a témavezetőtől függ - ahogy a tanuló vezető helyett is az oktató vállalja a felelősséget még akkor is, ha nem ő fogja a kormányt. A témavezetőnek otthon kell lennie a témában, alaposan ismernie kell a szakirodalmat, de legalábbis a hivatkozott műveket. Emellett a témavezetőnek feladata az etikai normák megismertetése és betartatása. A témavezetőt holland nyelvterületen promótornak nevezik, azaz a feladata a jelölt ajánlása. Valóban, aligha kaphatkaphatott valaki doktorit a témavezető támogatása nélkül.
A következő szűrő a bíráló bizottság. Sajnos itt a bírálat nem anonim, így egy ilyen kis országban gyakran problémát jelent az összeférhetetlenség. Ma sok doktorit éppen azért készítenek angolul, hogy szélesebb körben lehessen bírálót keresni. A bírálók kritikája egyébként nagyon fontos és fantasztikusan hasznos. Mivel én törekedtem arra, hogy a témában jártas bírálókat javasoljak, a házivédésem során egy délután alatt több hasznos kritikát kaptam, mint máskor fél év alatt. A sajtóhírek szerint Schmitt nem volt ilyen szerencsés. Ez persze nem a bírálók hibája, ők legfeljebb annyiban hibásak, hogy elvállalták egy számukra idegen témában írt dolgozat bírálatát. Sajnos nem ők az elsők, sem az utolsók, akik ilyen hibába esnek. Attól félek, sok doktori kerül Magyarországon még ma is úgy megvédésre, hogy a bírálóknak tulajdonképpen lövése nincs a témáról. Ez az érintett tézisek eredetiségéről nem mond semmit, de a tudományos értékét -finoman szólva- megkérdőjelezi.
Való igaz, hogy nyugaton is előfordul, hogy valaki elfogadja egy gyenge PhD bírálatát. Igaz, az egyetlen esetben, amit ismerek a bírálót valamikori témavezetője kérte meg erre - egy ilyen felkérést nehéz visszautasítani. Az is tény, hogy ezek után az illető leült a szerencsétlen doktorandusszal és egy év alatt a doktori minden betűjét átírták, hogy a végén vállalható legyen az anyag.
Sajnos a papírok, címek országa vagyunk. Schmitt Pál nem azért doktorált, hogy tudományos karriert fusson be, "eredményeit" nem lobogtatta konferenciákon (vagy igen?). Ahogy egyes politikusok különféle hamis lovagrendekbe lépnek be, ő egy színes palást helyett a tudomány lovagrendjét nézte ki magának. Míg az előbbi esetenként nemzetközi egyezményeket, bejegyzett védjegyeket sért, az utóbbi szerzői jogokat. Melyik a rosszabb? Nem tudom, nem akarom elbagatellizálni, de szerintem nagyjából ebben a kontextusban kerül majd az -esetleges - vétség elszámolásra. Hiúságból, nagyravágyásból elkövetett plágiumként.
