Mennyit ér a Facebook? Játékelmélet a terrorista hálózatok ellen - Ilyen címekkel számolt be a sajtó a múlt héten lezajlott a SING8-8. Spanyol-Olasz-Holland Játékelméleti Konferenciáról. Persze mindez csak a jéghegy csúcsa, s a közel 150 előadással, közel 200 résztvevővel lebonyolított konferencia minden szempontból sikeresnek mondható. A több hónapos, - elsősorban a konferencia-szervezés számlájára írható - szünet után először egy gyors áttekintés a konferenciáról, majd apránként a részletesebb beszámolók következnek bizonyos, kiemelten érdekes előadásokról.
Nem kis izgalommal lobbiztuk ki a 2012-es 8. SING megrendezését, hiszen ebben az évben több, mind szakmai, mind idegenforgalmi szempontból vonzó konferencia is megrendezésre került (EURO 2012 - Vilnius, APET - Taipei, GAMES2012 - Isztambul, SCW Meeting - Új Delhi). Ha azzal számolunk, hogy sok kutatónak csak évi 1-2 nemzetközi konferenciára van pénze, kérdés, hogy Budapest lesz-e a választott úti cél. Nem panaszkodhatunk, a létszám az optimista kalkuláció szerint alakult, aminek köszönhetően egy érdekes, színes program állt össze. Aki eljött, nem csak a program miatt érezhette jól magát: a Corvinus által rendelkezésünkre bocsájtott helyszínek, mind az új, mind a főépületben, lenyűgözték a résztvevőket, a regisztrációt, étkeztetést, stb, magyarul a konferencia nem szakmai részletét bonyolító BCE Szolgáltató Nonprofit Kft pedig hibátlan munkát végzett. Csak az a kár - hogy Francis Bloch köszönő szavait idézzem, - hogy a kaja "kevés" volt. (A catering cég vezetője szerint nem az volt a baj, hogy túl sok ételt hoztak, hanem, hogy a vendégek túl keveset ettek...)
Törekedtünk a meghívott előadások sokszínűségére is. Csermely Péter és Francis Bloch inkább alkalmazott kérdésekkel foglalkoztak, míg Aviad Heifetz, Jean-Jacques Herings és Hamid Sabourian inkább elméleti előadást tartottak. A program sokszínűségét mi sem ábrázolja jobban, mint a résztvevők hovatartozása. Az EasyChair statisztikái az elfogadott cikkek alapján készültek (ebből lejön még 20-30 lemondás). A súlyozott létszám az elfogadott cikkek számát osztja a szerzők számával.
| ország | szerzők | súlyzott szerzők |
| Argentína | 2 | 0,67 |
| Ausztrália | 1 | 1 |
| Ausztria | 2 | 1,5 |
| Belgium | 4 | 2,33 |
| Chile | 2 | 1 |
| Dánia | 1 | 0,5 |
| Egyesült Államok | 23 | 13,25 |
| Egyesült Arab Emirátusok | 1 | 1 |
| Egyesült Királyság | 11 | 5,33 |
| Észtország | 1 | 1 |
| Finnország | 6 | 3,5 |
| Franciaország | 17 | 10,67 |
| Görögország | 4 | 2 |
| Hollandia | 34 | 13,67 |
| Hong Kong | 1 | 1 |
| Irán | 1 | 2 |
| Izrael | 6 | 4,5 |
| Japán | 21 | 12 |
| Kanada | 5 | 3,33 |
| Korea | 2 | 1,33 |
| Lengyelország | 7 | 5,25 |
| Magyarország | 23 | 19,33 |
| Mexikó | 3 | 2 |
| Moldávia | 3 | 2 |
| Németország | 24 | 15,33 |
| Olaszország | 18 | 10,67 |
| Oroszország | 10 | 7,5 |
| Románia | 5 | 2 |
| Spanyolország | 52 | 22,33 |
| Svédország | 1 | 1 |
| Szingapúr | 1 | 0,33 |
| Tajvan | 1 | 0,5 |
| Törökország | 2 | 1,5 |
| Új Zéland | 2 | 0,67 |
A konferencia jól sikerült, de külön büszkék lehetünk az erős hazai jelenlétre beleértve a konferencia lebonyolításában segítő, de az előadásokon is aktívan részt vevő hallgatókra is.
A konferencia programja és az előadott cikkek kivonata továbbra is megtekinthető. Az előadások négy párhuzamos szekcióban folytak és bár minden 3-4 előadásból álló blokk külön címet kapott lényegében elméleti- és alkalmazott nonkooperatív, illetve kooperatív játékelmélet volt ez egyes termekben az előadások témája. Természetesen könnyebb az alkalmazottabb cikkekről beszélni, íme a konferenciáról megjelent fontosabb (nem teljesen független) híradások:
- Játékelmélet segíti a terroristahálózatok felderítését (Index, július 19.)
- Újfajta megoldási lehetőségeket kínál a játékelmélet (MNO, július 19.)
- Megelőzhető katasztrófák: Játékelmélet segítheti a terrorista hálózatok felderítését (Observer, július 20.)
- Mennyit ér a Facebook? (Figyelő, július 26)
A fentiekhez hasonló, v azonos tartalommal írt még rólunk a Helyi Téma, a Hír 3, a Népszava, a Hajdú Online, a Debreceni Napilap, A Hírlap, a Stop.hu, a Galamus-csoport, a Bumm.sk, az Euroastra, és az ElektroNet Online.
Ezúton is köszönjük a Corvinus Egyetem, külön a Közgazdaságtudományi Kar, a Közgazdaságtudományi Doktori Iskola, az ISC Alapítvány, a BKTE Alapítvány, a Magyar Nemzeti Bank és a Lendület program révén a Magyar Tudományos Akadémia támogatását.
