A chicagoi iskola szerint a kormányzatnak szükségtelen beavatkoznia a piacokon, hiszen az esetleges anomáliákat a piac rövid idő alatt rendezi. Az energiaszolgáltatók versenye ritka jó példája az olyan árversenynek ahol az elmélet szerint az egyensúlyi ár mellett a résztvevők nem termelnek profitot. A kormány közben extra profitról beszél és erőszakkal töri le az árakat. Néhány gondolat a témában.
A kisszámú versengő vállalat árversenyét Bertrand versenynek is nevezzük. Itt a résztvevők egyszerre mondanak egy-egy árat és a fogyasztók a legalacsonyabb áron vásárolnak. Egyensúlyban mindenki legjobb választ ad a többiek áraira. Természetesen a legjobb válasz a másik alá menni egy hajszállal - egészen addig, ahol már a további árcsökkentés veszteséges lenne. A modell pár alapvető feltevésen alapszik: Minden vállalat ugyanazt a terméket árulja (villany-villany, gáz-gáz), nincsenek kapacitáskorlátok, azaz a legolcsóbban kínáló vállalat minden fogyasztót ki tud szolgálni - ez lokálisan nem lesz korlát, és a résztvevők csak egyszer találkoznak - utóbbi némileg sérül. S az utóbbi feltevés sérülése annyiban lehet érdekes, hogy a felek a hosszabb távú közös profit érdekében együttműködhetnek. Együttműködést, kartellezést nincs okunk feltételezni, de kétségtelen, hogy a magyar piac "fejletlen". Mit értek ez alatt?
Sokat kellett keresnem, mire találtam egy oldalt, ami összehasonlítja a magyar gázforgalmazókat. Az egyik ilyen oldal 4 cég árait veti össze, majd tájékoztat, hogy bárkitől is vesszük a gázt a helyi szolgáltató tarifái érvényesek. A rögzített ár önmagában nem akadálya a versenynek -elég az Egyesült Államok valamikor rögzített repülő-tarifáira gondolni: bár árverseny nem volt a társaságok egymást licitálták túl a szolgáltatásokban.
Egy másik oldal a kereskedők legjobb ajánlatait gyűjtik össze, de lakossági ajánlata sem a villanyáram, sem a gázkereskedőknek nincs.
Összehasonlításképpen a holland piac nem sokkal a magyar előtt nyitott és a kezdetektől fogva hatalmas verseny indult a fogyasztókért. A frissen leszerződött ügyfeleknek ajándékokkal, kedvezményekkel kedveskedtek a cégek, beindult egy gyors termékdifferenciálás is. Például megjelentek a zöld áramot kínáló cégek (csak megújuló forrásból), más cégek digitális, interneten is folyamatosan nyomon követhető órákat ígérnek, illetve megjelent a hosszabb távra (2, 3, vagy akár 5 évre) garantált tarifa is. A korábbi holland lakcímünkre végzett kalkuláció például 36 ajánlatot dob ki kb 10 különböző cégtől. Ott, hasonlóan az itteni gfb hajszához folyamatosan jönnek a reklámok: plakátokon, médiában, emailben, stb., hogy lépjünk át egy olcsóbb szolgáltatóhoz. Mi például eredetileg a területileg illetékes szolgáltatónál voltunk, de 4 év alatt kétszer váltottunk, jelentős kedvezményeket elérve. Érdekesség, hogy közben a kazánt továbbra is az első cégtől béreltük, ugyanis ott a szolgáltatási portfólió része a kazánkölcsönzés, természetesen teljes körű szervízellátással. Mondanom sem kell, mindenkinek a legkorszerűbb kondenzációs kazánja van.
Ezek jópofa részletek, de a lényeg, hogy miközben Hollandiában élénk verseny van az energiaszolgáltatók között, Magyarországon szó sincs róla, még a meglevő cégek sem versenyez(het?)nek. A verseny magasabb szolgáltatási minőséget, vagy alacsonyabb árat eredményezhetne. Az alacsonyabb áraknak megvannak a kockázatai is. Ilyen a szükségesnél magasabb fogyasztás (bár szerintem a kereslet majdnem teljesen rugalmatlan), másrészt az alacsony profitból eredően a rövidtávú hatékonyság, amivel - az elmaradt fejlesztések révén- hosszabb távon hatékonyságvesztés járhat. A kormány ugyanezt verseny nélkül is kikényszeríti, de miért is nincs verseny?
Valószínűleg részben ugyanazért, amiért az OTP még mindig messze a legnagyobb bank: az emberek még nem értik a piacgazdaságot. Másrészt a területi felosztás, a hatósági ár nem éppen melegágya a versenynek, És nem utolsósorban azért, mert az energiaszolgáltatók elleni kirohanások, a kiszámíthatatlan adóztatás és sok minden más, ami több iparággal kapcsolatban is elhangozhatna, nem éppen vonzó a potenciális piaci szereplők számára, így új belépőtől nem kell tartani. Ha új belépőtől nem kell félni, akkor a már említett rugalmatlan kereslet miatt (ez azt jelenti, hogy az ártól nem nagyon függ, hogy mennyit fűtünk) a kis piaci erőfölény is jelentős áremelkedéssel járhat.
Az áremelkedés nem biztos, hogy rossz, hiszen a magasabb ár mellett kisebb a fogyasztás, nagyobb az energiahatékonyság irányába mutató beruházási hajlandóság. (A szegénységet pedig nem olcsósággal kell kezelni.) Bár a fogyasztók szempontjából jó az árcsökkentés és a kvázi-monopóliumoknak ez egy nagyon hatékony szabályozása, a piac nyitása, vonzóbbá tétele után az új belépők révén intenzívebb verseny ugyanezt eredményezné, csak talán kevésbé unortodox módon.
Disclaimer: A szerző nem piacelméleti szakértő, bár 10 éve oktat IO tárgyakat.