A társadalmi jóléti függvény megválasztása ízlés kérdése. Gyakran ennek mentén válik a jobb- és a baloldal, a más-más jóléti függvény teljesen más programot kíván. A tudomány nem ilyen. A tudományban vannak erősebbek és gyengébbek, de a nincsenek jók, vagy rosszak. Egy tudós gondolkodására hathat politikai gondolkodása (és viszont), de az eredményeket meg kell cáfolni, nem lesöpörni az asztalról, ráadásul az alább említett kutató írásaiban elfogultsággal nem találkoztam. Csak a halott indián jó indián?
A társadalmi jóléti függvény (social welfare function, TJF) meghatározása nem a közgazdaságtudomány feladata. A TJF nem azt határozza meg, hogy mennyire gazdag a társadalom, hanem hogy a gazdagságot hogyan mérjük. Nem mindegy például, hogy a legszegényebbeket, vagy a medián jólétet, netán az átlagot nézzük (és még sorolhatnánk). Ha a legszegényebbeket, akkor a jólétet -rövid távon- a teljes újraelosztással növelhetjük (á la kommunizmus), míg ha a medián állampolgár érdekel csak, akkor akár a szegényektől is elvehetek, csak hogy ő jobban éljen. Az átlagot újraelosztással nem manipulálhatjuk, viszont pár gazdag kínai bevándorló és máris jobban él az "ország".
Ennek megfelelően az adórendszer sem pusztán közgazdaságtudományi kérdés, hiszen az, hogy egy SZJA kulcs mennyire progresszív kifejezi azt, milyen mértékű és irányú az újraelosztás. Ha a szegények felemelése a cél, az erősen progresszív rendszer segíthet, de érvelhetünk úgy is, hogy egy bizonyos SZJA felett már nem etikus megsápolni a polgárokat, hiszen senki nem tud korlátlan mértékben közlekedni, tanulni, betegeskedni, amikre ugye az adót beszedjük, másrészt pedig ne a dolgos polgárok fizessék a munkakerülők jólétét. Az arányos adózás nem foglal állást ebben a kérdésben és egy egyszerű, fokális megoldás.
Az MTA Közgazdasági és Regionális Tudományi Kutatóintézete Kőrösi Gábor szervezésében hosszú ideje, évente tartja a Nyári Műhely műhelykonferenciáját, ahol az előadók a külföldi, elit egyetemeken tanuló, vagy végzett kutatók. Pár éve ezen a konferencián hallgattam meg Benczúr Péter előadását, aki az arányos adózásra való áttérés ösztönző hatásait elemezte. Bár az arányos adózás mellett az alacsony jövedelműek elvben több adót fizetnek, a rugalmas munkakínálattal rendelkező dolgozók többsége korábban a magas adókulcsok alá tartozik. A cikk egyik érdekes üzenete az, hogy ők a változás hatására jelentősen növelhetik munkakínálatukat, többet keresnek. A többletnek köszönhetően az arányos adó nem pusztán a korábbi sávok súlyozott átlaga, de az jött ki, hogy az arányos adó a korábbi alacsony kulcsok szintjéhez közel is képes a korábban beszedett adóösszeg biztosítására, azaz úgy is be lehet vezetni az egykulcsos adót, hogy senki sem jár (túlságosan) rosszul. Amikor pár évvel később a Fidesz egy hasonló ajánlattal állt elő, Benczúrék cikke segített nekem az új adórendszer mechanizmusának megértésében, bár Matolcsy emlékeim szerint nem hivatkozott rá. Cserébe viszont az elsők között menesztette Benczúrt.
Benczúr az MIT-n megszerzett PhD-je után azonnal hazatért és az MNB kutatói ranglétráját végigjárva márciusig a kutatói részleg vezetője volt. Nem csak kutatóként kiváló, de rengeteget tesz a tudományos szaknyelv ápolásáért; jelenleg az MTA közgazdász Köztestületi Bizottságának legaktívabb tagjaként teszi hasznossá magát. Ha vannak erős kutatók, akkor ő ezek közé tartozik; MNB-s kutatói pályája több elnökön átívelt; korábban nem volt olyan, hogy a tudománnyal lettek volna gondjai az új vezetőségnek. Nem ismerem az ügy összes részletét, de úgy érzem, hogy a politika egy olyan területre tört be, ahol semmi keresnivalója.
ui.: Hogy mi lesz Benczúrral? A különadók mellett vélhetőleg nem sok bank tart fenn alapkutatási részleget, az egyetemek inkább leépítésekre készülnek. Nyugaton viszont tárt karokkal várnak egy ilyen jó referenciákkal rendelkező kutatót.
