Egy, a napokban beterjesztett törvényjavaslat szerint az államtudományi képzés különválik a jogászképzéstől és a jövőben kizárólag a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lesz erre lehetőség. Az indok kettős: a jog- és államtudományi karokon valójában eddig is csak jogászképzés folyt, az államtudomány háttérbe szorult, másrészt egységes az állam, egységes képzés kell.
Nem arról akarok írni, hogy vajon jó-e, ha van egy egyetem, amire teljesen más szabályok vonatkoznak, vagy arról, hogy mekkora szerencse, ha egy-két politikusunk, államtitkárunk csípőből átrendezi a felsőoktatást, s ehhez még az érintettek megkérdezésére sincs szüksége. Vagy arról sem, hogy vajon az ilyen tehetséges állami vezetők vajon milyen képzésen estek át és hogy a jövőben lehetnek-e egyáltalán vezető állami beosztásban az új államtudományi diploma nélkül - gondolom ez a jövőben a kinevezés feltétele lesz. Vagy, hogy esetleg a választhatóság, de akár a választójog előfeltétele is lehetne - nehogy az állami dolgokban képzetlen polgárok butaságokat ikszeljenek be.
Közgazdászként én csak azon gondolkodtam el, hogy vajon jót tesz-e egy képzésnek, ha monopolizáljuk. A fenntartó minisztérium számára nyilván előnyös: miközben a fogyasztók (diákok) számára nincs helyettesítő képzés, így nyilván minden pénzt megadnak érte, az oktatók számára - itthon - nem lesz alternatíva, így a legjobbak is alacsony fizetésen alkalmazhatók. Ha sikerül egy viszonylag fiatal oktatói csapatot összerakni, akkor nyugodtan számíthatunk rá, hogy az elvárásnak megfelelően évtizedeken át egyenfazonra nyírt államivezető-palánták kerülnek ki a képzésből.
Nyugaton egyre több egyetemen bevett gyakorlat, hogy az ott doktorált kutatókat (hosszabb ideig) nem alkalmazzák, ezzel kényszerítve őket a mobilitásra, a nemzetközi tapasztalatszerzésre. Az egyetem közben máshonnan vesz fel oktatókat. Miért? Mert a más környezetből (uram bocsá', külföldről!) érkezők új gondolatokat, tudományterületeket hoznak magukkal, a máshol szerzett tudással gazdagítják az intézményt. Egy monopolizált magyar nyelvű képzésből tökéletesen hiányzik a fejlődés, változás, megújulás lehetősége.
De a hibák felismerésé is. Mi van akkor, ha az egyik oktató valamit hibásan tanít? Sajnos nekem volt szerencsém találkozni olyan játékelmélet tankönyvvel, amiben egy képlet teljesen hibásan szerepelt, láthatólag fogalma sem volt a szerzőnek az egészről. Ekkora hibára nem gondolok, csak valami apróságra, ami azért kell ahhoz, hogy valaki fontos államférfi/nő lehessen. Egyesek szerint sok száz közgazdász szaladgál az országban, akiknek mikroökonómia címén marxizmust tanítottak - jóval a rendszerváltás után is. Ha van több képzés, előbb-utóbb összeakad két ember, akik máshogy tanulták, vitatkoznak, utánanéznek, esetleg másnak is szólnak, a hibát ki lehet javítani. Ha csak egy képzés van, akkor a hiba örökké megmarad, nem lesz ellenvélemény - legfeljebb valami külföldi okoskodik majd, de ezeket ismerjük. Sajnos egy hiba nem csak megmarad, de életre kel, terjeszkedik, beépül mindenbe, egy hibás világ alakulhat ki. A matematikában az egyik bizonyítási módszer, az indirekt bizonyítás lényege, hogy hagyjuk a hibát élni, míg a végén egy nagy marhaság jön ki, s ha minden más lépésünk korrekt, ezt csak a hiba okozhatta.
Szóval nehogy valami nagy marhaság jöjjön ki.