Megújult az Eigenfactor.org oldala.Nézzük meg, mit tud, mik az újdonságok!
Sok vita van arról, hogy miként lehet a tudományos teljesítményt értékelni. Már írtam erről korábban is; a Könyv és Nevelés szeptemberi (2015/3) számában jelenik majd meg egy részletesebb cikkem. A lényeg, hogy szerintem erős folyóiratokban kell publikálni: aki jó kutató, annak ez nem okoz gondot. Melyik az erős folyóirat? Ahol a jó kutatók publikálnak... na a viccet félretéve, valami átlátható, elfogulatlan mérce kell. A hivatkozás-alapú értékelések ebből a szempontból jók, s bár rengeteg kritika éri ezt a megközelítést, a kritikusok általában az impakt faktor hibáira világítanak rá, s ez teljesen indokolt is. Pedig vannak jobb módszerek is. Most nem a saját, Martin Strobellel közös bajnokság alapú módszerünket kívánom reklámozni, bár az sem rossz, amellett, hogy egyszerű, mint egy faék, de a legjobbak közé tartozik az eigenfactor (EF) és az abból számított article influence score (AIS).
A módszer megpróbálja modellezni a kutató olvasási szokásait: vesz egy cikket, majd kikeresi valamelyik hivatkozás. Ebben az új folyóiratban újra kikeres egy hivatkozást és így tovább, illetve időnként (bizonyos valószínűséggel) újrakezdi. Az EF megmutatja, hogy ezt elég sokáig folytatva várhatóan melyik folyóiratot, milyen valószínűséggel olvassa. Persze ez nem csak attól függ, hogy milyen a folyóirat, hanem attól is, hogy mekkora. Az AIS lényegében a folyóirat méretére korrigál és azt mutatja meg, hogy az átlagosnál hányszor nagyobb eséllyel olvassa éppen egy adott folyóirat adott cikkét.
Maga a módszer sem rossz (manipulálható, de nehezen), de ráadásul szabadon hozzáférhető. Még egy ráadás: ugyan a módszer a Thomson-Reuters adataival dolgozik (fél éves késéssel publikálhatják a számokat), nem kizárólag a köznyelvben "impakt faktoros" lapoknak nevezett folyóiratok EF és AIS pontszámát kérdezhetjük le, de sok más lapét is, így a lista, ha nem is teljes, nagyon bőséges.
Ugyanakkor a portál a névadó mértéken túl sok egyéb érdekességgel is szolgál. A szerzőket régóta zavarja a tudományos folyóiratok túlzó árazása (egy tipikus folyóirat éves könyvtári előfizetése többszázezer forint, miközben terjedelme alig párszáz oldal) és elkezdték figyelni, hogy van-e összefüggés a folyóiratok értéke és előfizetési díja között (van, de inkább fordított). Újdonságként górcső alá vették a szabad hozzáférésű, azaz open access folyóiratokat is. Az open access általában csak az olvasóknak ingyenes, a szerzők ezért súlyos pénzeket fizetnek. Nem tévedés, még ők fizetnek, hogy a cikkük megjelenjen, miközben egyes lapoknál a könyvtár továbbra is fizeti az előfizetési díjat! Így "szerencsés" esetben az Akadémia, vagy egyetem akár háromszor is kifizeti a kutatást (a szerzők fizetése+laborköltség, open access díjak, előfizetés). Az Eigenfactor.org új ábráin elvileg megnézhetjük, hogy hol gazdaságos szabad hozzáféréssel publikálni, de nekem pl nem jönnek le az ábrák (pedig nagyon sokat próbáltam).
Végül meg kell említeni a sok, talán kevésbé hasznos, de érdekes, sőt szép ábrát, ami pl. az egyes tudományterületek, vagy akár folyóiratok hivatkozásai kapcsolatait szemléltetik. A well-formed eigenfactor példaártákű lehet minden kutató számára: remek példa, hogy hogy lehet egy száraz hivatkozási mátrixot ilyen szépen ábrázolni..
