A kutatáshoz tulajdonképpen nem kell más csak pénz, pénz és pénz. Így teljesen jogos Padmé észrevétele, hogy a konferenciákról szóló posztomban elegánsan átsiklottam e aprócska részlet felett. A kérdés persze sokkal általánosabb: miből finanszírozhatunk elméleti kutatást?

A válasz nagymértékben függ attól, hogy a kutató kutatói pályájának milyen stádiumában van: doktorandusz, friss doktor, vagy tapasztaltabb kutató.

A doktorandusz nem önálló kutató még, így elvárható, hogy a témavezetője bizonyos értelemben gondoskodjon róla. Ez logikus is, hiszen a doktorandusz még nem tett le (szinte) semmit az asztalra, tudományos érdemei alapján aligha kaphatna kutatási támogatást. Szerencsére minden kutató volt egyszer doktorandusz, így a pályájuk legelején járó kutatók sok kedvezményt kapnak. Az szinte természetes, hogy egy doktorandusz részvételi díja jóval alacsonyabb, de PhD hallgató koromban volt, hogy egy konferencia ingyen szállást biztosított, illetve hozzájárult az utazási költségeimhez. Ezeket a lehetőségeket érdemes figyelni, de nem szégyen az sem, ha rákérdezünk. Konferencia szervezőként nyilván nem örültem, mikor egy résztvevő megírta, hogy 200 dollár hiányzik az útiköltségéhez, de minden követ megmozgattam, hogy meglegyen a pénz.

A kedvezményeken túlmenően azért vannak bizonyos források. A mai napig hálás vagyok a (brit) Royal Economic Societynek, amiért pályám kezdeti (tehát rázós) szakaszán két konferencián is támogatták részvételemet. Mondanom sem kell, a támogatás sokszorosa a tagsági díjnak – ők egyszerűen úgy gondolkodnak, hogy a fiatalokat támogatni kell. Azt hiszem a Mecenatúra program is nyitott minden kutató felé (azaz nem feltétel a PhD): itt kifejezetten konferencia-előadás támogatására lehet pályázni (sajnos úgy tűnik idén már elfogyott a pénz). Végül, a legegyszerűbb egy már futó, vagy induló projekthez csatlakozni.

A kész doktoroknak már nagyobb a felelősségük, hiszen saját érdemeik alapján (is) szerezhetnek támogatást. Az OTKA számtalan formában kínál kifejezetten alapkutatási támogatást, de ahogy az évek telnek egyre inkább érdemes az uniós pályázatok felé is kacsintgatni. Az EU jelenleg három módon kínál egyénileg pályázható ösztöndíjakat: A Marie Curie ösztöndíjak között vannak egyénileg pályázhatók – sajnos ez igazából egy mobilitási program, az ösztöndíjak utazáshoz kötöttek és az egész igazán akkor működik, ha van fogadó intézmény. Az Európai Kutatási Tanács (ERC) igen nagy összegű támogatást nyújt, pályázni két (tulajdonképpen három) kategóriában lehet: kezdő és haladó kutatóként. Éppen ma tették ki a legfrissebb felhívásokat fiatal kutatóknak. Végül az Európai Tudományos Alap (ESF) is kiír időnként pályázatokat – ilyen volt például az EURYI Award – Európai Fiatal Kutatói Díj. És persze itt kell megemlítenem az MTA Lendület programját is...

Meg kell, hogy jegyezzem, hogy nyugaton szokás az egyetemeken a kutatást támogatni, így természetes, hogy már egy PhD hallgatónak is van utazási kerete. Ez kb. évi egy konferenciára elegendő, de némi leleményességgel jobban is kihasználható. Úgy tudom van Magyarországon olyan hely, ahol – akár pályázati alapon,-de az egyetem kínál ilyen forrásokat, de sajnos ez még nem egy elterjedt gyakorlat. Mint ahogy az sem, hogy a kutatási feltételek alapján válasszunk - uram bocsá - váltsunk munkahelyet.

ui. Ha van pénz, az már egy másik probléma...

A Hogyan működik? posztsorozatban a kutatói élet kívülállók számára talán misztikus aspektusaival foglalkozom remélve, hogy ezzel az újabb kutatógenerációt is segítem.