A történet ott kezdődik, hogy korábban több évet töltöttem külföldön, különböző országokban, ahol a bankok - magyar szemmel - szokatlanul kedvesek az ügyfelekkel. A világszerte ingyenes pénzfelvétel, vagy a 10% alatti THM-mel kínált hitelkártya (persze euróban) mellett még nem is éreztem magam túlságosan elkényeztetve. Hazatérve ért a pofon, ugyanis ezeket a dolgokat a hazai bankok csak meglehetős korlátozások mellett kínálják.
Így aztán maradtam régi bankomnál, amivel tulajdonképpen nincs is semmi baj: nem az a bank, ahol órákat kellene sorbaállni, biztonságban érzem a pénzem, de ez a bank nem is halmoz el bomba ajánlatokkal. Aztán egyszer elmesélte egy - mellesleg játékelmélet-kutató - barátom, hogy hogy csinál pénzt az egyetemi fizetéséből: hitelkártyát használ és amíg a kártya számlája meg nem érkezik az összes pénzét leköti. Így az valamicskét kamatozik is. Bár tudom, hogy én lusta lennék minden hónapban eljátszani ezt a rituálét, nagyjából ekkor kezdtek el hívogatni egy bank ügynökei, hogy nem szeretnék-e hitelkártyát.
Dehogynem, szeretnék, épp jókor hívnak, de azért körülnéztem, hogy mit kínálnak mások. Találtam is valamit, ami felkeltette az érdeklődésem, felkerestem a bankot, ahol tárt karokkal fogadtak. Persze egyre több papírra volt szükség, de a végén kaptam egy igen gáláns keretet, a kártyát pedig a jövő héten küldik. Levelet kaptam is, de abban kártya helyett az állt, hogy "a vizsgálat alapján hitelkérelmemet nem tudják elfogadni". Nincs hitelem? Ez egy kicsit mellbevágott. Felhívtam őket, hogy mégis miért, de a szóban forgó bank fenntartja a jogot, hogy indoklását ne közölje.
Szerencsére épp akkor olvastam egy érdekes elemzést (Dixit-Nalebuff, 2010) egy az Egyesült Államokban megjelent új bankkártyakibocsájtóról. A bank a szokásosnál valamivel alacsonyabb THM-mel kínálta a hitelkártyáit és kifejezetten javasolta, hogy ügyfelei a a más banknál fennálló hitelkártya-tartozásuk kiegyenlítésére használják. Az új kártya hatalmas profitot hozott. Mi a siker titka?
A hitelkártya-használók három csoportba oszthatók: Van aki mindig időben befizeti a tartozását, van aki késve fizeti be és van aki soha nem fizet. Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy az utóbbi csoport veszteséges. Az első csoport ingyen használja a hitelt, ami valószínűleg megint nem hoz sok hasznot a banknak. Profitot a középső csoport termel, őket viszont érdekli a kamatláb. A javasolt konstrukció elsősorban nekik érdekes és így a bank ügyfélköre nagyobb arányban tartalmazta a profitot termelőket. Mivel én az első csoportba tartozom, valószínűleg nem érdeke a banknak, hogy nekem hitelkártyát adjon.
Így már csak egy kérdés marad nyitva: ha így lehet profitot csinálni, akkor miért nem csökken a hitelkártyák kamata? A rövid válasz az, hogy a magyar fogyasztók rosszul informáltak, sőt még akkor sem váltanak bankot, ha a sajátjukkal többször pórul jártak. A hosszabb az emberek irracionalitásában keresendő. Amikor valaki hitelt vesz fel - és ez egy hitelkártyával igen gyorsan megy - akkor még úgy tervezi, hogy a hitelt a kamatmentes periódus alatt visszafizeti. A körülmények aztán kicsit máshogy alakulnak és fizetheti a 40+%-os kamatot. Sajnos úgy tűnik a hazai bankok egy kicsit az ilyen ügyfelekre utaznak.
Az utóbbi kérdésről Kőszegi Botond tartott érdekes előadást a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület első konferenciáján, illetve ld. még Heidhues és Kőszegi (2009) cikkét. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy ő lesz a Fikusz 2010 előadója november 12.-én az Óbudai Egyetemen.
Ha a poszt címe asszociációkat ébreszt egyes olvasókban, az csak véletlen furcsa játéka lehet, ez a vélt, vagy valós bank nem tartozik a posztban implikált bankok közé.
Hivatkozások
Dixit, A. - Nalebuff, B (2010): The Art of Strategy, W.W.Norton, New York- London.
Heidhues, P - Kőszegi, B (2009): Futile Attempts at Self-Control. Journal of the European Economic Association 7 (2-3), 423-434.
