Bár nem vagyok nyelvész, szerintem a nyugdíj valahol a nyugalom, nyugodtság szavakból ered. Valami olyan juttatásról van tehát szó, amitől a nyugodt időskort biztosítja a munkából visszavonultak számára. Mostanban viszont megszűnt a nyugalom a nyugdíj körül: A következő 14 hónapban a magánnyugdíjpénztári tagok nyugdíjbefizetéseit tulajdonképpen adónak tekintve a költségevetés egyensúlyának javítására fordítják. Arról egyelőre szó sincs, hogy az érintettek hogyan, milyen formában kapják vissza ezt az összeget.

Az állam a legkülfönvélébb célokra fordítja az adófizetők pénzét, de a tételek közül méreténél fogva kiemelkedik az infrastruktúra-fejlesztés, az oktatás és az egészségügy. Amikor a költségvetés rosszul áll, szokás szerint az oktatást, az egészségügyet, vagy a nyugdíjak reálértékét nyírbálják, mivel az ezekből a lépésekből adódó problémák később jelentkeznek csak. Ha egy kormány hosszú távra tervez, akkor nyilván olyan megoldást keres, amivel nem okoz még nagyobb gondot saját magának pár év múlva. A másik lehetőség a bevételeket növelni. Nos, a kormány éppen növekedés-alapú fejlődést hirdetett meg alacsony adókkal, tehát ezekhez nyilván nem akarnak nyúlni. Az alacsony SZJA-kulcs közismerten ösztönzi a munkavállalást, fehéríti a gazdaságot (hogy eléggé-e, majd meglátjuk). A munkáltatók terheinek csökkentése segíti a foglalkoztatást. És így tovább. Általában igaz az, hogy az arányos adók növelése csökkenti az adózó érdekeltségét mind az adózásban, mind a tevékenységben. Tulajdonképpen a kormány az utóbbi hetek furcsa lépéseivel pontosan olyan speciális eseteket tárt fel, ahol ezek a hatások nincsenek meg, vagy csak nagyon áttételesen.

A kivételesen profitábilis cégek Robin Hood adója egy jó példa. Értelmezésemben ez egy fix összegű adó (nem a profittól, hanem a piaci részesedéstől függ). Mint ilyen, nem befolyásolja a cégek viselkedését, hiszen továbbra is ugyanazokkal a döntésekkel érhetik el a legmagasabb profitot - csak ez most a fix adóval kisebb lesz. Ha az adó mértéke olyan, hogy az érintettek még mindig kellemes profitot tehetnek zsebre, a befektetők sem fognak elfordulni tőlük.

A másik ilyen lépés a nyugdíjbefizetések "lenyúlása". Nem örülök a lépésnek, megrázott egy kicsit, de a világban nem egyedülálló. A mostanában sokat emlegetett észt modellben is alkalmazták, igaz ott az elején világossá tették, hogy a pénzt csak kölcsönbe kérik és a gazdaság állapotától függően fokozatosan visszaadják. A hazai lépés a kompenzációról nem rendelkezik.

Az alapgondolat nem rossz. Van ez a rengeteg pénz, amire még évtizedekig nem lesz szükség. A magáncégek rosszul forgatták, hiszen vagyonuk jelentős részét eltőzsdézték. Adjuk oda állambácsinak, aki mindenkinél mindent jobban tud, majd vigyáz rá és ha jók voltunk, a végén visszakapjuk. A gondolatba kicsit belezavar, hogy különbséget teszünk az állami- és a magánnyugdíj között. Van különbség: frappánsan azt szoktuk mondani, hogy a magánnyugdíjjal gazdasági, az államival politikai kockázatok járnak: míg a nyugdíjpénztár akár tönkre is mehet (bizony!), amikor én először nyugdíjjárulékot fizettem mindenki óvott attól, hogy az államra bízzam, mennyit ad majd nekem. Ez a politikai kockázat. Mert ugyanis például a jelen kormány számára egy tollvonás a jövőbeni nyugdíjak csökkentése. Persze ha Orbán Viktor valóban olyan őszinte és korrekt, politikai kockázat nincs is. Csak attól félek, még a legoptimistább fideszesek sem számítanak arra, hogy a következő 30 évben is ő marad a miniszterelnök. Így viszont nem korrekt különbséget tenni az állami és a magán között.

A Fidesz garancia a kölcsönvett nyugdíjalapok visszaadásáról nem szól.

Ami a kompenzációt illeti, remélem gáláns lesz az állam, de erről egyelőre nem beszélhetünk. Ne feledjük, hogy az államháztartás és a nyugdíjpénztár összemosását nem szereti az EU. Mint Simonovits András írja a KTI blogjában, az EU egy kicsit igazságtalan, mert ugyanakkor az állami nyugdíj deficitjét - amit az államháztartás finanszíroz - természetesen beleszámolják a hiányba. Ha belegondolunk az észt modellben a pénztár kölcsönt adott a költségvetésnek, amit egy kicsit furcsa bevételként elkönyvelni. Ugyanezt a trükköt még egyszer eljátszani nem lehet. Persze itt is jön egy magyar világszabadalom: Egy ország bármikor megkopaszthatja állampolgárait - ezt uniós szerződés nem tiltja. Aztán ár év múlva (vissza)adhat nekik pénzt. Ha akar. Sajnos itt nincsenek jelzések, nem is lehetnek. Orbán Viktor (vagy Selmeczi Gabriella) nem ígérheti meg, hogy visszaadja a pénzt, úgy kell tennie, mintha ez végleg az államé lenne. Ezt eddig elég hitelesen játssza... Reméljük, hogy csak játssza.