Hoffman Rózsa felsőoktatási vitaanyaga egy merőben új felvételi rendszert vázol fel. Megszűnik a lehetőség, hogy a jelentkezők további jelentkezési helyeket vegyenek maguknak, míg a mesterképzésnél egy, lényegében a bostoni algoritmushoz hasonló eljárás sejlik fel annak minden hibájával együtt. Bár a változások célja nem világos, az alapképzés felvételijét érintő módosítás még működhet is, mi mégis azt javasoljuk, hogy hagyományosabb ösztönzőkhöz nyúljon a kormány.

Ma Magyarországon fizetnie kell annak, aki őszinte akar lenni a felvételinél - még akkor is, ha ugyanakkor a jelentkezők többsége 3-5 helyet jelöl csak meg. A vitairat ezt az igazságtalanságot megszűnteti, ezentúl senki sem adhatja meg valós preferenciáit. A javaslat 15-16. oldalán felvázolt felvételi rendszerben a jelentkezők legfeljebb 5 helyre pályázhatnak, de ha valaki nem nyer felvételt ezek valamelyikére, akkor a mindentudó minisztériumi gépezet hasonló szakon, vagy valamely más intézményben helyezi el. Mesterszakra kettőnél többre nem is érdemes: 

"A felvétel a mesterképzésre  egy sorrenden alapuló felvételi rendszerben történik, amelyben az intézmény saját, átlátható, nyilvános és ellenőrizhető szempontrendszere alapján rangsort alakít ki a hozzá első és második helyen jelentkezők között." (16. oldal)

E rövid szövegrészből erősen úgy tűnik, hogy a harmadik, negyedik jelentkezésekkel már csak a maradék helyekre lehetne pályázni. Ez egy erősen bostoni-jellegű algoritmus az összes hibájával együtt és így szépen ki fog alakulni, hogy szinte mindenkit az első két jelentkezés alapján fognak felvenni. Más kérdés, hogy micsoda taktikázás megy majd a jelentkezés körül, illetve mekkora móka lesz majd, amikor - a vitairatban is kiemelt szerepet kapott - kutatóegyetemek egyik elit mesterszakja félig üres marad, miután az előző év ötszörös túljelentkezése után senki nem meri rá pazarolni a két lövése közül az egyiket!

Ez a probléma az alapképzésre való felvételinél is felmerül, hiszen ott is öt jelentkezéssel kell gazdálkodni A jelenlegi javaslat szakít a korábban piaci alapú felsőoktatással - bár ezt az állítást sokan alaposan félreértik. Természetesen nem a munkaerőpiacról van szó, az oktatás magát a hallgatóknak kínálja, s jelenleg 17-18 éves kamaszok döntenek arról, hogy milyen szakemberekre lesz szüksége az országnak. "Egymilliárd légy nem tévedhet," mondja a vicc, s ha lenne Lottónyertes BA alapszak biztos népszerű lenne (bár a Milliárdok elverése tárgyból pótvizsgázni nem kis szégyen). A jövőben "a felvételei ponthatárok megállapítása stratégiai célokat követve történik," ami lehetőséget adhat a kiemelt, stratégiai szakok támogatására. Hogy fog ez történni? Mézga Gézát nem vették fel zabhegyező szakra, erre átírányítják fizikatanárnak? Nem, erről szó sincs, pedig ez egy érdekes dolog lehetne. Ehelyett legfeljebb egy gyengébb zabhegyező kurzusra küldik azzal a felkiáltással, hogy ha már haszontalan dolgot csinál, legalább csinálja alacsonyabb szinten. Az sem teljesen világos, hogy hova. Nem lenne jobb megkérni a jelentkezőt, hogy a 6. helyre írja be, hogy hova irányítsuk át? A 7.-re pedig azt, ahova akkor szeretne kerülni, ha a hatodik tele van? És így tovább?

 ***

Sajnos Roth (1984) igazolta, hogy bármilyen felvételi rendszert is alkalmazunk, stabil párosítások esetén mindig ugyanazok a férőhelyek kerülnek betöltésre. Sőt: ha egy iskola képtelen minden férőhelyet feltölteni, akkor minden stabil párosítás esetén pontosan ugyanazokat a jelentkezőket veszi fel (Roth, 1986, l. még Kóczy, 2009). Magyarul, akárhogy csűrjük-csavarjuk a rendszert, stabil párosításokat feltételezve igazán nem segíthetünk a bajban levő - többnyire vidéki - iskoláknak. Ha csak 5 jelentkezést engedünk, lesznek olyan bárortalan jelentkezők, akik nem merik beírni a legjobb egyetemet és így kitűnő eredményeik ellenére valamelyik 2., 3. stb. helyre kerülnek - gyakran valamelyik vidéki egyetemre. Sajnos hiába csinálunk kutatóegyetemet, ha nem érdeke a legjobb hallgatóknak oda jelentkeznie. Sajnos rávehetjük a hallgatókat, hogy adjanak meg hamis preferenciákat, de attól még nem lesznek boldogok a helyükön.

Félreértés ne essék, nem a vidéki egyetemek ellen beszélek. Tanulmányaimat, s első dolgos éveimet kisvárosokban töltöttem. Magyarországon minden Budapestre koncentrálódik, másutt ez nem így megy. Az egyesült királyságban Cambridge, egy kis százezres városka egyeteme viszi a prímet (amiből ha elvennénk az egyetemet, az egyetemi nyomdát, az egyetemi múzeumokat, az ott dolgozó könyvtárosokat, portásokat, szakácsokat, a hallgatókat kiszolgáló írószerboltokat, stb stb, talán nem is maradna semmi), s némileg leszakadva olyan szintén kisvárosokban működő egyetemek követik, mint Oxford, vagy Warwick. Belgiumban a Leuven/Louvain-la-Neuve duó a legjobb, míg Hollandiában a Maastrichti Egyetem, például közgázból, akármelyik másikkal felveszi a versenyt. De ezek az egyetemek nem sorsolással kapják a hallgatóikat, hanem komoly befektetések révén, hosszú munkával váltak vonzőbbá fővárosi társaiknál.

Kapjanak hallgatóik magasabb ösztöndíjat! Kapjanak az eygyetemek magasabb normatívát, s vegyék fel a legjobb kutatókat, tanárokat! Bátorítsuk az ipart, hogy hozzon létre támogatott tanszékeket, programokat! Csak ne a felvételit manipuláljuk...

Hivatkozások

Kóczy Á. László (2009): Központi felvételi rendszerek. Taktikázás és stabilitás. Közgazdasági Szemle, 56. évf. 5. sz. 422-442 p.

Alvin E. Roth (1984): The evolution of the labor market for medical interns and residents: A case study in game theory. Journal of Political Economy, 92, 991–1016.

Alvin E. Roth (1986): On the allocation of residents to rural hospitals:  A general property of two-sided matching markets. Econometrica, 54, 425–27.

Köszönet jár Biró Péternek, aki felhívta a figyelmem az anomáliákra.