A demokráciában a többség akarata érvényesül. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a választások után négy-öt magyar (párt) összehajol, létrehoznak egy többségi koalíciót és a következő négy évben az ellenzéket látványosan mellőzik. Nem mondom, szükség lehet erre, hogy egy kormányprogramot meg lehessen valósítani, de akkor az ellenzéket haza is lehet küldeni? Miért is kapják a fizetésüket? Pintér Miklóssal írt cikkünkben egy kicsit árnyaltabb képet festünk.
A szavazási játékok talán legegyszerűbb fajtáját a súlyozott szavazási játékok alkotják. Miről van szó? Olyan helyzetekről, ahol a szavazók közötti különbségeket kifejezhetjük egy számmal, amit a szavazó súlyának nevezünk. A szavazók egy csoportja akkor nyerő, ha csoport összsúlya nagyobb, mint egy adott kvóta. Például, ha a szavazatok többségével, vagy kétharmadával rendelkeznek. A társasházi közgyűléstől kezdve az EU miniszterek tanácsáig számtalan alkalmazást találunk. Ilyen az Országgyűlés is, mondhatnánk, ... de sajnos nem. Ott ugyanis, nem hat frakcióvezető szavaz a frakciók méretének megfelelő súlyokkal, hanem az egyes képviselők.
Az egyes kéviselők lázadhatnak, fegyelmezetlenek, lusták, vagy akár betegek. Az egyes kéviselők még akkor sincsenek mindig ott, ha feltételezhetjük, hogy nincs "közvetlen" lelkiismeretük és vakon követik a pártutasításokat. Ha a pártok által elnyert, ha úgy tetszik "nominális" parlamenti helyeket vennénk alapul, akkor természetesen egy többségi kormánykoalíció minden sima, egy kétharmados többséggel rendelkező koalíció pedig gyakorlatilag minden törvényt önmaga jóvá tud hagyni. Más pártok erre nem képesek, sőt, a kormánnyal együttműködve sem játszhatják a "mérleg nyelve" szerepét, azaz tulajdonképpen soha nem lesz rájuk szükség.
A gyakorlatban ez a nominális létszám a legritkább esetben van meg. Hiányoznak képviselők innen-onnan és így az is előállhat, hogy a nominális többséggel rendelkező koalíció relatív kisebbségbe kerül. Ilyenkor az ellenzék (1) megakadályozhat egy döntést, (2) lekötelezheti a kormányt vagy (3) akár saját indítványait foglalhatja törvénybe. Utóbbi Magyarországon igen nehéz, de például Franciaországban időnként előfordul. Bármelyikről is legyen szó világos, hogy ilyen esetben a kibicként kezelt ellenzék kapott lapott. Az ellenzék ereje attól függ, milyen gyakran.
A Pintér Miklóssal közösen jegyzett tanulmányunkban felírunk egy általános súlyozott szavazási játékot. Egy ilyen játék tulajdonképpen egy valószínűségi eloszlás a súlyozott szavazási játékok halmaza felett, az egyes pártok hatalmi mértékeit a hatalmi mértékek várható értékeként kapjuk.
Akkor térjünk rá a lényegre: beszélhetünk-e Narancsuralmi rendszerről, illetve mekkora az ellenzék ereje? A feles törvényeket ne feszegessük, ott az ellenzéknek nem sok esélye van. Viszont a kétharmados törvényekhez egy sovány 5 fős többséggel rendelkezik a kormány, miközben egy nagyjából 9%-os hiányzási valószínűséggel lehet számolni. Itt már igaz az, hogy negyvenből egy szavazásnál nem rendelkezik a kormány a szükséges többséggel, a hatalom 2,5%-a az ellenzék kezében van. Ez nem sok, viszont nagyságrendekkel nagyobb, mint, ami az ellenzék 94 és 98 közötti beleszólása volt.
Mindezt tovább árnyalhatja, hogy egy ilyen nagyarányú győzelem esetén a Fidesz szavazók többsége nem tartozik a kemény maghoz, kevésbé megbízható. A Fidesz-KDNP képviselőinek jelentős része egyéni mandátumot szerzett, amit magával vihet akkor is, ha eseleg kilép a frakcióból. Az esetleges kilépések pedig tovább növelik az ellenzék erejét.
