Jelenleg is folyik Lindauban a Nobel-díjasok találkozója, ahol a világ nagy problémáira keresnek megoldást. Madár István hajnali portfolio.hu riportjában beszámol arról, hogy a tanácskozás legviccesebb résztvevője Robert Aumann, az "amúgy önmagában nem különösebben izgalmas játékelmélet" művelője furcsaságokat nyilatkozott, mikor javasolta, hogy hagyjuk a görögöket csődbe menni.

Aumann karizmatikus egyéniség, kellemes, fanyar humorral. Sosem volt híres arról, hogy beállt a sorba, de a sorba beállás nem is hiszem, hogy Nobel díjhoz vezetne. Véleményét nem restelli megosztani és kiállni érte, legyen szó tudományos, gazdasági, vagy politikai kérdésről. Ez az álláspont nem ritkán elég karakán, de most is, mikor a görög válságról beszél, véleménye játékelméleti szempontból megalapozott. 

Örülök neki, hogy Aumann nyilatkozata egy ilyen unalmas terület új mélységeit tárta fel a portfolio.hu szerzője előtt, de ez csak a jéghegy csúcsa. Éppen Aumann mondta egy konferencián, hogy az egész világ játékelmélet.

A játékelmélet ugyanis nem csak "meglehetősen mikroszintű vizsgálatokat végez," a kooperatív játékelmélet kifejezetten makroszintű megközelítést nyújt. Mint bő egy éve az ATV Jam c. műsorában is elmondtam, egy megállapodást csak úgy lehet betartatni, ha megbüntetjük azt, aki megszegi. A görögök két szabályt, vagy elvet is megszegtek: csaltak a makróadatokkal, hogy bekerülhessenek az eurozónába, és túl nagy lábon élnek. Büntetést érdemelnek: az államcsőd eléggé fájna ahhoz, hogy a jövőben átgondoltabban gazdálkodjanak, mind ők, mind a hasonló helyzetben levő többi ország. Ehelyett egy olyan megállapodás született, melyben a szabályszegőket némi ejnye-bejnye mellett kisegítik, legalábbis, amíg futja a forrásokból. Értsd: A legrosszabbul gazdálkodókat megmentik. Nesze neked, egyensúly!