A kormány egyszerre próbál megfelelni a piacok elvárásainak és áll ki határozottan az IMF-tárgyalásokon gazdaságpolitikája mellett. Hol a nyerő stratégia?
A Gumiláb (Footloose) című film emlékezetes jelenete a „gyáva nyúl futam” (chicken run). Kevin Bacon és ellenfele traktorokkal hajtanak egymás felé: gyáva nyúl, aki félrerántja a kormányt, de egy ütközés végzetes is lehet, ezért ezt mindkét fél szeretné elkerülni.
A megegyezés irányába mutató legkisebb hajlam nélkül az Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való szembenállás is egy ilyen játék. Nyerni akkor fogunk, ha nem tudunk, vagy nem áll érdekünkben visszavonulni. Kevin Bacon bátorságát részben a pedálra tekeredett cipőfűzőjéből merítette – Orbán Viktor kezét az új gazdaságpolitika és Matolcsy György iránti elköteleződése köti meg. A meghátrálás komolytalanná tenné az egész programot. Ugyanígy Orbán politikai karrierjének végét jelentheti, ha nincs megállapodás, és mégis lesz államcsőd. Tehát vagy olyan – nem publikus – információk állnak rendelkezésére, melyekre alapozva teljesen biztosan nyilatkozhat, vagy egy halott politikus szavait hallgatjuk, akinek már nincs vesztenivalója. Az IMF a konfliktus fokozását választotta: mivel tudja, hogy nem lesz hajlandó engedményekre, nem veszíthet. Így minél előbb hátrál meg a kormány, annál kisebbet bukik.
A tárgyalásokat leíró alkujátékban kulcsfontosságú, hogy mi történik megállapodás hiányában. Az IMF-et aligha rázza meg az esetleges magyar államcsőd, bár a magyarországi fejlemények várhatóan nem hagyják érintetlenül a környező országokat. Az IMF most azért követel radikális változásokat, mert szerinte veszélyes a magyar gazdaságpolitika saját magára és környezetére. Tudomásul kell venni, hogy hazánk befolyása a Valutaalapban jelképes, 0,3-0,6 százalék közötti a Shapley-Shubik, illetve Banzhaf hatalmi indexek alapján. A nagyobb uniós gazdaságoké – Ausztriáé vagy Belgiumé - ennek sokszorosa, az Egyesült Államok pedig bizonyos kérdésekben vétójoggal rendelkezik. AZ IMF ezen országok érdekeit is képviseli, és azért is javasol majd várhatóan jelentős lakossági megszorításokat Magyarországon, hogy hasonló lépésekre Ausztriában ne legyen szükség. A szokatlan politikai elvárások is a főbb részvényesek kritikáira rímelnek.
Hiba volna valamiféle nemzetközi összeesküvést keresni a piacok működése mögött. Idegesek és bizalmatlanok a Matolcsy-féle gazdaságpolitikával szemben, ezt pedig a média felerősíti. A külföldi sajtóhírek nem is a gazdasági helyzettel, a fundamentumokkal, hanem politikai döntésekkel foglalkoznak. A piacok viselkedését sem Magyarország gazdasági állapotának alapos ismerete, hanem a tömeghisztéria és az ellenséges sajtókampány vezérli. Kevés intézmény rendelkezik olyan kapacitással, hogy a hisztérián átlépve racionális véleményt mondjon. Az IMF ilyen, de most ne várjunk vállveregetést: ezzel tárgyalási pozícióját gyengítené.
A kormány többször kijelentette, hogy az IMF által nyújtott hitelt a tárgyalások sikere esetén sem akarja felhasználni, ehelyett inkább a piacokról kívánja finanszírozni a hiányt. Konkrétumot eddig nem sokat hallhattunk, de ha ez valóban megvalósítható, nem indokolt változtatni álláspontján, politikáján. Kérdés, hogy ez valós alternatíva-e a mai, rendkívül barátságtalan piaci környezetben. Egy emelkedő csődkockázati felár, egy romló forint olyan terheket róhat a lakosságra, hogy ezt egy esetlegesen kedvezőbb IMF-megegyezés sem ellensúlyozhatja. A kormány újra meg újra alulértékeli a gazdasági szempontokat, a piacok szerepét. Későn döbbent rá, hogy a konfrontatív politika nem teszi népszerűvé, és a piacok úgy csapnak vissza, hogy egy jóformán alternatíva nélkül kormányzó koalíció is beleremeg. Az évek óta folyó eszkalációs játékban, ahol a felek a konfliktusok elsimítása helyett folyamatosan emelik a tétet, a végén valaki nagyot fog csattanni. A nemzetközi szervezetek össztüzét látva félő, hogy ez nem az IMF lesz.
Az írás 2012. január 19.-én a Világgazdaság Vélemény rovatában jelent meg. Újraközlés a kiadó engedélyével.
