Legutóbbi bejegyzésem többekben váltott ki megrökönyödést. Mivel túlreprezentáltak a (hazai terminológia szerint) baloldali érzelműek a gazdasági kérdések iránt érdeklődők között, természetes, hogy nagyobb a visszhangja, ha az ellenzéket kritizálom. Nem hiszem, hogy az én dolgom lenne a kormányt védeni, de aligha objektív az, aki hibátlannak látja az ellenzék működését. 

Ezúttal azonban egyik rendszeres (offline) kritikusom is félreértette írásom egy részét. Én nem azt tartom helytelennek, hogy az ellenzék kritizálja a kormányt. Úgy gondolom, hogy (1) az ellenzéknek ez a dolga (2) a kritikák bizonyos része nem alaptalan. Szerencsétlennek érzem ugyanakkor azt az évek óta tartó gyakorlatot, hogy az ellenzék (és holdudvara) minden kormányzati kezdeményezést rossznak tart, ahelyett, hogy különbséget tenne a jó, a rossz  és a csúf megoldások között. De még rosszabbnak, hogy a konfliktusokat elviszik külföldre. A kritika erre vonatkozik. 

Mi is történik? Jobb és bal marakodik a pozíciókon. Valaki elkezd leveleket írkálni nyugati lapokba, nyugati politikusoknak, és hamarosan egyes nyugati politikusok kritikus, esetenként nyilvánvalóan túlzó kritikákkal illetik hazánkat úgy, hogy információikat nyilvánvalóan nem első kézből, hanem minden bizonnyal magyar politikusok, közéleti személyiségek hathatós együttműködésével szerezték.

Felejtsük el a hazafias dumát! Tegyük félre a történelem szégyenletes epizódjait, amikor a magyarok megosztottsága újra, meg újra tragédiához vezetett. Tekintsük a problémát játékelméleti szempontból: a karrierpolitikus szemszögéből, akit csak az érdekel, hogy mekkora Audija van, meg mekkora irodája, mekkora pénzek fölött diszponál és hányan köszönnek előre Brüsszelben/Moszkvában/Washingtonban, vagy Budapesten - kinek mi a fontos. Akit nem érdeklik a múlt hibás döntései (elsüllyedt költségek) és az sem, hogy az előbb felsorolt nemes célokat milyen eszközökkel éri el.  

Úgy gondolom, hogy vitán felül áll, hogy ha külső hatalom beleszólhat a magyar törvénykezésbe, az ország nem, vagy kevésbé szuverén, mint gondoltuk, mint volt. A kisebb szuverenitás, kisebb hatalmat (Audit, irodát, stb.) jelent, így még ha a külső segítséggel sikerül is nyerő pozícióba kerülni, csökken a játék tétje. Ahogy egy jéghegy olvad úgy fogy el apránként. Mire kialakul az egyensúly, a politikusi hatalom (és az ország szuverenitásának) jelentős része odaveszett.

Akarhatja ezt egy racionális politikai erő? Persze, ha lényegében megszűnt létezni, vagy ha kicsi esélye van a hatalomátvételre hagyományos módszerekkel, azaz parlamenti választások révén. Az tehát, hogy a külföldi kritikák felerősödtek részben megmagyarázható bizonyos politikai pártok parlamenten kívülre kerülésével, illetve azzal, hogy az aktuális kormánykoalíció továbbra is magasan esélyes a következő választás megnyerésére.

Ha ezt vesszük, a stratégia racionális. Ezzel együtt nem tudom szeretni. Nem nehéz olyan játékokat mutatni, ahol a játékosok érdeke szembe megy a közösség érdekével. Sajnos ez is egy ilyen játéknak tűnik.