Egy társadalomban, ahol a második vonalbeli művészeket már senki nem fizeti meg, a (második vonalbeli) díjaknak nagy jelentősége van. Így fordulhat elő, hogy egy meggondolatlanul kiosztott díjat visszavenni már nem lehet, arról csak a díjazott mondhat le. Léteznek tudományos díjak is, de egy tipikus kutató számára az elismerést három dolog jelenti: nívós lapban közlik eredményeit (ezért néha még fizetni is kell), nívós pályázatot nyer (tessék, lehet dolgozni) és ha hivatkoznak rá (legalább volt értelme). Most az utóbbival foglalkozunk.

A tudományos kutatásban munkával töltött idő és az eredményesség között laza a kapcsolat például mert az adottságok, az összeszedettség sokat számítanak, illetve mert nagyon nehéz a munkaidőt mérni: a kutató a villamoson utazva is dolgozhat. Így az erőfeszítések helyett inkább az eredményességen van a hangsúly: hány és milyen minőségű cikk kerül ki egy kutató kezei közül. Számolni könnyű, de mi adja egy cikk, vagy egy eredmény értékét? Széleskörűen elfogadott a cikket közlő folyóirat színvonalából következtetni a cikk értékére, amit - rendszerint - a folyóiratban korábban közölt cikkekre érkező hivatkozások alapján lehet jól, vagy rosszul meghatározni. Pontos képet akkor kapunk, ha a konkrét cikkre, illetve a szóban fogó kutató cikkeire érkezett hivatkozásokat vizsgáljuk. A módszer szépséghibája, hogy egyes területeken, ilyen például a játékelmélet, vagy az elméleti közgazdaság-tudomány, a hivatkozások felezési ideje bőven 10 év felett van, azaz a hivatkozások fele több, mint 10 év múlva jelenik csak meg. Ennél izgalmasabb, ha valaki hivatkozik ránk.

A hivatkozások értéke nagyjából megfelel a hivatkozó publikációk értékének azzal a kiegészítéssel, hogy az önhivatkozás lényegében értéktelen (önhivatkozásnak számít az is, ha valamelyik szerzőtárs hivatkozik a közös cikkre), értékesebb, ha a hivatkozó műnek nincs hazai szerzője és egyes tudományterületeken még azt is figyelik, hogy hány különböző szerző hivatkozik ránk. Az utolsó kérdés tehát az, hogy hogyan találjuk meg a hivatkozásokat. Az internet előtti korban ez igazi vadászatot, gyűjtögetést jelenthetett, ma szerencsére rendelkezésünkre állnak bizonyos eszközök. 

• Web of Science. A WoS a Thomson-Reuters fizetős szolgáltatása, ami azonban a legtöbb hazai egyetemről elérhető. Szerzőre keresve kidobja a cikkeket és a rájuk érkezett hivatkozásokat. Mivel csak néhány ezer, a köznyelvben impakt-faktorosként emlegetett folyóirattal és néhány konferencia-kiadvánnyal foglalkozik a találati listája behatárolt, ráadásul egy fizetős szolgáltatáshoz képest sok az elírás, a hiba, cserébe viszont az értékes hivatkozások nagy részét megtalálja.
• Scopus. Az Elsevier WoS-utánzata kicsit más bázison dolgozik, kicsit barátságosabb, de nehezebb a hozzáférés.
• Google Scholar Citations. A Google az interneten elérhető dokumentumokat dolgozza fel és keresi bennük a hivatkozásokat. Az évek során sokat fejlődtek, így nagyon kevés hivatkozást nem talál meg. Amire oda kell figyelni: néha totál hibás találatokat is felsorol (pl. egy WP sorozat korábbi köteteinek felsorolását hivatkozásnak veszi), majd ezeket feketelistára teszi (azaz a valós hivatkozásokat sem számolja) és persze itt minőségi küszöb nincs, a leggyengébb kéziratban megjelent hivatkozást is számolja. Külön előnye, hogy beállíthatunk értesítőt, azaz azonnal kapunk egy emailt, ha újabb találat van. 
• MS Academic Search. A Microsoft is megpróbálta. Egyébként sok érdekes, szórakoztató funkciója lenne ennek az oldalnak, ha felismerné a névváltozatokat, valóban megtalálná a hivatkozásokat és nem lenne teljesen halott. 
• Citations in Economics (CitEc) a RePEchez kapcsolódó szolgáltatás, ami a RePEcben szereplő cikkekkel dolgozik, ami egyfajta szűrést jelent. Alapos, de lassú. Havonta értesíti a RePEc Author Service-be regisztrált kutatókat az új találatokról. 
• Publish or Perish a Google Scholaron alapuló programocska, amivel (kb.) gombnyomásra megkapjuk a GS által fellelt összes találatot (persze ugyanazokkal a hibákkal). Igazából addig volt értelme, amíg nem jött ki a GS Citations, de sok olyan funkcióval is rendelkezik, amivel a GSC nem. 
• Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) Igen, itt is lehetnek hivatkozások, csak nem maguktól. Jobb helyen az intézeti könyvtár gondoskodik a hivatkozások figyeléséről/feltöltéséről, de a munka java így is a - leginkább érdekelt félként - a kutatóra hárul. Szerencsére innen már könnyen átmenthetők az adatok pályázati (OTKA), vagy adminisztrációs (ODT) oldalakra. 

Ezek az eszközök persze csak a meglevő hivatkozások felderítésében segítenek. Korábban létezett egy program cikkeink önhivatkozásokkal való teleszórására. Az önhivatkozás nem bűn, sőt hasznos is lehet, de ezt talán mégsem kellene, ráadásul, mint már írtam az önhivatkozásokat nem igazán illik számolni. A legjobb módja annak, hogy hivatkozásokat kapjunk mégis az - nem lesz túl nagy csattanó - ha jó cikkeket írunk és ha eredményeinket világszerte ismerik.