Minden országnak be kell fogadnia menekülteket, Magyarországnak konkrétan 1290 migránst, különben büntetést fizet, elutasított migránsonként 250000 eurót. A kormánynak most esett le, hogy százmilliárd forintról beszélünk. Hogy is van ez? Mióta diktálhat nekünk Brüsszel? 

Brüsszel mindig is diktálhatott, csak eddig talán kevesebb volt a vita. Már az EGK alapításakor létrehozták azokat a szavazási mechanizmusokat, melyek segítségével a nem teljes egyetértésben támogatott ügyekben is születhet pozitív döntés, azaz egy csekély kisebbség ne akadályozza az Unió törvényhozási lendületét. Hosszú ideig az volt az elv, hogy a döntések lényegében egyhangúlag, vagy nagyon nagy többséggel szülessenek. Ma az Unió vegyesebb, mint valaha, ezt az egységet sokkal nehezebb összehozni. Konkrétan egy sima többségi szavazásnál az egyik oldal nyer, a másik veszít, így 50% az esélye, hogy a támogatók sikerre visznek egy javaslatot, ennek az esélye a Nizzai szerződés idején kb 2% volt. A Lisszaboni szerződés egyik fő célja a döntések könnyebbé tétele volt, ez sikerült is, ma kb 6x könnyebb döntés hozni.

A kisebb tehetetlenség árnyoldala, hogy könnyebb a kisebbség tiltakozását figyelmen kívül hagyni. A menekültkvóták kérdése pont egy ilyen eset. Ha Magyarország mellett Románia, Csehország, Szlovákia, sőt Lengyel-,  és Franciaország is ellenzi a javaslatot a 2017-ig még alkalmazható régi szabályok szerint nem kerül elfogadásra, a mai szabályok mellett a vétó csak akkor működik, ha Spanyolország is a javaslat ellen szavaz (Index keretes írása alul). Egy nagy többséggel bíró kormányzatnak ez furcsa élmény lehet, de eddig is diktálhatott nekünk az EU, noha 2017 után diktálhat majd igazán. 

A szabályváltozás nem minden országot érint egyformán. A közepes és kedvezőtlen demográfiai dinamikával rendelkező országok szavazati befolyása csökkent. Magyarország mindkettő, így duplán rosszul jártunk, egy számítás szerint a befolyásunk kb 3.4%-ról 2.2%-ra csökkent. Ez nem egyszerűen rossz érzés, hiszen jelentősen csökkent az érdekérvényesítő képességünk, sőt, ha a többi ország nem lesz nagyon jó fej, akkor a következő költségvetési ciklusban akár évi 600 milliárd forinttal is kevesebb juthat nekünk az EU pénzéből, ehhez képest a migráns-fejpénz nem is olyan sok. 

Mit tehetünk?

1. Kezdjünk el nagyon sok pénzt költeni az oktatásra, hogy ne forduljon elő még egyszer, hogy elsőként fogadunk el egy olyan javaslatot, ami nagyon európai, de mi szívunk vele a legnagyobbat. Nem az a baj, hogy a döntéshozók nem értenek mindenhez, hanem, az ha a hozzáértők itthon nem tudnak megélni, ha az itthon élők számára nem pálya a tudomány (ti. mert nem lehet megélni), aki meg itthon marad (az nyilván nem épelméjű, tehát) azzal meg nem áll szóba a politika. Ha már mi nem értünk hozzá, hallgassuk meg azt, aki igen: a lengyelek féle Jagellói kompromisszum egy tudományosan, matematikailag megalapozott javaslat volt (az ún Penrose-módszer), ami 3,2%-ot hagyott volna nekünk. Sajnos nem támogattuk, a nekünk károsat viszont elsőként fogadtuk el. Itt van, ki és hogyan szavazott 2007. december 17.-én.
2. Lépjünk túl a múlt hibáin, az elmúltnyolcéven, és foglalkozzunk a jelennel.
3. Tegyük fel, hogy lesznek migránskvóták: 
   1. Ha befogadjuk őket, valószínűleg úgy fogunk járni, mint a csehek, hogy az ide telepített migránsok az első adandó alkalommal dobbantanak nyugatra,és megmarad a pénzünk is
   2. Ha fizetünk, mint a katonatiszt, szegényebbek, de következetesek leszünk. Váratlan húzás az unortodox sarokból. 

A szabályokat be nem tartó országok pénzügyi szankcionálása nem meglepő húzás, egy országot mégsem lehet sarokba állítani. A büntetés mértéke vitatható, de lehet, hogy más, kevésbé harcos országokat jobb belátásra bír. Másrészt az összeg csak néhány százaléka annak, amit az Uniótól euróban kapunk, így a tagság még mindig vastagon megéri.