Kína bejelentette, hogy a jövőben jelentősen korlátozni fogja ritkaföldfém-exportját. Az, hogy ez hír, már önmagában jelzi, hogy ezek a sohasem látott-hallott anyagok valahogy mégsem jelentéktelenek. Ritkaságuk és ismeretlenségük ellenére láthatatnanul szinte mindenütt jelen vannak életünkben, különösen a high-tech eszközökben. Mivel ritkák, hatalmas mennyiségű kőzetet kell megmozgatni bányászatukhoz és elég a vörösiszap-katasztrófára gondolnunk, hogy megértsük: ez egy nemkivánatos tevékenyég a fejlett országokban. Kapóra jött tehát, hogy a 90-es évek elejétől Kína fokozatosan felfuttatta termelését és a korábban ismertekhez képest dömpingáron kínálta portékáját. Így, miközben a ritkafémek maradtak, a környezetvédelmi problémák mentek.

A bejelentés szerint a 2010-es 40%-os csökkentés után újabb 35%-kal (összesen alig több, mint harmadára!) csökkentik a Kínából exportált ritkaföldfémek mennyiségét.

A hivatalos verzió szerint Kína is elkezdett aggódni a környzetért ezért várható a jelentős exportcsökkenés. Azt mondja, hogy nem akarja elherdálni nemzeti kincseit, hiszen az erőltetett ütemben folyó termelés miatt készletei rohamosan apadnak, ebben a tempóban 30 év alatt elfogyna minden, nem beszélve a dinamikusan növekvő iparáról, aminek egyre nagyobb szüksége van ezekre az anyagokra. Az fel sem merült, hogy Kína diplomácia célokra használná fel befolyását - gyorsan le is szögezték, hogy ilyesmi eszükbe sem jutott.

Pusztán gazdasági szempontból ez a ragadozó árképzés klasszikus esete, amikor egy cég azzal növeli hosszú távú profilját, hogy egy átmeneti időre leviszi az árakat, megvárja, míg a versenytársak tönkremennek, vagy kivonulnak a piacról, majd ezek után a korábbinál is magasabb árszínvonalra tér vissza. Kína sokáig böjtölt, de mára sikerült monopolhelyzetbe kerülnie és eljött a szüret ideje. Miután tavaly hasonló módon csökkentették a kibocsájtást, a világpiaci ár egyes fémek esetében többszörösére nőtt, nyilván hasonló várható most is.

A piacról ki-be lépni drága dolog, így bár most megint érdemes lehet például Kaliforniában ritkaföldfémet bányászni, a bányák megnyitása nem megy egyik pillanatról a másikra. Tudni kell azt is, hogy Kína a jövő héten meggondolhatja magát és így a frissen megnyitott bányát újra be lehet zárni. Mert ugye a piacgazdaság lényege az, hogy a legolcsóbbtól veszek, ezért fogy a boltban is a tej lassaban, mint a mleko.

Az összetettebb stratégiai játékok visszatérő eleme a nyersanyaghiány. Hiába a fejlett technika, sőt, akár a gazdagság, ha a szükséges nyersanyag az ellenfél kezében van. Nyilván most sem az LCD monitorok gyártásánál használt ritkaföldfémek miatt aggódnak (persze kivéve az érintett vállalatokat), hanem mert úgy tűnik az amerikaiak a radarvédelmi rendszerektől kezdve az éjjellátó távcsöveken át a tankokig mindent telepakoltak modern technikával - és ritkaföldfémekkel. Szerencsére nem nekem kell ezekkel a dolgokkal komolyan foglalkozni, de az érintetteknek komolyan el kellene gondolkodnia azon, hogy mi lenne egy esetleges háborús konfliktus esetén, ha esetleg Kína teljesen elzárná a csapot. Úgy tűnik, a döntéshozók, akik hagyták idáig elfajulni a dolgokat nem játszottak még stratégiai játékokat.

Mi lesz most? Reményeim szerint a háborús konfliktus legfeljebb egy távoli fenyegetés szintjén van meg; most csak egy jelentős áremelkedést látunk majd, amit az egyszeri fogyasztó talán meg sem érez, hiszen a kérdéses anyag olyan pici részét adja a készterméknek. (Egy hibrid autó kb. 100g diszpróziumot tartalmaz, aminek piaci ára kb. 10000 Ft, igaz egy éve még csak 3000 volt.)

A problémára megoldás nincs, de tanulság talán van. Bármennyire is hiszünk a piaci versenyben, a komparatív előnyökben, ezeket az elméleteket egy nagy, kevéssé nyitott gazdaságra, joviális kereskedelmi partnerekre dolgozták ki. A globalizáció eredményeképpen a különböző országokból érkező termékek különböző például környezetvédelmi normák között készültek és szerény véleményem szerint a környezet és a dolgozók védelme (illetve annak hiánya - l. mellékelt fotó) miatt megszerzett előnyt pl. öko-vámokkal le kellene törni. Vagy éppen fordítva: a társadalom számára szükséges, de a környezetett károsító tevékenység kárenyhítését a társadalomnak legalább részben magára kell vállalnia.

Addig is: vegyünk hazait! Krumplit, almát, autót, telefont, vagy éppen diszpróziumot!

Apróbetűs rész: A sztori stratégiai szempontból érdekes és szerintem politikai-gazdasági hatása is lesz. Mások, így pl a Telegraph szerint vihar egy teáscsészében: egy törpe iparág átmeneti problémájáról van csak szó.