Hogy mire jó a játékelmélet?
2010. július 13. írta: Kóczy László

Hogy mire jó a játékelmélet?

Most érkeztem haza a S.I.N.G.6-ról - ami nevével ellentétben nem egy zenei fesztivál, hanem a spanyol, olasz és holland (stb.) játékelmélet kutatók éves találkozója. Az egyik meghívott előadó Robert J. Aumann matematikus professzor volt - igen, a név lehet ismerős, hiszen 2005-ben Nobel emlékdíjat kapott.

Némi képzavarral mondhatjuk, hogy Aumann a játékelmélet "pápája," hiszen a számtalan fontosabbnál-fontosabb eredmény mellett egyik fő hozzájárulása az a rengeteg kitűnő tanítvány, akik ma is dominálják a szakmát. Így talán nem mellékesek gondolatai és érdekes, hogy a plenáris előadása mellett (mely szerint túl kellene már lépni a Nash egyensúlyon) a konferencia díszvacsoráján is köszöntötte a résztvevőket. Az ilyenkor szokásos tiszteletkörök mellett szokatlan vehemenciával beszélt a játékelmélet fontosságáról a mindennapi életben.

A terület "játékos" elnevezése kicsit félrevezető és a laikus szemlélő valami meglehetősen haszontalan, keveseket érintő tudományt sejt, pedig erről szó sincs. Ebben az értelemben egy háború is játék. A pénzügyi válság is játék! Minden játék, ahol döntések születnek, ahol ösztönzők vannak. Tessék komolyan venni a játékelméletet! Persze így már a kutatók felelőssége is nagy, tette hozzá Aumann, hiszen egy dolog képleteket tologatni egy papíron és más ha az eredmény ezrek életét változtatja meg.

Alkalmazás pedig valóban rengeteg akad, ezekről is beszélgettünk a tegnapi Zárórában Veiszer Alindával. A műsor az MTV videótárban most is megtekinthető!

A bejegyzés trackback címe:

https://koczy.blog.hu/api/trackback/id/tr632149167

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy vicces riport margórája, avagy Aumann Lindauban 2011.08.27. 18:18:41

Jelenleg is folyik Lindauban a Nobel-díjasok találkozója, ahol a világ nagy problémáira keresnek megoldást. Madár István hajnali portfolio.hu riportjában beszámol arról, hogy a tanácskozás legviccesebb résztvevője a Robert Aumann, az "egyébként ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása