Putyin hátraköti egyik kezét
2010. július 23. írta: Kóczy László

Putyin hátraköti egyik kezét

A jatékelmélet -újszülöttek számára- meglepő eredménye, hogy néha előnyösebb helyzetbe kerülhetünk azzal, hogy korlátozzuk mozgásterünket. Ha például egyes stratégiáinkat elérhetetlenné tesszük. Erre klasszikus példa Odüsszeusz, aki szerette volna hallani a szirének énekét, de nem akarta, hogy az ének a sziklákhoz vonzza a hajóját. Mit tett tehát? Odakötöztette magát az árbochoz – ezzel az éneket hallotta, de mivel cselekvésképtelen volt, ez nem befolyásolhatta tetteit.

Odüsszeusz esete különösen érdekes, hiszen tulajdonképpen egy olyan játékról van szó, melyben saját maga ellen játszik; ezzel az okos húzással. megakadályozza, hogy a szirének énekét hallgató későbbi énje valami butaságot csináljon.

Másik példának egy közismert játékot porolunk le, az úgynevezett gyáva nyúl játékot (game of chicken). A történet valamikor az 50-es évek Amerikájában játszódik, ahol két fiatal egy meglehetősen őrült játékkal akarja felhívni magára a lányok figyelmét: Egy szűk úton egymás felé hajtanak az autójukkal – gyáva nyúl aki előbb rántja el a kormányt. Mindketten nyertesként akarnak kikerülni a buliból, de a legfontosabb, hogy életben maradjanak. Mit lehet ilyenkor tenni?

Ép ésszel ilyen játékba nem megyünk bele, legfeljebb akkor, ha tudjuk, hogy a másik tudja, hogy mi biztosan nem rántjuk el a kormányt. Mivel meghalni nem akar, inkább elrántja ő. Ha párszor már sikerült nyertesként kikerülnünk, valószínűleg már a kihívás sem hangzik el, no de mit csináljunk az első futamban? Itt is szükség van egy olyan húzásra, amiből látszik, hogy nem is tehetünk mást. Ilyen, ha nagy sebességnél kitépjük a kormányt és kihajítjuk az ablakon. Mivel ezek után nem is tudunk lehúzódni, a másik menti a bőrét és félrehúzódik ő. A lehetséges stratégiák korlátozása biztosítja a győzelmet. (Azért otthon ne tessék kipróbálni: ha sokan olvassák a blogot, vagy pl. az alábbi könyvet, ahonnét a példát merítettem, előfordulhat, hogy épp mikor elhajítanánk a kitépett kormányt látunk valamit kirepülni a szembe jövő kocsiból...)

Hogy jön ide Putyin keze? Az idén a társadalmi döntések elméletével foglalkozó társaság Moszkvában tartja kétévente megrendezett konferenciáját, Moszkva pedig egy nagyon érdekes város. Úgy százévente teljesen átrendeződik. Így például Sztálin hatalomra kerülésekor egy „kicsit” átrendezte a belvárost: gigantomán tervei részeként kiszélesítette a főbb utakat és egyebek mellett néhány többszáz éves templom lerombolásával „kipucolta” a Vörös tér környékét, hogy a felvonuló tankok jobban elférjenek (ez állítólag komoly).

Ugrunk vagy 70 évet: Putyin lesz az elnök, de mivel viszonylag ismeretlen, csak annyit tudunk róla, hogy kemény vezető. Folytatja a reformokat, vagy elkezdődik a visszarendeződés? Utóbbi esetben megromolhat a viszony pl az Egyesült Államokkal, ami egy újabb fegyverkezési versenyhez vezethet, Oroszország pedig nincs abban a helyzetben, hogy ez használna neki – most a belpolitikáról nem is beszélve. Ugyanakkor hozhat visszafordíthatatlan, vagy nehezen visszafordítható lépéseket. Fogja magát és a lehetőségek szerint újra felépítteti a lerombolt templomokat.

Ha folytatni akarná a parádékat ennek nem lenne sok értelme, bár természetesen mindent le lehet újra rombolni. És, hogy miért csak az egyik kezét köti hátra? A képen nem látszik, de balra levő épület túloldalán van egy igen széles utca, ahol ha nem is négyes sorokba rendezett tankokkal, de igen tekintélyes menetet lehet bevonultatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://koczy.blog.hu/api/trackback/id/tr472169717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása