Az izraeli-palesztin konfliktus megoldását, talán sose érjük meg, de ez nem jelenti azt, hogy ne modellezhetnénk a játékelmélet segítségével. Előrebocsátom, hogy megoldást: térképeket, békeszerződés-tervezetet nem tudok mutatni, viszont talán megérthetjük, hogy miért nincs még mindig béke.

A háború-béke téma szakértője Robert J. Aumann, aki közgazdasági Nobel emlékdíját éppen egy ilyen című előadással vette át. A dolog szépséghibája, hogy Aumann izraeli, méghozzá meglehetősen szélsőséges politikai álláspontot képvisel: Rosszakarói szerint a tudományt használja fel radikális politikai nézeteinek alátámasztására - támogatói szerint egy tudós nem tehet mást, minthogy kiáll a tudományából levezetett politikai nézetek mellett. Szívesen mellé tettem volna egy palesztin kutató modelljét is, de ilyet nem találtam, kutatóval is csak egyetlen eggyel találkoztam, aki viszont láthatólag jókat beszélgetett izraeli kollegáival, ami azt jelzi, hogy legalább a játékelméleti konferenciákon sikerült felszámolni a konfliktust.

Aumann modelljének a lényege az ultimátum játék (a Corvinus játékelméleti szemináriumsorozatában épp egy témába vágó előadást láthattunk hétfőn), amit ő a zsaroló paradoxonjaként aposztrofál. A leírását kicsit a hazai viszonyokra alakítom:

Kohn és Grün ülnek egy szobában, előttük egy nokiás doboz. Eloszthatják a tartalmát -ami, az egyszerűség kedvéért legyen most csak 10 millió forint- feltéve, hogy meg tudnak egyezni. Grün, aki egy józan, racionális ember, megörül a remek helyzetnek és Kohnhoz fordul a legnyilvánvalóbb javaslattal:

- Vedd a felét, én veszem a másikat és mindketten ötmillióval gazdagabban térhetünk haza. 

Meglepetésére Kohn teljesen komoly arccal, határozott hangon így válaszol:

- Nézd, én nem tudom neked mik a szándékaid a pénzzel, de én kilencmillónál kevesebbel nem hagyom el a szobát.

Grün alig hisz a fülének. Mi történt Kohnnal? - gondolja magában. Miért kapna ő 90 százalékot én meg csak tizet? Végül úgy dönt, hogy megpróbál beszélni Kohn fejével:

- Kohn, légy józan. - kérleli - Együtt kerültünk ebbe a helyzetbe, mindketten akarjuk a pénzt. Osszuk el igazságosan és mindketten jól járunk!

De az érvelés láthatólag nem hat Kohnra. Figyelmesen végighallgatja Grün szavait, de még hevesebben jelenti ki:

- Nincs miről vitatkoznunk. 90-10, vagy semmi, ez az utolsó ajánlatom!

Grün feje lila a dühtől. Legszívesebben pofon vágná Kohnt, de hamar rendezi sorait. Megérti, hogy Kohn a végletekig elszánt, hogy a pénz nagyobb részével távozzon. Belátja, hogy ha egy fillért is magával akar vinni, erre az egyetlen mód, ha megadja magát Kohn zsarolásának. Kiemel egy milliós köteget, kezet fog Kohnnal és összetörten távozik.

Hiába Grün a tiszta fejű a kettőjük közül, mégis ő kénytelen engedni Kohn túlzó követelésének éppen azért, mert felismeri Kohn elszántságát.

A zsidó-palesztin konfliktus is felfogható ultimátumjátékként. Egy békejavaslat nem más, mint ajánlat a területi-jogi-katonai megosztásra. Ha a javaslat nem kerül elfogadásra, akkor folytatódik a háború, ami -önmagában- egyik félnek sem jó. Aumann is béke párti, de nem azonnal és nem minden áron. Ha az egyik fél túl sokat követel - meg kell tanulni nemet mondani. Hova vezet Grün türelme? Legközelebb Kohn még többet fog kérni - hasonló elszántsággal. A sztori egy egyszeri, valószínűtlen helyzetről szól, de a valódi konfliktusok ismétlődnek. Egy valódi Grünnek figyelembe kellene vennie ezt is és egy olyan álláspontot kialakítani, amivel hosszú távon jár a legjobban. Az arab-izraeli konfliktusban ráadásul a "pénzt" minden nap "vissza kell hozni" és az kerül újra elosztásra. A nyílt konfliktus átmeneti felvállalása - Aumann szerint - a hosszan tartó béke záloga. A "harc a békéért" azonban csak akkor lehet eredményes, ha a felek álláspontja világos. Így például Aumann nem Hitert, hanem Chamberlaint okolja a második világháborúért: ha Ausztria és Csehszlovákia annektálása belefért, akkor Lengyelország megszállása sem lehetett háborús ok.

Ezzel együtt egy kicsit merész következtetés lenne a telepítések újraindítását a béke irányába tett lépésként felfogni. Aumann analízise - ahol persze mindig a palesztin fél áll elő az irracionális követelésekkel - implicite feltételezi, hogy létezik fair elosztás. Mint Ossterbeek, Sloof és van de Kuilen (2004) igazolta, még pénzösszegek elsztásánál is jelentős különbségek mutatkoznak az egyes kultúrák között, itt pedig egy-egy földdarab hovatartozása esetenként nem kompenzálható másutt tett engedményekkel.

Még ha lehet is béke, a területfoglalás megváltoztatja a status quot, lényegében a később, a békekötés során elfogadásra kerülő felosztás viszonyítási pontját. Egy más összefüggésben, az örmény-azerbajdzsáni konfliktusról szólva írja Casting out Nines, hogy Örményország -Azerbajdzsán katonai fölényének ellenére- kedvezőbb helyzetben van, mivel jelenleg birtokolja az azerik által áhított területeket. A telepépítések analóg módon Izrael tárgyalási pozícióját erősítik.

Hivatkozás

Ambrus Lakatos Loránd & Meszerics Tamás, 2003. " Az ultimátumjáték elemzéséhez," Közgazdasági Szemle, 50(6), 505-518.

Hessel Oosterbeek & Randolph Sloof & Gijs van de Kuilen, 2004. "Cultural Differences in Ultimatum Game Experiments: Evidence from a Meta-Analysis," Experimental Economics, Springer, vol. 7(2), pages 171-188.