Relatív kávézó
2011. január 13. írta: Kóczy László

Relatív kávézó

Egy csőd szélén álló prágai kávézó tulajdonosa egy meglepő ötlettel virágoztatta fel üzletét. Megszüntette az árlapot, mindenki annyit fizet, amennyit akar. A hír szerint a vendégek rendszerint korrekt összeget hagynak az asztalon.

Nekem egy kicsit mindig furcsa volt, mikor azt láttam, hogy ingyenesen letölthető szoftverek oldalán adakozásra a felhasználókat. Van aki blogot ír, van aki szoftvert, de nekem eszembe sem jutna kitenni egy PayPal gombot. (Attól félek, ha kitennék, akkor sem abból gazdagodnék meg.) Ehhez képest a prágai kávézóban alkalmazott ötlet nem új, Londonban már évek óta működnek ilyen éttermek, méghozzá meglehetősen sikeresen. A tapasztalat azt mutatja, hogy a többség viszonylag korrekt árat fizet. Sőt. Biztos mindenkivel előfordult, hogy egy étterembe azért nem ment be mert túl drágának, vagy túl olcsónak gondolta. Ha nincs árlap, nem lehet a helyet beskatulyázni, betér az is, aki öt- és az is, aki ötvenezer forintért (és Londonban az is, aki jóval többért) akart vacsorázni. Egy jó vacsorához nyiván az is hozzátartozik, hogy a számla valahogy korrekt összeget mutasson és a mellékelt ábra szerint ez oda-vissza is igaz: Tökéletes árdiszkrimináció.

Megjegyzem, hogy az első ilyen esetről vagy 10 éve olvastam és ott finoman szólva kiutálták a potyázó vendégeket: ha valaki a vacsora reális áránál lényegesen kevesebbet akart adni, azt nem fogadták el, sőt elnézést kértek, hogy ilyen rossz volt a vacsora. Egy angol nem szereti az ilyen kellemetlen helyzeteket. Vajon ez Magyarországon is működne?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://koczy.blog.hu/api/trackback/id/tr222580162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juhat · http://borozunk.hu 2011.01.13. 12:27:36

Szia!

Itthon is van már ilyen hely. Zacc kávézó, Budapesten a IX. kerület, Köztelek u elején. (Ráday mellett)

Egész kellemes hely és tényleg működik. Sőt. Még reális üzleti ötlet is van mögötte, hiszen adományt gyűjtenek, nem pedig ellenszolgáltatást, erre meg valhogy más szabályok vonatkoznak. A részletekre már nem emlékszem.

Van még egy jó ötletük - közkönyvtár az egyik sarokban. Elvihetsz egy könyvet, ha otthagysz helyette egy másikat.

A potyázó csapatokat amúgy egyszerűen elküldik. Szóval harmadszorra már nem igazán lehet megcsinálni, hogy nem fizetsz. De ez főleg az egész hely személyes jellegéből adódik is.

Nekem eddig jó tapasztalataim voltak velük.

Zoltán Varjú · http://szamitogepesnyelveszet.blogspot.com/ 2011.01.14. 16:26:53

Bocsi, de a szabadszoftvert írók (emberek és alapítványok) a kapott pénzen nem meggazdagodnak, csak pl kifizetik a szerver számláit stb. Ha a Wikipedia-nak vagy a Creative Commons-nak adakozik valaki, attól nem gazdagodik meg senki.

Ha azt kérné pl TeX vagy LaTeX csoport hogy annyit fizess ami tisztességes ellenértéke lenne a programozók idejének és a többi költségnek akkor inkább vennél egy kereskedelmi forgalomban kapható profi szövegszerkesztőt...

Lehet hogy neked fura, de ez sokkal inkább egy szubkultúra szokása.

BUNKÓ 2011.02.04. 19:07:07

A helyi APEH mit szól ehhez?
süti beállítások módosítása