Hosszabb szünet után jelentkezem. Éppen egy lakásfelújítás előtt állunk és ahogy a közértben tíz forint különbségért végignézem az összes fajta tejet (ha más nem: hogy mérlegeljek), most, hogy röpködnek a százezrek, szabályosan hetek kellenek a döntésekhez felszippantva minden szabadidőmet, gondolatomat. A heti rejtvény: miért olcsóbb szerelve?
Nehéz döntésekre számítottam, de nem így. Egy elég komplex felújításról van szó, kell hozzá kőműves, asztalos, villanyszerelő, gépész, stb. A családban, baráti körben többen is újíttattak fel és gyorsan elmagyarázták, hogy ezt kétféleképpen lehet csinálni: (1) összeszedem az egyes mesterembereket, majd rengeteg munkával valahogy elérem, hogy szépen együtt dolgozzanak, viszont cserébe viszonylag olcsón megúszom. Vagy (2) elmondom a terveket egy kivitelezőnek, aki annyit ordibál a munkásaival amennyit akar, én meg közben lógatom a lábam, blogot írok, vagy ami jól esik - no persze kőkeményen megfizetve a szabadidőmet.
Nyilván erre nem lesz pénzem, de alapos ember vagyok, kértem ajánlatot, ilyet is-olyat is. Ekkor ért a meglepetés. Arra teljesen fel voltam készülve, hogy a kivitelező egy profi programmal összeállított listát küld, ahol mindennek csak a latin neve szerepel, amin aztán az utolsó csavarig minden tételesen szerepel. Arra is, hogy az egyik mesterember pedig csak egy számot mond a telefonban, ami a "fizetendő" - ez valahol a bruttó és a nettó furcsa keveréke. Arra viszont nem, hogy a sok mesterember ajánlata összességében drágább, nem is kevéssel, mint a kivitelező számlás-blogírós-full extrás verziója. Ez olyan, mintha az Ikea fizetne azért, hogy összeszerelhesse a bútorokat.
Nagybani vásárlás? Méretgazdaságosság? Lehet, de én elejtett megjegyzésekből két másik elméletet gyártottam.
1. Az elsüllyedt költségek elmélete
A mezítlábas kőműves olyan, mint egy művész. Dolgozik, ha elkapja az ihlet és ha éppen talál mecénást, amúgy meg éhezik. Mint látjuk, ha dolgozik, drágán teszi, a kézműves munkát meg kell fizetni, s a kövér hónapokból jut valami a soványabbakra is. Ezzel szemben a kivitelező folyamatosan fizet egy csapat kőművest, a fizetés elsüllyedt költség (sunk cost), így egy sovány hónapban szinte ingyen is elvállalnak egy kis munkát. Ez magyarul annyit jelent, hogy a kiadásait a munka mennyisége nem befolyásolja, az egyenlegét a bevételek növelésével tudja javítani. Az árversenyben nagyon agresszívan vesznek részt, megszerezve minden munkát. A kivitelezők ugyanakkor nem csak ezen a piacon mozognak, nagyobb beruházásokat is vállalhatnak: ott sokkal kevesebb a vetélytárs, mások a profitráták, tulajdonképpen abból él meg a cég.
2. A szubadditív kockázatok elmélete
Egy építkezést még lehet tervezni, de egy felújítást alig. Most mesélte a szomszéd, hogy már épp akartak bebútorozni, mikor a fejükre esett a plafonról egy négyzetméter vakolat. Ez a fordulat nyilván nem a mestert dicséri, de ha javította volna a mennyezetvakolatot, az természetesen pluszköltség. Mindez praktikusan azt jelenti, hogy a felújítás kerülhet x-be, de 3x-be is, attól függően, hogy mi lesz a végén javítandó. Egy rutinos mester, vagy kivitelező több tucat, talán több száz munka után már elég jó biztonsággal rajzolja fel a költség eloszlásgörbéjét, amiből egy kockázati mérték segítségével meghatározhatja, hogy a várható költség mellett milyen felárat kér, hogy nagy bizonyossággal ne kelljen még újabb összegeket kérni, ez mindkét félnek kellemetlen. (Reményeim szerint a kockázat meghatározása koherens kockázati mértékekkel történik: Csóka, Herings, Kóczy, 2007) Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy ha egy munka költsége várhatóan 1 millió forint, de kimondhatjuk, hogy 90% bizonyossággal 700e és 1300e közé esik, akkor a kőműves 1300e-t fog kérni. Ha a végén 700e-ből kijön, akkor jól járt, annak viszont kicsi az esélye, hogy ráfizet. Ha feltesszük, hogy a gépész munkája ugyanezekkel a paraméterekkel rendelkezik, megvizsgálhatjuk a két mester együttes kockázatát. Pusztán az összeg duplázása esetén 90%, hogy az összköltség 2600e alatt marad. Duplázásról azonban csak akkor beszélhetünk, ha a két munka költsége tökéletesen korrelál, azaz pontosan akkor lesz több a kőműves munkája, amikor a gépészé is. Pedig még akár negatívan korreláló költségeket is el tudok képzelni: a gondos gépész után kevesebb a vakolatjavítás, vagy a gondos kőműves után könnyebb a burkolás. Több egymástól független eloszlású munkafázis összegzése jelentősen csökkentheti az összes kockázatot, azaz a kockázatok egy szubadditív koalíciós játékkal modellezhetők. Így ha a kivitelező sok munkafázisra ad együttesen árajánlatot, ez még a plusz szolgáltatások, jutalékok, stb. mellett is lehet kedvezőbb, mint ha egyes mesterembereket foglalkoztatunk. Megjegyzem, hogy a különböző munkafázisok által okozott kockázat itt is kiegyenlíti egymást, csak félő, hogy az a mester, aki végül a vártnál könnyebben végzett a feladatával nem adja vissza a "felesleget", amivel ellensúlyozni lehetne a vártnál drágább feladatokat.
Hivatkozások
Csóka, P., Herings, P.J.J., Kóczy L. Á. (2007): Coherent Measures of Risk from a General Equilibrium Perspective, Journal of Banking and Finance 31, 2517-2534.
