A technikai sportokkal kapcsolatban nem újdonság, hogy nem csak a sportolók saját teljesítménye mérvadó, de az igazán érdekes sportokban a stratégiai is egyre nagyobb szerephez jut. A vasárnapi, Japán Nagydíjat valószínűleg sokan elmulasztották a korai kezdés miatt, holott az év egyik legtaktikásabb versenye volt. A harmadik helyről induló Grosjean egy fantasztikus rajttal megszerezte a vezetést és maga mögött tudta tartani a Red Bullokat. A versenyről Farkas Péter készített fantasztikusan érdekes elemzést, éppen csak a játékelmélet szó hiányzott belőle (bár nem tudom, mit kezdtek volna vele a sportrovat olvasói).

Farkas leírja, hogy korábban a taktika abban merült ki, hogy az autó minél kevesebb tankolással, átlagosan minél kevesebb benzint cipelve, stb stb. tegye meg a versenytávot. Az, hogy időnként találkozik a pályán más versenyzőkkel is, az véletlen zavaró tényező. Hamarosan rájöttek, hogy a többiek viselkedését is lehet modellezni, hiszen a többi versenyautó nem csak úgy felbukkan a pályán, hanem elég kiszámítható módon rója a köröket, azaz pl. az, hogy valaki egy boxkiállás után hova csöppen, nagyjából megjósolható. Újabban pedig már arra is rájöttek, hogy a többiek is hasonló elemzéseket készítenek, tehát nekik olyan legjobb választ kell adniuk, hogy az a többiek legjobb válaszára is legjobb válasz legyen, stb. Így például egy csapat eldöntheti, hogy az autók két-, vagy három kiállásra mennek, esetleg az egyik erre, a másik arra. Ez így lehetne akár egy egyszerű Nash egyensúly is (amit ennyi csapatnál önmagában sem egyszerű meghatározni), de a lassabb versenyzők megelőzése mindig is egy kicsit kiszámíthatatlan. Ha meg más nincs, akkor bejön a biztonsági autó, szóval a stratégiák körül rengeteg a bizonytalanság, a döntések kockázattal járnak - ezeket a kockázatokat is folyamatosan számolják a verseny közben is. Ahogy a cikk szerint Neil Martin, a Ferrari operatív és kutatási igazgatója, eredetileg matematikus elmagyarázta, 1998 óta Monte Carlo szimulációkat alkalmaznak.

A Red Bullhoz visszatérve. Az világos volt, hogy ahhoz nem elég gyorsak, hogy pusztán Grosjean megelőzésére játsszanak. Sokkal könnyebb a kerékcserék alatt átvenni a vezetést. Egy korábbi posztomban azt írtam, hogy két versenyző esetén a "kövesd a vesztest" stratégia a nyerő, azaz, ha Grosjean pontosan akkor megy kereket cserélni, mint Vettelék, feltéve, hogy a kerékcserét gyorsan elvégzik, s hogy a továbbiakban hasonlóan kopnak a gumijaik, meg volt az esélye, hogy akár a verseny végéig maga mögött tarthatja őket. Ekkor viszont Webber (Red Bull) mérnöke közölte, hogy áttérnek a 3 kiállásos stratégiára. Grosjean természetesen nem tudott egyszerre 2 és 3 kiállásra is utazni, a legtöbb, amit tehetett az volt, hogy valamelyik Red Bull stratégiáját követi és megpróbál ezáltal legalább ellene védekezni. Mint erről Alan Permane, a Lotus versenymérnöke beszámolt, a kérdés valóban felmerült: vagy elfelejtik Vettelt és Webber taktikáját másolva előtte maradnak, vagy Vettel legyőzése a cél. Az elmúlt hetek versenyeit elnézve utóbbi akár a győzelmet is jelenthette, ezért Vettelre kezdtek figyelni.

Ez csak félig sikerült, mivel Vettel Webber mögött, a harmadik helyen kimaradt az elől folyó harcból, jobban kímélte a gumijait és Grosjan nem tudta megvárni Vettel kerékcseréjét, előbb váltott kereket, ami a verseny végső kritikus szakaszán kopottabb gumikat, gyengébb védekezési képességet jelentett. Mint tudjuk, a versenyt ez döntötte el, hiszen Vettel és végül Webber is megelőzte. Valószínű, hogy ha nem a győzelemre hajtanak, a második hely is meglett volna, de mindez semmit nem von le Grosjean, vagy csapata teljesítményéből.