A múltkor kaptam az Amazontól egy hírlevelet, amiben egy párszáz oldalas "History of the World" című könyvet ajánlottak. Egy kicsit túlságosan ambiciózus cím, gondoltam. Nos a mai bejegyzés címe sem kevésbé az, valójában csak egy délutánt töltöttem az Allianzcal, de ez, mint egy ötvenperces Poirot epizód, elég volt ahhoz, hogy az érdekes sztori összeálljon.
Játékelméletet, tudományt ezúttal nem ígérek; az írás valós történeten alapszik, de célja a szórakoztatás. Aki talál benne tanulságot, írja meg.
Arra nem emlékszem, hogy a Hungária Biztosító mikor jött létre, de a reklámjaikra igen. A Hungária legfőbbképpen nem ÁB, így kicsit ellenzéki, kicsit modern, kicsit a mi biztosítónk volt. Rövid idő alatt nagyon sikeres lett, sőt, mintha valahol azt is olvastam volna, hogy nekik volt a legtöbb ügyfelük. Bár rövid idő alatt az állami establishment részévé vált és a híresen kellemetlen casco-ügyintézés ellenére valahogy emberarcú biztosító maradt számomra, talán nem utolsó sorban azért, mert elég volt a sarokra lesétálni, hogy egy HB fiókba botoljak.
Aztán megnyílt a piac, az országot elárasztották a külföldi biztosítók komoly szakmai, anyagi és viszontbiztosítói háttérrel. A marakodásban a HB is sok ügyfelet veszíthetett, a versenybe végül az Allianz csoport tagjaként tudott teljes jogú tagként visszatérni.
A minap egy viszonylag egyszerűnek tűnő ügylet miatt kellett az Allianz sarki irodájába betérnem. Kicsit berzenkedtem, mert más cégeknél ugyanezt faxon is le lehet bonyolítani, de végülis csak a sarokra kell kimenni (A "sarok" azért nem az első sarok, de legalább a kerületben van). Belépve a menüből kiválasztottam a megfelelő biztosítás-fajtát és kaptam egy számot. Kicsit komikus volt a dolog, hiszen rajtam kívül csak egy ügyfél volt, miközben vagy négy ablakban volt a kiszolgálás volt nyitva. Mint egy jó étteremben, ahol hagyják, hogy a vendég megmelegedjen és nyugodtan válogasson a menüben, itt is megvárták, míg az összes fellelhető prospektust végigböngésztem, - majd szólítottak.
Pár mondatban előadtam az ügyet, de be se fejeztem, az uriember szavamba vágott, hogy sajnos neki nincs biztosítós pecsétje, ezt csak egy Allianz fiókban tudom elintézni. Gyorsan körbepillantottam, hogy rosszul láttam-e, hogy minden falra vagy 687 példányban festették fel az Allianz nevét és logóját, majd óvatosan visszakérzdeztem, hogy nem ott vagyok-e. Az uriember udvariasan elmagyarázta, hogy ez egy Allianz Bank fiók, ami ősz óta az FHB-hez tartozik. Fáradjak az Allianz ügyfélszolgálatára. Mivel több biztosító is vidékre helyezte át az ügyfélközpontját egy pillanatra elsápadtam, de mint kiderült csak Pest határmezsgyéjére kell elvándorolnom. Ugyan a helyet teljesen rosszul magyarázta, a cím és a hatalmas Allianz logók révén sikerült a helyet megtalálnom. A hely megközelítése tömegközlekedéssel nem egyszerű, kocsival viszont annál nehezebb (a parkolás).
Belépve, varázsütésre egy C kategóriás filmben találtam magam. Erre utalt a teljesen új, nyilvánvalóan stúdiós környezet, a hétköznapi embereknél sokkal kedvesebb stb. szereplők, illetve, hogy statisztákra már nem futotta, tudniillik a biztonsági őrrel együtt öten voltunk a helyiségben. A pultnál ülő ügyfél is egy kicsit valószínűtlen karakter volt: egy úr, aki ugyan naponta utazik (tegnap kora délutánra Prágát járta meg, ma Bécsben van, vagy volt), de csak most fedezte fel, hogy létezik hitelkártyához kapcsolódó utazási biztosítás és igazából a hitelkártyát, mint terméket sem igazán értette (itt óvatosan megkérdeztem a biztonsági őrtől - látva a 687 Allianz logót,- hogy ez nem Allianz Bank-e véletlenül). És ha már egyszer ott volt, szeretett volna mindent megtudni a dologoról: remélem sikerrel járt, én ma kevés emberről tudok többet, mint róla.
Az esetemet nem részletezem, a lényeg csak annyi, hogy a szerződésembe beletekintve kiderült, hogy bizonyos szükséges dolgokat csak az Allianz Bank fiókjaiban tudok elintézni! Hál' Istennek, csak a szomszéd épületbe kellett átsétálnom, ahol belépve ismét mellbevágott -egy hangos köszönés- és a díszlet hiteltelensége. Már elve furcsa, ha egy bankfiók közepén hatalmas, kényelmes kanapék vannak. Egy ilyen bútordarab hosszú beszélgetésekhez kell, látszik, hogy az egész egy TV-sorozat helyszíne, amiben a szereplők időnként pénzügyeiket intézve mondanak velőseket. Tévedtem. A kényelmes kanapé a hosszú várakozáshoz szükséges - gondolom 60 perc ülés felett ergonómiai előírás. Nem panaszkodom, az én ügyem a véletlenek szerencsétlen összejátszása miatt alakult lassan. Ugyanakkor valahogy a rendkívül kevés ügyfél rendkívül lassan fogyott. Mondanom sem kell, az említett úr a szomszédban végezve itt folytatta a történetét nem kisebb terjedelemben. Szerintem fizetik azért, hogy banki ügyeket intézzen: senki nem szeret beülni egy üres étterembe - talán a bankokkal is ez a helyzet. Az utána következő fiatalember befektetéseket keresett (ez a szövegíró se normális), de a fél órás beszélgetés alatt az is kiderült, hogy hol született, mikor, hol végzett, hol és mit dolgozik, stb stb. Amikor itt végeztem, újra vissza a másik fiókba ezúttal az ügyintéző kíséretében, a hóviharon át. Még az utazós bácsival összefutottunk az ajtóban, szerintem ment vissza a másik fiókba folytatni a kört - szegény, hányszor megcsinálhatja ezt naponta! Megkaptam a szükséges pecsétet és szabad voltam. Először nem is tudtam mit kezdjek újdonsült szabadságommal, hiszen már épp kezdtem ideszokni.
Vágás. A kényelmes kanapékon ott ül a történet összes szereplője és sejtelmes mosolyával besétál Poirot, aki már tud mindent: Kezdetben volt egy cég, ami hirtelen túl nagyra nőt. Jöttek a versenytársak, akik hasonlót olcsóbban kínáltak. A cégnek össze kellett volna mennie, de ez nem egy egyszerű dolog (lásd General Motors). Megvette az Allianz és a Biztosítás mellett A-tól Z-ig kínált pénzügyi szolgáltatásokat. Így a korábbi biztosítói ügyfélszolgálatok elkezdtek bankfiókként is működni, de a biztosító ennyi fiókot nem igényelt már, míg a bank vonal nem igazán jött be: Az FHB -gondolom- fiókhálózatra, ügyfelekre vágyott. Eladták tehát a bankfiókokat az FHB-nak, de úgy, hogy a fiókokkal a biztosítási ügyfélszolgálat jelentős részét átadta pár érzékenyebb művelettől eltekintve. Az ügyfelek többsége semmit sem vett észre az egészből, hiszen a név ugyanaz, tudják hol kell a "sarki" biztosítót keresni. Különféle kedvezmények miatt sokaknak megéri a biztosítás mellé bankszámlát is nyitni. Így a banknak egy idő után akár ügyfelei is lehetnek.
Tulajdonképpen mindenki boldog, csak az az ügyfél nem teljesen, aki szembesül azzal, hogy a valamikori emberarcú óriásból egy kétszemélyes (plusz biztonsági őr) ügyfélszolgálat maradt. Most már nem törik magukat annyira.
U.i. Semmi bajom az Allianzcal. Mint biztosító korrekt, ha kellett, fizetett, mint a katonatiszt. Egy kicsit furcsa, ahogy köddé vált, pedig mennyivel jobb lett volna, ha ezt a keleti kényelmet (és tempót?) bevezetik a régi irodákban is. A casting kitűnő volt, hiszen tényleg nagyon kedves, - bár az ügyintézéshez nyilvánvalóan nem értő (na jó, ez csak vicc)- szereplőket válogattak. Szinte kár, hogy enni-innivalót nem szolgálnak fel, néha kedvem volna betérni a haverokkal. Kevés a fény és hangos a zene, ülünk a sarki bankban...
