Talán az ókori görög tudósok még felfedezhettek igazán új dolgokat, de manapság elképzelhetetlen egy előzmény nélküli eredmény: valami, ami hasonló. ami ugyanazzal a módszerrel másra jutott, vagy más módszerrel próbálta ugyanezt megoldani, vagy ami hasonlónak tűnik pedig tök más. Ha egy cikkben nincsenek hivatkozások, az már nem is lehet tudományos. Mit, hogyan, miért és mennyit hivatkozzunk?

Mennyit

Utóbbival kezdeném: itt is igaz, hogy a kevesebb néha több. Egy jelenleg folyó kutatásomban ki kellett számolnunk a vezető közgazdasági folyóiratokban közölt cikkekben megadott hivatkozások átlagos számát. Ez úgy 12 és 18 között volt jellemzően. Ha túl sok a hivatkozás, az irodalomlista óhatatlanul felhígul, egyre több benne a felesleg és ez nem jó.

A mennyiség a hivatkozások terjedelmére is vonatkozik. Különbséget kell tenni a hivatkozás és az idézés között: az előbbi tartalomra utal, az utóbbinál mondatrészt, esetleg egész bekezdést veszünk át. Az idézet legyen szó szerint, elejét-végét idézőjellel tüntetjük fel. Az idézetnél minden esetben, pontosan fel kell tüntetni a forrást. Ha az idézet egy sornál hosszabb, akkor kiemelten, behúzott paragrafusként emeljük ki. Az idézetekkel nagyon csínján kell bánni. A legtöbb cikkben nincs is idézet, egy-egy jó szófordulat átvétele indokolt lehet, de hosszabb paragrafusoké szinte soha. Ha az idézett szöveg (pl egy szerződés szövege) forrás, tegyük egy mellékletbe, de megoldás lehet az is, ha csak hivatkozunk rá. Az idézett szöveg ne legyen több a szöveg pár százalékánál, 10%-nál pedig soha.

Hivatkozásokra mennyiségi szabály nem vonatkozik, de a túl kevés hivatkozás tájékozatlanságot, a túl sok pedig kevés új eredményt sugall.

Miért

Csak olyan forrásra hivatkozzunk, ami valamilyen okból fontos, ha nem is elengedhetetlen a cikk szempontjából. Soha ne tegyünk olyan cikkeket a hivatkozás-listába, amire nem utalunk a szövegben. A hivatkozás oka amúgy lehet sokféle:

1. Tételre, adatra, eredményre hivatkozunk.
2. Ha olyan módszert, bizonyítást alkalmazunk, mint már valaki más, egyrészt az olvasót segítheti, ha aláhúzzuk a párhuzamot, másrészt, még ha a bizonyítás csak véletlenül is egyezik, jobb elkerülni azt a vélekedést, hogy esetleg idegen tollakkal akartunk ékeskedni.
3. Az eredmények előzményeit hasznos lehet bemutatnunk. hiszen a különbségek kiemelésével az olvasó könnyebben el tudja helyezni az írást a szakirodalomban.
4. Ha a cikkel rokon, párhuzamos kutatásról tudunk, célszerű lehet megemlíteni bár ez egy kétélű kard: Egyrészt ez is segíthet az eredmények értelmezésében, nem éppen ritka, hogy a bírálók a hivatkozott szerzők közül kerülnek ki és az ilyen típusú hivatkozások megnövelik az esélyt, hogy olyan kezébe kerül a cikk, aki a kérdést máshogy közelíti meg, esetleg erről a módszerről eleve rossz véleménye van.
5. Máskor mások a bíráló kiválasztásának szempontjai, de ha van elképzelésünk, netán preferenciánk, ezt az irányt meg lehet erősíteni egy-egy okosan elhelyezett hivatkozással. A bíráló mindjárt kedvezőbben ítél meg egy cikket, ami az ő munkáját dícséri! (Nem hátrány ilyen esetben, ha a bíráló kontribúcióját helyesen írtuk le...)
6. Egy hivatkozás önmagában is érték, ha másnak nem, a hivatkozott szerzőknek. Sok helyen ugyanis a hivatkozások száma (és nem feltétlen minősége) alapján ítélik meg a kutatókat. Egy hivatkozással tehetünk gesztusokat is, a hivatkozott kutató örül a hivatkozásnak, esetleg a kontextusra keresve beleolvas, sőt, akár elolvassa a cikket.
7. Bár ebből a szempontból csak a független hivatkozások számítanak, egy-egy cikk kitűnő reklámfelület korábbi eredményeink reklámozására.Valahol olvastam egy - humoros - cikket, ami egyenesen azt javasolja, hogy cikkeinket szórjuk tele önhivatkozásokkal, hogy kapcsolódnak-e bármilyen szinten, teljesen irreleváns.
8. Legyen igen jó indokunk arra, hogy miért nem helyezünk el egy hivatkozást, amit egy bíráló javasol. Jó esély van rá, hogy ő az egyik szerző.

Ahogy haladunk a listán, nyilván a későbbi okok egyre gyengébbek szakmailag.

Mit

Eddig a hivatkozásról, mint absztrakt fogalomról beszéltem. A hivatkozásnak két része van. A cikk végén szerepel egy irodalomjegyzék, ami cikkek, könyvek, stb. betűrend szerint rendezett bibliográfiai adatait tartalmazzák. Ennek megjelenését rendszerint a formai követelmények meghatározzák, de minden irománynál kell egy szerző (ez lehet egy intézmény is, pl. OECD), cím és egy olyan elérhetőség, ahol egy olvasó meg fogja találni a hivatkozott dolgot. Egy folyóiratcikk esetében a folyóirat neve, a kötet száma és az oldalszám elegendő az azonosításhoz, de a közgazdászok szépen ki szokták írni a szerzőket, a cikk címét és például a befejező oldalszámot is. Könyvnél a cím, kiadó, kiadás elég lehet, műhelytanulmánynál pedig a kiadó intézmény paraméterei szükségesek. A webes forrásokkal szoktunk gondban lenni. Keressünk egy stabil URL-t, de itt is fontos, hogy minél több "hagyományos'' infót is megadjunk, hogy a weboldalak esetleges átszervezése esetén is megataláljuk. A hivatkozások pontos formázását a kiadó szokta meghatározni.

Az irodalomjegyzéket persze kézzel is be lehet vinni, de nagyon-nagyon ajánlom valamilyen bibliográfiai adatkezelő szoftver használatát. Mivel a tudományos folyóiratok rendszerint LaTeXben kérik a cikkeket, célszerű BibTeXben dolgozni, ami a JabReffel kombinálva egész felhasználóbarát. Mivel a BibTeX elég elterjedt, a legtöbb rivális szoftverbe importálható a *.bib adatbázis. Wordös környezetben még a Mendeleyt ajánlom, de a szoftverekre majd egy más alkalommal visszatérek. Még annyit, hogy a tapasztalatom az, hogy a nagyobb kiadók által kínált hivatkozáskezelő portálok, szájtok inkább a közösségi vonalat helyezték előtérbe, a megosztás könnyű, viszont nekem úgy tűnt, hogy a cikkekbe való beillesztés korántsem az. A beillesztés ugyanis nem csak az irodalomjegyzékben való felsorolást jelenti, hanem magát a szövegben elhelyezett hivatkozást is.

Hogyan

A közgazdaságtudományban a folyó szövegben elhelyezett hivatkozások terjedtek el. Ez szemben áll más társadalomtudományokkal, ahol a hivatkozást (láb)jegyzetben tüntetjük fel. A hivatkozások rendszerint a harvardi, szerző-év sémát követik, szemben az egzakt/mérnöki tudományokban népszerű számozott hivatkozásokkal. Így a cikk olvasását nem kell megszakítani a lábjegyzetek keresgélésével, illetve a hivatkozás (a szerző és a cikk megjelenésének éve) a témában tájékozott olvasó számára elegendő lehet a hivatkozott mű beazonosítására, így nem kell az irodalomjegyzékhez lapozni minden alkalommal. LaTeXban a legjobb hatást a natbib csomaggal érhetjük el.

A hivatkozás többféle lehet:

• "Shapley és Shubik (1954) alkalmazta először..."
• "A Shapley-érték (Shapley, 1953)..."
• "A Shapley-érték axiomatizálása (Shapley, 1953, 1. Tétel)..."

A hivatkozásban a szerző neve alatt a vezetéknevét értjük. Viccesnek hat és a szerzőnek a szakirodalomban való járatlanságát mutatja, mikor olyat látunk, hogy "Professor Thomson (2010) szerint...". A tudományos szerzők többsége professzor, ha az íráskor nem is volt az, ma már valószínűleg igen. A tudomány demokratikus: az számít, hogy ki mit mond, nem az, hogy ki kicsoda.

Végül néhány apróság:

• Absztraktban ne hivatkozzunk. Az absztrakt külön életet él, a hivatkozásnál nem elég a név-évszám, hanem az egész tételt be kell emelnünk az irodalomjegyzékből. Ettől pedig jó ronda lesz.
• Hivatkozásaink legyenek pontosak, még ha nincs is mindig szükség az oldalszámokra.
• Shapley nem a Shapley (1953)-ban, hanem 1953-ban vezette be az értékét: az évszám ellenére egy emberre hivatkozunk, aki valamely évben megjelent cikkében mondott egyet vagy mást. Így például Shapley és Shubik (1954) leírják, nem leírja, hiszen ketten vannak. Így angolul Shapley and Shubik (1954) write nem writes - magyarul két szerző esetén is egyes szám a helyes (Köszönöm az észrevételt!).
• Ha mások szavait, gondolatait hivatkozás nélkül használjuk, az egyfajta lopás: plágium. Plágium a mások által írt cikket sajátnak mondani, de az is, ha másoktól, idézés nélkül veszünk át szövegrészeket. A plágium elkerülésére a legjobb módszer az, ha munkánk közben gondosan jegyzetelünk, hogy minden gondolat mellett szerepeljen a forrás is.