Gombamód szaporodnak az Open Access publikációs lehetőségek: pár száz, vagy pár ezer euró befizetése esetén a közölt cikkhez mindenki szabadon hozzáférhet. Jól hangzik, de ha megnézzük kik a plusz olvasók, kiderül, hogy a lehetőség drága és igazából felesleges. 

Néhány éve még rendben ment minden. Voltak a klasszikus lapok, aki akart, vagy akinek az egyeteme akart, előfizetett. Az előfizetési árak elkezdtek emelkedni, méghozzá elég csúnyán és erre válaszul megjelentek a nonprofit, vagy kifejezetten ingyenes hozzáférésű lapok. Megszoktuk, hogy az internet ingyenes, de persze ez csak a felhasználókra igaz, valamiből egy weboldalt is fenn kell tartani és erre a szokásos reklám-alapú üzleti modellek nem működnek. Van egy kis bizalmatlanság a múlt és impakt faktor nélküli online lapokkal szemben, de ezt most tegyük félre. Alapvetően, finanszírozás szempontjából az alábbi modellek léteznek:

1. A szerző ingyen leadja a cikket, az olvasásért az olvasó fizet (jellemzően cikkenként €30, vagy előfizetésként évi €500-1000).
2. A szerző fizet a cikk leadásáért (€200), az olvasó fizet, de kevesebbet.
3. A szerző a cikk elfogadása után kifizetheti a szabad hozzáférés jogát, ekkor az olvasó ingyen olvas.
4. A szerző fizet a publikálásért, az olvasó ingyen olvas. 

Vegyük sorra az előnyöket hátrányokat:

1. Ez a klasszikus modell, a legtöbb rangos lap ezt csinálja. A lapnak nyilván érdeke, hogy jó cikkeket fogadjon el, hiszen ebből származik jövedelme. Mivel a cikkek leadása ingyenes, nagy a merítés, adott a lehetőség a színvonal fenntartására. Mivel ezekben a lapokban voltak/vannak a kiadók igen magas és növekvő díjakat kérnek a hozzáférésért, ráadásul a díjak folyamatosan és meredeken emelkednek. Úgy vélem az inflációnál meredekebb áremelkedés magyarázható a gazdagabb szolgáltatással (online hozzáférést az összes korábbi cikkhez), illetve azzal, hogy ezek a lapok még mindig az X legjobb cikket közlik, csak korábban Y cikk készült, ma meg 50Y. Ezzel együtt a magas előfizetési díjak a sötét középkorba taszítják a harmadik világ és az (harmadik világ felé??) átmeneti országok kutatóit. 

2. Egyes (komoly!) lapok valamilyen egyesületi tagsághoz kötik a cikkek befogadását, mások egyszerűen kezelési díjat kérnek, ami 100-200 euró körül alakul. Ha a cikk már bírálat nélkül elutasításra kerül, néha visszaadják. Elvileg a díj a bírálat költségeit fedezi, de mivel a bírálók nem szoktak pénzt kapni a bírálatért (kivétel pl. az European Economic Review, ahol egy időben könyvutalványt adtak), valószínűleg a cél inkább a komolytalan pályázók kiszűrése. Nem véletlen, hogy a top lapok közül egyre több alkalmaz ilyen szűrőt. A pénzért az ember bírálatot kap, az elfogadást nem érinti, ugyanakkor a lapnak érdeke a magas színvonalat fenntartani, hiszen így vonzó a lap, így fognak sokan 100-200 eurókat befizetni.

3. A Springernél, de talán másutt is lehetőség van a cikkek szabad hozzáférését megvásárolni. Ekkor a cikk, noha a folyóirat általában fizetős, szabadon hozzáférhető, letölthető, sőt a szerzői jogok is a szerzőnél maradnak.   A menőbb egyetemeknek "bérlete" van, így pl. a maastrichti éveim alatt szerzett cikkek automatikusan szabad hozzáférésűek. Nekem eddig egyszer merült fel, hogy élnék ezzel a lehetőséggel amióta itthon vagyok. Mint kiderült szerény €2000+áfa=€2540 befizetése mellett tehetem elérhetővé az amúgy hozzáféréssel nem rendelkező kutatók számára a cikkemet. A 2000-t még valahogy összeszedtük, de a 27%-os áfa már nagyon fájt (gondolta volna valaki, hogy a magas áfa révén is hátrányba kerül egy magyar kutató külföldi társaival szemben?), így a cikk csak előfizetéssel érhető el. Ez a konstrukció nem rossz abból a szempontból, hogy a bírálati folyamat során pénzről nincs szó, a szerző az elfogadás után nyúlhat zsebbe. Érdekes, hogy jó sok cikk jelenik meg OA licensszel, de az előfizetési díjak nem csökkentek. Még érdekesebb, hogy ki az, aki a szabad hozzáférésnek köszönhetően tölti le a cikket. 

4. Nagyot robbant a Plos One, hasonló a SpringerPlus - ezek teljesen szabad hozzáférésű online lapok, melyek témától függetlenül bármilyen cikket befogadnak és villámgyors bírálati ciklus után a bírálók támogatása és a publikációs díj (jelenleg $1350, illetve $1080) befizetése esetén közölnek. Mivel ezeknek a lapoknak a bevétele kizárólag a publikációs díjakból származik érhető, hogy ezek az összegek magasabbak, mint a 2. kategóriában. A gond nem is ezzel van. Mivel itt a szerző biztosan fizet ha elfogadják a cikkét, a lap anyagilag érdekelt abban, hogy minél több cikket fogadjon el. Talán ezzel is magyarázható, hogy a Plos One rövid idő alatt a világ legnagyobb lapjává lépett elő, bár ők a siker kulcsaként azt emelik ki, hogy náluk mindegy, hogy egy cikk érdekes-e, lényeg, hogy legyen helyes. 

Mielőtt euró ezreket költünk egy publikációra, a kérdés az, hogy ki fogja olvasni. Mivel alapkutatással foglalkozom, az olvasóim maguk is publikálnak és remélhetőleg hivatkoznak is rám. A fenti képen jól látható, hogy kik publikálnak. Megjegyzem, ezek a számok az összes tudományterületre vonatkoznak; a SCImago oldalán a közgáz-ökonometria listán már Magyarország is benne lenne a top 40-ben. A SCImago adatokból kiszámítható, hogy a publikációk bő 90%-át az első világ adja, olyan országok, ahol egy valamirevaló kutatónak van hozzáférése a fizetős lapokhoz. A szabad hozzáférés tehát legfeljebb a gazdag országok félhivatásos kutatóinak szólhat (akik pl. nem egyetemhez, kutatóhelyhez kapcsolódnak), illetve a szegényebb országok kutatóinak. Elméleti témában nagyon ritka az előbbi, a szegény országok kutatóinak hozzáférését pedig nem biztos, hogy Magyarországnak kell megoldania. 

Szívtelen vagyok? Azért annyira nem. Léteznek ugyanis working paper sorozatok, létezik a RePEc, az SSRN, esetleg az ArXiv, illetve léteznek a tudományos világ számára is közösségi oldalak, ahova a balatoni nyaralás képei helyett a publikációkat töltjük fel. A ResearchGate-en van kifejezetten egy gomb, amivel kérni lehet egy cikk teljes szövegét. Élek ezekkel a lehetőségekkel és ha valaki kéri, szívesen elküldöm a cikkemet. De 2540 euróból 2-3 konferenciát is megjárok, ebből pedig több olvasóm lesz, mint a cikk szabad hozzáféréséből valaha.