Már megint (alkalmazott) játékelmélet-kutató kapta a közgazdasági Nobel-díjat! Jean Tirole-t, a Toulouse School of Economics professzorát régóta az esélyesek között emlegették, ellene leginkább az szólt, hogy európai és kontinentális európai nem is tudom mikor kapott utoljára ilyen Nobelt.

. 

Tirole a piaci befolyás és a szabályozás területén végzett kutatásaiért kapta az elismerést. Mit is jelentenek ezek a dolgok?

A közgzadaság-tudománynak van egy (itthon kicsit elfeledett) ága, a piacelmélet (angolul Industrial Organization, vagy IO). Ez a tudományterület a piaci kölcsönhatásokat vizsgálja a profitorientált piaci szereplők szemszögéből, valami olyasmi a kérdés, hogy hogyan húzzunk le még egy bőrt a fogyasztókról. Ha egy liberális gazdaságpolitikát követve szabadjára eresztjük a piacokat, bizonyos nemkívánatos hatásokkal is számolni kell. Ilyen például, ha egy domináns vállalat kiszorítja a versenytársait, majd ezek után az egekbe emeli árait, vagy ha néhány cég összejátszva éri el ugyanezt. Ha meg túl sok a cég (pl. taxi), akkor a túl alacsony profitok vezethetnek nemkívánatos minőségromláshoz. A szabályozás ilyen problémákra keres választ. A probléma összetett, a válaszok sem mindig egyszerűek, van mit kutatni ezen a területen.

Azért is szeretek piacelméletet tanítani, mert amellett, hogy lényegében alkalmazott játékelméletet taníthatok, a félév alatt megszerzett tudás birtokában a hallgatók teljesen más szemmel olvassák a napi híreket. Miért kap pár cég 7 milliárd forintos bírságot? Mi a (gazdasági) értelme (van-e/lehet-e) a rezsicsökkentésnek? Miért fizetünk a telefonra előfizetési díjat, ha egyszer úgyis lebeszélhető? Stb. stb. A piacelméletben az a klassz, hogy a szinte tiszta matematikai alapoktól szépen fel van építve az alkalmazható szintig.

Annak, hogy sok más terület nem ilyen, több oka is van. Közismert, általános probléma, hogy a tudósok (akik az elméletet kikutatják) kockafejek, akikkel nem nagyon lehet beszélni. A döntéshozók meg nyilván nem azért mentek politikusnak, mert értenek is valamihez... Kell egy ember, akik amellett, hogy biztos tudományos háttérrel dolgozik, képes a hozzá nem értő döntéshozó szintjéig "leereszkedni", az elméleti tudását akár "aprópénzre váltani". Tirole munkásságában éppen ez a nagyszerű. Nem a játékelméleti munkásságáért dícsérik, bár írt játékelméleti (tan)könyvet is, ő írta a két és fél évtizede megjelent, de a mai napig páratlan piacelmélet-elmélet tankönyvet és megjelentek szabályozáspolitikai témájú cikkei is (összegyűjtve pl. ebben a könyvben). Emlékezzünk vissza, hasonlót írtunk Al Roth esetében is.

Tulajdonképpen haragudnom kellene Tirole-ra, hiszen játékelmélet tankönyvéből teljesen kifelejtette a kooperatív játékelméletet, de az igazság az, hogy ő megint egy ikonikus alakja annak a folyamatnak, melynek során a korábbi korábbi bulváros-filozofálgatós ez-is-igaz-meg-az-ellenkezője-is ötletelés fokozatosan egy matematikailag megalapozott, egzakt, koherens modell-alapú tudománnyá alakul(t). Ráadásul Tirole nem csak képleteket tologatott, de egy elméleti rendszerből nem csak alkalmazható, de hasznos, alkalmazott tudományt csinált.