Hova parkoljak a biciklimmel?
2014. június 03. írta: Kóczy László

Hova parkoljak a biciklimmel?

fietsen-bij-het-station.jpgEgy tegnapi cikk szerint a tolvaj a tárolóból mindig a szélső biciklit viszi el. A cikk írója is felveti: "ha senki nem akar a tároló szélén lenni, akkor ezt így hogy?” A probléma nem is olyan egyszerű.

Mivel a szélére senki nem akar lakatolni, a szélső helyek üresen maradnak, tehát az eggyel beljebbi válik szélsővé, így, akár Romhányi versében, ahol a kecske csak a káposzta külső leveleit eszi meg, de "erre eme beljebb elhelyezett levelek lettek fedelek", s a káposzta szépen elfogy, itt is elfogynak a biztonságos parkolóhelyek. 

A kerékpárt mégis el kell valahol helyezni.

A legegyszerűbb esetben van egy üres tároló, amit szép lassan feltöltenek a biciklik. Nyilván a szélső helyek telnek meg utoljára (mégis jobb ide tenni, mint a lámpaoszlophoz), így az eggyel beljebb levő helyek lesznek a legtovább védtelenek: ha tehetjük, tegyük ennél beljebb a biciklit.. és így tovább: feltéve, hogy a többi biciklista is olvasta ezt a cikket, az első biciklit középre kell tenni, s minden továbbit a közepéhez minél közelebb, mert így lesz leghamarabb védett mindkét oldalról.

A biciklista ugyanakkor nem csak lerakja a járgányát, hanem el is viszi, így egy idő után egy félig teli tárolóval találkozunk, ahol itt is, ott is vannak üresedések. Az, hogy a legszélére ne rakjuk, továbbra is érvényes. Két mindkét oldalról védett üres hely közül a közepéhez közelebb állót válasszuk. Arra a kérdésere, hogy mi a jobb: egy mindkét oldalról védett, szélén elhelyezkedő üresedés, vagy a közepén több üres hely közül az egyik, már nem egyértelmű a válasz és függ a folyamat paramétereitől: milyen a cserélődés sebessége és iránya. Ha több üres hely is van kb. középen, én ebből arra következtetnék, hogy inkább fogynak a biciklik, így ha a széléhez közel rakom, akkor könnyen legszélsővé válhatok. Tehát itt is a közepére célszerű igazodni, de az üres helyek sorának a középponthoz közelebb eső széléhez raknám. 

Mi van akkor, ha a tároló legszélén van egy szem bicikli? Ha az illető tulajdonos is olvasta ezt a bejegyzést, akkor nyilván egy teljesen zsúfolt tárolóba érkezett, ahonnét időközben mindenki más elvitte a járgányát. Ha arra számítunk, hogy ő is hamarosan elviszi, vagy ha várhatóan sokan érkeznek (kora reggel van, elsőnek érkeztem a munkahelyemre) akkor legegyszerűbb középre rakni. Ha a napszak miatt egyszerűen elhagyatott a tároló, legjobb a másik bicikli mellé tenni a sajátunkat: az esetleges később érkezők hamarosan teljesen körbevesznek. Ha viszont várhatóan ez az egy szem bicikli is elmegy, akkor jó eséllyel úgyis a szélén leszünk.

Mi van, ha nincs közép? Elképzelhetünk egy kör alakú, vagy egy nagyon (végtelen) hosszú egyenes biciklitárolót. Ezekben az esetekben valamiféle csomósodási pontot kell keresni, ahol sűrűbben állnak a biciklik. Ez a pont persze vándorolhat: elég azt elképzelnünk, hogy az érkező biciklik mindig a sornak ugyanarra a végére parkolnak és mindenki ugyanannyit marad. Mivel itt nincs szélső hely, nincs a szélén álló egy szem bringa dilemmája sem: mindig a sűrűjébe kell parkolni, 

Disclaimer: A szerző nem vállal felelősséget a fenti szabályokkal tárolt biciklikért. A szerzőnek is vitték már el kedvelt biciklijét, igaz egy mindössze 3 állásos tárolóból és akkor még nem foglalkozott játékelmélettel.

A bejegyzés trackback címe:

https://koczy.blog.hu/api/trackback/id/tr416262519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zolikzol 2014.06.03. 22:51:30

És ha egy tolvaj olvasva ezt a gondolatot feltételezi, hogy a szélen könnyebben lebukik, hiszen onnan viszik az átlagos tolvajok a kerékpárokat és ha valaki arrafelé matat, nagyobb figyelmet kap, nem fog inkább középről lopni? Így viszont a széle és a közepe közé terelődne az "optimum", feltételezve, hogy egyenlően vannak olyan gazemberek akik olvasták a cikket és akik nem, vagy rossz úton járok? Nagyon jó kis bejegyzés, öröm olvasni az ilyeneket.

Kóczy László · http://koczy.blog.hu 2014.06.04. 00:10:12

@zolikzol: Köszi :-) Szerintem nem a matatás miatt érdekes, hova tesszük, hanem mert a szélén álló biciklit messziről is szemügyre lehet venni. De ez csak tipp...

Tendér 2014.06.04. 00:32:08

– "És szólt az Úr, mondván: »Húzd ki a Szent Biztosítószeget, majd azután számlálj el háromig. Se többet, se kevesebbet. Három legyen, ameddig számolsz, s ameddig számolsz, az háromig legyen. Négyig ne számolj hát ezért, sem pediglen kettőig – hacsak nem folytatod a te számolásodat háromig. Az ötöst szádra ne vedd. Midőn a hármashoz érsz, mely sorrendben a harmadik leszen, eldobandod te az Antiochiai Szent Gránátot a te ellened felé, ki – mivel nem kedves nekem – megdöglend.«"
:)

Első mohikán 2014.06.04. 00:57:38

Oké, ebben van logika. De mi van az autósokkal? Rájuk nem jellemző annyira a lopás egy parkolóban, mégis ha éjjel 2-kor beállok a Tesco töküres parkolójába, tuti, hogy a ha jön még egy kósza autós, az mellém áll. Még akkor is, ha szándékosan messzebb állok a bejárattól, éppen azért, hogy ne álljanak mellém.
Hogy van ez?

Jackdraw 2014.06.04. 14:39:38

A férfi mosdóban a piszoárválasztásnál is működik a logika, csak fordítva? :)
süti beállítások módosítása